Jogosan akadtam ki a sógornőm ajándéka miatt?
Párommal (ő a férfi) egy éve házasodtunk össze, 8 éve vagyunk párkapcsolatban. Húga, azaz sógornőm egy gyönyörű és okos lány. Ő a család szeme fénye, stabil párkapcsolatban él és egyetemi tanulmányait végzi még. Könnyű kijönni vele mert amúgy nagyon kedves de vannak kiakasztó dolgai számomra amikkel eddig próbáltam nem foglalkozni.
Facebookon párom összes képén a húga van de nem számít.
Bizonyos alkalmakra vagy csak úgy, kapott párom ajándékokat húgától amin a közös képeik vannak de ennek sincs nagy jelentősége.
Nászajándékba kaptunk tőle egy kicsi fotó könyvet, ami 50 képet tartalmazott róla és a bátyjáról de legalább volt egy két olyan fotó ahol rajta voltam én is, igaz kicsit előnytelen képek, nem baj.
Tegnap küldött ajándékba egy falinaptárt, minden egyes hónapnál a párommal való közös képe látható, na itt lett elegem.
Megmondtam páromnak, hogy ezt nem találom egészségesnek, ez fura és nem akarom kirakni. Már házaspár vagyunk, egy lakásban élünk és nem a gyerekszobájában, ahol azt rakott ki amit csak akart.
Szerinte csak féltékeny vagyok, túlreagálom mert a húga tuti nem akart engem megbántani ezzel. Lehet így van de akkor is taplóságnak tartom ezt az ajándékot. A húga mit szólna ha elküldeném neki naptárban a bátyjával készült legdögösebb képeimet?
Szerintetek tényleg túlreagálom? Jól jönne pár külső szemlélő hozzászólása.
Te jó éééég! Hiányos pszichológiai ismereteimre alapozva ez egy "egyenragúság kezelés"-nek tudható be legalább :D Észre sem veszi, hogy szégyellnie kéne magát, ilyet!
Van egy fiú unokatesóm akivel jó kapcsolatot ápolunk és meglátogattam külföldön, nála voltam 3-4 napig. Az újdonsült barátnője minden nap velünk volt, hozzá igazítottuk a programjainkat de ezt természetesnek vettem, hiszen én csöppentem bele az ő életükbe. Ilyenkor igazodni kell. Itt is sor került közös esti mozizásra. Ők összebújva nézték a filmet egymást puszilgatva én meg aggódtam, hogy nehogy zavarjak. Néztek volna ha közéjük huppanok a buli kedvéért, szerintem a csaj már otthagyta volna uncsitesóm :D
Ez a jelenseg amugy nem olyan ritka, mint ahogy azt egyesek gondoljak, bar a legtobb esetben nem ennyire latvanyosan a lo tuloldala, es leginkabb ott fordul elo, ahol az idosebbik testver a fiu, a fiatalabbik a lany.
Arrol van szo, hogy a hugica nem tudja es nem is akarja elfogadni, hogy a batyo felnott es sajat csaladot alapit, es mar nem o a vilag kozepe a batyja eleteben. Ezert betegesen probalja a poziciojat ugymond visszabetonozni azzal, hogy a kerdezorol azaz a batyja felesegerol a szo legszorosabb ertelmeben tudomast sem vesz, atnez rajta, es probalja a batyj lakasat szemelyes cuccokkal telepakolni, hogy a szamara senki mas ne legyen fontosabb, mint a hugica, a feleseg meg csak potyautas.
Amondo vagyok, hogy ha gyereketek szuletne, azonnal beugrana, mint potanya, kritizalna, hogy mit hogyan ne csinalj, es a batyjaval egyutt nevelnek a gyereket.
Nyilvan a testveri szeretet dicseretes, de ez mar nagyon beteges a hug reszerol. Ulj le a paroddal, es probald meg megbeszelni vele negyszemkozt, hogy orulsz, hogy jo a kapcsolatotok, nem akarod ezt szetbombazni, de a hugicat le kell allitani, mert ez mar nem allapot, amit muvel, es egyaltalan nem normalis, mert mar tenyleg azt gondolja az ember akarva-akaratlanul, hogy amellett hogy testverek, meg "mast" is csinalnak egyutt (gondolom erted, mit ertek a "mast" alatt), es ez tenyleg igy jon le nekem is mar a leirtak alapjan.
A huganak meg kell ertenie, hogy a batyja is felnott, es nem o marad az egyetlen no az eleteben. Nem tudom, hogy a huga orulne-e neki, ha a batyjad logna non-stop a nyakan, elhalmozna minden kozos keppel, stb., a hug pasija meg loholna utanuk. Gondolom a sracnak sem tetszene az egesz, es otthagyna a csajt egy ido utan.
Hazassag ide vagy oda, ha a ferjed nem erti meg, hogy ez mar beteges es egyaltalan nem egeszseges senkire se nezve, akkor egyszeruen valaszut ele allitanam, hogy engem valaszt, mint a feleseget es a hugicat leallitja, vagy pedig holnap elmegyunk beadni a valopert, aztan rohanhat elvenni a hugicat felesegul. Amig meg nem oldodik az egesz, addig nem gondolkoznek a kozos gyereken egy percet sem, mert az csak elsszabaditana a poklot, aztan a huga megprobalna potanyakent beugrani. En nem jatszadoznek a kepkuldozgetessel, mert leesni neki ugysem fog, hanem felnott erett no modjara tisztaznam az egeszet a ferjemmel, nem allnek le ilyen gyerekes haboruzgatasra.
Es ne alazkodj meg! A huga az anyosulesen akar ulni a parod mellett?? Pech. Vagy hatraul, vagy megy busszal, de te nem ugralsz a kenye-kedve szerint. Ha a parod meg melle all, akkor meg megette a hazassagot a fene, mert a ferjednek is fontosabb a bele mar szinte fulig szerelmes huga, mint a sajat felesege.
Felnott, erett no vagy. Ne alacsonyodj le a huga szintjere, nem er az annyit.
Távol áll tőlem az ítélkezés, de ahogy olvastam az egészet, már bennem is felvetődött a kérdés, hogy vajon már le is feküdtek-e egymással. Ezt azért tudatosítanám a férjeddel is, mert kivülállóként tényleg úgy tűnik, mintha a húga lenne a barátnője, aztán ha elmondja, hogy ő a testvére, akkor meg mindenki csodálkozna esetleg értetlenkedne (megjegyzem, jogosan), mert a párod és a húga között szó szerint több az intimitás, mint közted meg a párod között.
Gondolom a párod azért nem állítja le, mert ezt szokta meg, és azt gondolja, hogy ez a normális jó testvéri viszony, a húg meg ki is használja ezt.
A testvéri viszony ha szoros is, ne csapjon át szerelmi viszonyba, mert az már tényleg pszichiátriai eset. A húg kb szerelmesen rajong a bátyjáért, és ezt a férjed nem látja be. Ezt kéne megértetni vele.
Én meg nem pazarolnám az időmet a képküldözgetési háborúra, mert egyrészt semmit nem old meg, másrészt iszonyat gyerekes, harmadrészt ez egy megerősítés lenne a hugicának, hogy felvetted a harcot, és így mindent beleadhat a küzdelembe, hogy a végén te maradj alúl. Ha a párod meg képes minden képet mindenhova kirakosgatni nálatok, kvázi mintha ő lenne a felesége te meg a szerető, akkor én elgondolkoznék azon, hogy van-e értelme folytatni a házasságot, vagy mindenki megy a maga útjára, aztán a férjed alapítson családot a saját húgával.
Gondolom a pasijával nem lakik még együtt a csaj, mert akkor neki is feltűnne az egész. Gondolom az egész lakás ki lenne náluk tapétázva a bátyjával való közös fotókkal. Mondhat akárki akármit a "jó és szoros testvéri kapcsolatról", de ez már szerintem is undorítóan beteges. Én már így azt is el tudnám képzelni, amit már előttem is leírtak páran: szülsz egy gyereket, hugica onnan is ki próbál túrni, aztán majd ő lesz az anyuka, a bátyja meg az apuka.
Ne haragudj kérdező, de ha a férjed nem érti, hogy mi ezzel a probléma, akkor ő se 100-as agyilag. Sokkal jobb és normálisabb férjet érdemelsz! Mondom ezt férfiként. Ha nekem lenne ilyen húgom, én már tuti elbeszélgettem volna vele, mert őszintén szólva a hideg futkos a hátamon, ha belegondolok, hogy lenne egy húgom, aki kb már szerelmes belém. Ha a párodnak ez még tetszik is...hát...egészségükre. Beadnám a válópert, aztán csinálhatnának együtt azt, amit akarnak, sok boldogságot a közös élethez.
"Arrol van szo, hogy a hugica nem tudja es nem is akarja elfogadni, hogy a batyo felnott es sajat csaladot alapit, es mar nem o a vilag kozepe a batyja eleteben. Ezert betegesen probalja a poziciojat ugymond visszabetonozni azzal, hogy a kerdezorol azaz a batyja felesegerol a szo legszorosabb ertelmeben tudomast sem vesz, atnez rajta, es probalja a batyj lakasat szemelyes cuccokkal telepakolni, hogy a szamara senki mas ne legyen fontosabb, mint a hugica, a feleseg meg csak potyautas."
Lehet, hogy a mi kapcsolatunk nem volt normális a bátyjámmal, de soha a büdös életemben nem gondoltam, azt, hogy én vagyok a bátyjám számára a világ közepe.
Néha szerettük egymást, néha öltük egymást, ha baj volt akkor mindig megvédett, de alapjáraton mindenki a saját körében mozgott. Ő el volt a haverjaival, én meg a barátnőimmel
Itt nem az a probléma, hogy a kérdező a színre lépett, és félti a pozícióját, mert normális testvéri kapcsolatban nem alakul ki pozíció, hiszen a testvér az testvér, az anya, az anya, az apa, az apa, a barátnő, pedig barátnő. Mindegyiket máshogy szeretjük.
Ha ha csak szimplán a kapcsolatukat féltené, akkor az anyjukkal, vagy az apjukkal is így viselkedne.
De nem. Itt már kisebb korban kialakult, egy egészségtelen szeretet, ahol vagy csak a húga, vagy mindketten, párként szeretik egymást, és a párjukat szeretik testvérként.
Bizonyos hozzászólásokban mellenütött az igazság ("párként szeretik egymást, és a párjukat szeretik testvérként."), némelyeket meg próbálom nem figyelembe venni mert túl abszúrdnak tűnnek de azért köszönöm a hozzászóluknak, hogy segíteni próbáltak vele. Nem szeretném elhinni, hogy "olyan dolgok" is lehetségesek, legalábbis nem a párommal kapcsolatban. Ma ránéztem a naptárukra és eszembe jutott egy megoldás.
Kivágtam mind a 12 képet és megkérem páromat, hogy válasszon egyet amit még kitehetünk. A jövőben ha több képet kapunk, akkor cserélgetni kezdjük. Szólok majd sógornőmnek, hogy mindig azonos méretbe küldjön mert nem tudunk (akarok) kirakni többet de abban az egy keretben amit erre kineveztem ez cserélgethető.
Nem olvastam el minden választ, de egy páron kiégtem: nekem nincs ilyen aberált fantáziám, szerencsére.
Kérdező, szerintem ez így tök oké, és rendes dolog tőled, hogy a kiakadásod ellenére ennyibe belemész.
(És hogy egyáltalán törted a fejed a kompromisszumon.)
2022 update...hátha valaki erre jár vagy visszaolvassa.
Férjemmel válófélben vagyunk, ilyen-olyan okok vezettek a döntéshez.
Húga a napokban ment férjhez, nem voltam ott az esküvőn de láttam és kaptam képeket.
Instára csak olyan videósorozatot töltött fel a csaj, ahol a bátyjával szalszáznak a lagzin. Olyan képeket küldtek körbe, ahol volt férjem és a húg összekapaszkodva néznek egymásra. A vőlegényről sehol semmi. Majdnem megkérdeztem, hogy milyen volt a nászéjszakájuk.
Szóval van ami nem változik, és vannak beteges dolgok.
Aztak.
Mielőbbi sima válást kívánok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!