Higgyek a férjemnek? Össze vagyok zavarodva!
Hát elég érdekes történet.
Szerintem volt köztük valami.
Nem biztos, hogy automatikusan bűnös a férjed, tényleg vannak ilyen emberek, hogy magyarázkodás helyett vérig sértődnek.
Én először a helyedben kettesben leülnék beszélgetni a férjeddel, elmondani neki, hogy próbálsz benne bízni, nem feltételezed automatikusan, hogy megcsalt volna vagy bármi, de muszáj pontot tenni az ügy végére, mert ez megmérgezi a családot, mind kettőtökét, mind a te családodat. Ha hallgat az észérvekre, és hajlandó a közös beszélgetésre, akkor össze kell ülni, de nem hármasban, hanem négyesben, a nővéreddel együtt.
A kislány zsarol és nem hajlandó átjönni? Semmi baj, átmentek ti, leültök ott helyben náluk. Ilyen nincs, hogy kibújik az egész alól, mikor ő robbantotta a bombát.
Azok alapján amit leírtál nekem az jön le, hogy kiscsaj hazudik sőt olyan mintha az anyjával terveznének valamit.Most gondolj bele, ha a férjed tényleg fogdosta akkor miért hallgatott 2 évig az anyjával együtt? Most meg egyből válás? Szerintem ne ő mondja már meg,hogy mikor válsz el a férjedtől, helyette ezt inkább döntsd el te. Azt még elhinném, hogy a leányzó hallgatott róla,de hogy az anyja is? Képzeld már magad az anya helyébe, ha a te lányodat fogdosta volna valaki,akkor te is csak 2 év mulva hoznád fel? Hát nem hiszem. Inkább (minimum) lekiabálnád az illető fejét nem? Akkor a nővéred miért nem lépett semmit 2 éve? Persze az is lehet, hogy a férjed hazudik,de ha nem akkor belegondolt valaki abba, hogy milyen rossz lenne ha egy hazugság miatt kéne a gyerekeiteknek apa(vagy anya) nélkül felnőni? Az, hogy nem akarják megbeszélni a dolgot az arra utal,hogy nem akarják megkockáztatni,hogy kiderüljön az igazság meg ugyebár a férjed szemébe mondani a róla szóló hazugságot.
Szerintem valami rosszban sámtikálnak, mert nagyon erőltetik ezt a válás dolgot, esetleg valami hasznuk származna abbol ha a férjed elmegy?
Az biztos, hogy valami miatt neheztelnek a férjedre, de az már korántsem, hogy ezt el is mondják neked.
Persze ez csak az én véleményem. Èn csak azt mondom, amire a leirtak alapján tudok következtetni.
Neked kell eldöbetened, hogy hogyan tovább.
Mindenképpen jól gondold át.
Ha nem nagy kérés majd írd le, hogy mi lett a vége.
Sok szerencsét!
Nehezen tudom elképzelni, hogy egy 20 éves lány mondja meg nekem, 3 gyerekes családanyának, hogyan döntsek a házasságomról.
Egyébként ugyanezt gondolom, amit fentebb írtak, vihar a biliben.
Itt nekem a férjed és a nővéred lánya is gyanús. A férjed tagad, a lány meg olyanokat mond hogy majd beszél róla ha elválik tőled a férjed? Na ne! Ha én lettem volna a lány helyében nem vártam volna 2 évet rá hogy elmondjam neked, ne haragudj, pláne hogy utána még állítólag más is történt.Lelkiismeret furdalás gyötört volna és jogod van tudni, hogy milyen is a férjed.
Állj eléjük és közöld hogy poligráfos vizsgálatra kéred mindkettejüket! Ha igazat mondanak nincs mitől félniük. Ez a vizsgálat közel 100%-os eredményt ad. Sajnos azt nem tudom, hogy mennyire alkalmazzák ezt itthon ilyen esetben, de nem biztos hogy utánajárnak, lehet megijednek és elmondanak mindent, ha határozott vagy, még nyomtass is ki hivatalos papírokat erről. Ez egy ötlet, ez jutott eszembe. Csak határozottan!
46. os hány éves vagy?
Tudod milyen pofátlanok a máj 20 évesek ?
Tisztelet a kivételnek ...
Szerintem a férjed kikezdett vele, de csak annyira durván, amennyit le lehet tagadni könnyen. Tudod, mint a nyomulós zaklatasoknál.. kellemetlen megjegyzés, nem helyénvaló érintés, de nincs kimondva semmi konkrét(Ez szerintem visszataszító, nálam válóok, pláne ha egy gyereklány rokonomnak a farkáról beszél. Mivel te ismered a farkát, itt már tudhatod, hogy igaz e).
Pár napra rá elmondta az anyjának, gondolom nem akarták kisgyerekekkel felrugni a házasságod(lehet terhes voltál épp?), hát úgy tettek, mintha semmi sem történt volna. Itt nagyon mérges vagyok a lány anyjára, a lánynak is két évébe telt, mire rájött, hogy molesztálást családon belül nem kellene elhallgatni és ki mert tálalni. Talán elsőre azért nem mondott el mindent neked, mert teljesen sokkolta az egész, hogy összetörsz, aztán csak elmondta a többit..
Szerintem simán lehet, hogy a férjed ráijesztett telefonon vagy személyesen utána, ezért akar válást a csaj meg az anyja most, pedig első beszélgetésnél még nem akart.
Nehéz ügy..
Icurkapicurka esélye van csak, hogy a férjed nem sáros, de csak abban az esetben, ha nincs nagyobb mérete az átlagnál..
Igazad mondott a kiscsaj a férjed péniszéről? Mert ha igen, a férjed mindenképp sáros.
Ezek alapján nem vagyok biztos benne, hogy történt valami. Férjed elszúrta ott, hogy egy 18 éves (akkor annyi volt, ugye?) lánnyal szexről beszélgetett. Miért kell témának lennie köztük?
Sok pasi dicsekszik a farkával, bár megérteni ezt nem tudom. Talán ténxleg dicsekedett, esetleg már pár sör után vagy passz. Az meg, hogy megfogta a karját...rokonok közt előfordul.
Mégis azt hiszem, ha nem tudod, kinek higgy, az gond.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!