Mit tegyek? Anyám el fog menni, és majd nekem kell takarítani meg mindent megcsinálni. Hogy fogjam be apámat meg az öcsémet?
Ez a kérdés nem kamu, még a 21. században is léteznek olyan szülők, akiknek a természet nem engedi meg, hogy egynél is több agysejtjük legyen.
Négyen élünk együtt: apám, anyám, 13 éves öcsém és én (16 éves vagyok).
Anyám és apám olyan hulye beállítottságú, hogy a nő/lány dolga a házimunka. Ez már nem állja meg a helyét a mai világban, mivel a nők is ugyanúgy dolgoznak. Anyám augusztusban elmegy külföldre egy hónapot dolgozni. Tudom, és már előre látom, hogy rám marad majd minden. A mosás, a takarítás, minden. Az öcsém is úgy lett nevelve, hogy a lány dolga a házimunka, a fiúké a javítás. 1. Se ő, se apám nem ért semmihez, ha valami elromlik, vagy szerelőt hívunk, vagy ha javíthatatlan, akkor újat veszünk. 2. De ha tudnának is valamit csinálni, az kb. 1 évben max 2x romlik el valami, vagy megy tönkre, de nem minden héten kell vele több órát pepecselni.
Múltkor is anyámnak bedagadt a keze, nem emelhetett. Öcsém bejön, hogy kedveskedjek már anyámnak azzal, hogy mosogassak el. Megkérdeztem, miért nem mosogat el ő. Erre azt mondta, hogy ő nem tud, és egyébként is én vagyok az idősebb és én vagyok a lány, csináljam meg én. Ilyenkor úgy szét tudnám ütni azt az egoista fejét, hogy az már nemigaz. De ebben mind anyám a hibás, mert belenevelte mindenkibe, hogy a nő dolga a házimunka. Meg ugye mellette dolgozzon, gyereket neveljen, stb. Hát nem!
Mit tegyek? Arra gondoltam, hogy csak a saját szobámat csinálom meg, és csak a saját ruháimat mosom el, de akkor meg én leszek lecs...eszve, hogy miért nem csináltam meg.
hú, dehogynem beszélünk így róluk. egy 16 éves gyermekről van szó, akinek nem az a dolga, (persze felnőtnként sem lenne), hogy egy komplett háztartást vezessen két lusta, elkényeztetett, életképtelen fszra.
ha az apja valóban Apa lenne, nem csak egy túlkoros óvodás, ő gondoskodna a lányáról, nem elvárná tőle, hogy kiszolgálja mint egy cseléd. és nem igazán értem, mért kéne a saját kajáját fizetnie, ha csak magáról gondoskodik a csaj... a takarítónőt meg a szakácsnőt megfizetik a munkájáért, de ez inkább nem húzott egyszer gumit, hogy legyen egy ingyenes házirabszolgája. és az ilyen alakokról csak így meg még tiszteletlenebbül beszélünk. nem érdemelnek többet.
"Mi az hogy besegíteni? Hát nem a szomszédot kértem meg, hogy vegyék ki a részüket a mi házimunkáinkban, hanem a velem együtt élőket. Tudtommal apám és az öcsém is ott lakik, nekik KI KELLENE VENNI A RÉSZÜKET A HÁZTARTÁSBÓL, NEM BESEGÍTENI."
Csak szolok, hogy anyad, apad es az ocsed úgy latja jónak, ha te csinálod ezeket a dolgokat, így messzire nem jutsz ezzel a gondolkodassal, hiaba van igazad.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!