Higgyek a férjemnek? Össze vagyok zavarodva!
Na jó. Lehet, hogy van egy nem tökéletes férjed, akivel van 3 közös gyereked.
Meg van a nővéred lánya, aki azt akarja, hogy vélt vagy valós ok miatt válj el, ezzel tedd tönkre a három gyereked életét.
Én bizony közölném a rokonokkal, hogy lehet takarodni az életünkből, mert ártani akarnak a családodnak.
Egyébként, az is érdekes, hogy a nővéred _Két éve_ már tudja ezt, de direkt nem mondott semmit, most meg a nagy sértődés.
Itt konkrétan az van, hogy neked akarnak keresztbe tenni. Rosszindulatból. És a gyerekeidnek.
Biztosan ismered mind a 3 embert.
Így azt is tudod, az ügyben való viselkedésük mit jelent.
Ez alapján már el lehet dönteni, ki hazudik.
Egyáltalán melyikük az, aki már hazudott életében, és melyikük az, akinek ez gyakori szokása?
És mi a probléma a kislány új fiúval való kapcsolatában?
Nem akarok áldozathibáztatást, nem ez a célom, de nekem egyből az jutott eszembe, hogy mégis mi a francért beszélget szexről egy tinilány a nagynénje felnőtt férjével? Aztán az akasztotta ki, amikor már a farokméretről is szó esett? Mert mit várt, már nem azért? Persze a férjednek is lehetett volna esze, hogy nem megy ebbe bele, de ha engem kérdezel, itt valami nagyon bűzlik.
Állítólag ugyanúgy jól érezte magát a családi körben. Először nem történt semmi más, aztán két napra rá már fogdosás is történt. Továbbá a férjed nem hajlandó tisztázni magát, miközben egy értelmes ember rohadtul kíváncsi, hogy mégis hogy születhet ellene ilyen alaptalan vád, már ha persze nem igaz? Mi ez a hozzáállás, hogy sérti a felvetés is? Már ne haragudjon az ég, de zaklatással vádolja egy felnőtt ember, a családja a tét, a gyerekei, a házassága, benned forognak a megválaszolatlan kérdések, teljesen érthető, hogy szeretnéd megérteni a hátteret, az igazságot, a párod miért nem társ ebben?
Itt vagy mind a ketten sárosak valamiben, vagy csak az unokahúgod játszik itt valamire (tekintve azt, hogy a válást akarja belőled kipasszírozni), aminek a férjednek semmi köze, de alapjában a férjed reakciója az egészre gyerekes. Mindenképpen össze kell jönnötök hármasban, de lehet inkább úgy hármasban, hogy a nővéred, a kislány és te. Tényleg már a kezdetektől tudta? Mik történtek pontosan? Mi ez a hirtelen követelése a lánynak? Meg ez a kitálalás? Megnézhetnétek az üzenetváltásokat is. Utána már jöhet az, hogy a férjed is képbe jön.
Ez hosszú menet lesz, de majd írd meg, mi lett.
Nekem egyébként az a fura, hogy miért akarja, hogy elválj tőle? Úgy értem, milyen szoros kapcsolatban vagytok ti, hogy ez a kívánsága? Mert ha csak nem laktok egy fedél alatt, semmi köze hozzá, hogy te mit csinálsz a tények tudatában, amikkel téged szembesített, ergo a megcsalással.
Na vesézzük ki egy kicsit mi történt, és mit csinálj:
Ha jól értem 2 "esemény" volt:
1. 2 évvel ezelőtt volt a történet amit leírtál: Ezzel ne foglalkozz, mert már rég volt. Itt az az érdekes unokahúgod miért hozta fel? Ezt kérdezd meg tőle. (viszont ne számíts őszinte válaszra.)
2. Írod azóta történt más is. Mi az? Ezt is kérdezd meg tőle.
Túl kevés az infó hogy bármilyen következtetést levonhassak, de első körben az a gyanúm, hogy unokahúgodra rájött a hiszti, ezért bevádolta a férjed olyan dologgal amit nem csinált.
Minden esetre kérdezd meg unokahúgodtól a fenti 2 kérdést, és utána már talán többet fogsz tudni.
Szerintem igaza van az unokahúgodnak.
Gondolj bele, 2 éve kezdte, az unokahugod fél évig nem ment ameddig barátja volt, azután összemelegedtek, most már kell neki a férjed.
Persze a férjecskéd nem úgy gondolta, hogy titeket elhagy, hanem csak egy kis kiegészitésnek.
Az meg hogy két éven keresztül odamentek bográcsozni táncikálni, a férjednek még izgalmasabb lehetett.
A férjed ha nem akar tőled válni, a végletekig fog tagadni. A kiscsaj előtt is.
Arra emlékezz vissza amikor nem ment az unokahugod, a férjed viselkedése megváltozott-e?
Egyébként az előttem válaszolónak igaza van, kérdezz tőle olyat amit csak te tudhatsz. Anyajegy tetko akármi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!