Mit tudok tenni, ha a gyerekem életveszélyesen közlekedik autóval?
A nyáron lett jogsija, az apja pedig "csak azértis, ha már te nem engeded" alapon vett neki autót... Én nem azért nem akartam, mert a gyerekemnek akarok rosszat, hanem mert féltem az életét. Így is rengeteg a baleset, minden nap ezt halljuk, olvassuk és örültem volna, ha egy kicsit még "kontrollálhatom", plusz nem gondolom, hogy egy 17 évesnek létszükséglet az autó. Van itthon nekünk kettő, én ráadásul leginkább biciklivel járok, vihette volna bármikor őket (ráadásul 2 és 4 évesek, szóval nem is a "gáz" kategória). De nem, az apja vett neki egyet. Azóta a gyerek úgy közlekedik, mint az őrült, most is hazajött, és mondja, hogy az az út, amit mi 20 perc alatt teszünk meg a férjemmel, neki 8 perc volt. Pedig mi sem megyünk lassan, vagy forgalmat feltartva, a megengedett sebességgel közlekedünk. Úgyhogy belegondolni sem akarok, ő mennyivel jött. Tegnap is elmentünk együtt moziba (másik városba), konkrétan halálfélelmem volt mellette. Hiába szólok, hogy 90-es tábla van, ne menjen 140-nel a sötétben, annyit mond, hogy most ő vezet, és felhangosítja a zenét. Meg hogy mitől félek, senki nincs az úton, látná.
Az apjával hiába beszélek, ő a mai napig így megy, autópályán 150 alatt nem látni. Meg azzal jön, hogy fiatal még, majd lenyugszik. Ja, csak attól tartok, hogy majd egy árokban... Ráadásul rengeteg vezet "csak úgy", hogy elindulnak a barátnőivel céltalanul, és olyankor 1-1,5 órát simán ülnek a kocsiban. Kérlek adjatok tanácsot, mit tudnék csinálni? A szép szó nem hat, úgy van vele, hogy vele úgysem történik semmi, meg hogy nagy a kocsi és biztonságos. Komolyan, minden nap, amíg nem ér haza, gyomoridegem van.
Apukáé a kocsi? Őt kell befoshatni. Hívja fel valaki a rendőrség névében, hogy az xyz-000 rendszámú autó a papírok szerint az ő nevén van, és súlyos balesetet okozott. Ismeri-e esetleg a sofőrt?
Aztán miután rendesen bexart, akkor felhívni, hogy ez volt a főpróba, és ha nem akarja premierben is átélni, akkor ku.rva gyorsan rúgja ki a 17 éves takonyorrú, elkényeztetett kölyke alól a kocsit, és adja el a pichába.
Innentől akkor vezet, ha valaki ül mellette.
A rendőröket meg a kedves apukára kell ráuszítani. Amíg ő nem érti, hogy a 90 miért nem 140, addig a gyerekétől mit vársz?
Ahogy mondtam: intézet. Ez nem szőnyeg alá söprése a bajnak, hanem megoldás elgondolkodtatásra. Az apja az anyja ellen neveli. Láhatóan az anya igyekszik mindent megtenni-> nem megy?-> intézet. Ilyen egyszerű az út. Nem kell vacakolni. Szépen szedd össze a cuccait és hajrá. Ha megy az apjához engem onnantól nem érdekel hogy megdöglik, de ha én lennék a szülője én felelnék érte. Akkor már pedig az van amit mondok vagy megy a fenébe. Ugyanis nem az idióta gyereket fogják felelősségre vonni hanem engem. Nekem meg nem hiányzik. Az anyának nem jó az egészségügyi állapota mert a gyerek gyomorideget stresszt okoz neki, ki tudja hogy tudja ellátni a dolgokat ilyen megterhelés mellett. Erre megoldás az intézet mert onnan úgyis csak akkor megy el ha:
a) vagy 18 lesz
b) apja kiveszi
---
De minden esetben jó az anyának ugyanis nekem ha ilyen kretén retardált gyerekem lenne eszem ágába nem jutna támogatni sem eltartani. Nem okolom az anyát hogy nem próbált meg mindent!
Úgy látom, hogy itt az ideje egy normálisabb gyereket legyártani,
mert ez a mostani már nem sokáig lesz életben, vagy szabadlábon.
Tenni sajnos nem tudsz semmit. Ez a normális kamaszkorban. Megismerni, feszegetni a határainkat, hülyeségeket csinálni, és begyűjteni az érte járó pofonokat. Ezért nem szabad kamasznak gyors motort, vagy autót adni a segge alá.
Egy nagyon jó barátomnak most halt meg a fia motorbalesetben, csak azért, mert az apja nem tudott nemet mondani. Csak remélni tudom, hogy a férjednek nem kell majd szembesülnie saját hülyeségének a következményeivel, mert az egy életre tönkre tudja tenni az embert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!