Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » Az egyik gyermekem haragszik,...

Az egyik gyermekem haragszik, mert kevesebbet vigyázok a tőlük való unokára, vita, veszekedés van ebből. Mit csinálhatnék másképp?

Figyelt kérdés

Két gyermekem van, és majdnem egyidőben születtek az unokák is, a kisebbik gyermekemnél már kettô van.


A helyzet a következő: a nagyobbik gyermekem mindig problémás életű volt, nem is akart saját gyermeket, becsúszott náluk megtartották. Utána rájöttek, hogy nem olyan jó buli, így mivel közel laknak hozzánk (10 percre), már születése óta elkezsték áthordani, hogy vigyázzunk rá kicsit, egyre többet, ebből az lett, hogy most már 7-ből 5 napot nálunk van az unokám, sokszor egész hétvégén. Nagyon sajnálom őt, mert a szülei nem foglalkoznak vele, nem adnak neki normálisan enni, nem fürdetik meg, koszban laknak, nem is értem, a gyerekem fejével többször beszéltem, de nincs változás. Ő mindig ilyen volt, felelőtlen, rosszul élő, végtelenül sajnálom az unokám, úgy voltunk vele, hogy legalábh itt eszik, alszik normálisan, jó helyen van.


A másik gyermekem viszont nagyon megharagudott ránk, azt mondja, kivételetünk, a másikat jobban szeetjük, az ő gyerekeit háttérbe helyezzük. Ez nem igaz, de egyrészt messzebb laknak, nem messze, de azért ahhoz igen, hogy csak úgy átugorjanak mindennap, másrészt nehezményezik, hogy bármikor jönnek, itt a másik unokám is, és hogy vele is kell foglalkozni nyolván, hisz kicsi még, azt mindják, sosincs olyan, hogy az övékkel foglalkoznánk.


Sajnos a férjem, a nagypapa valóban kivételez, ezt be kell látnom, másképp viselkedik a nálunk sokat járó unokával, kértem, fejezze be ezt legalább a gyerekek elött, de idős már, azt látom, fel sem fogja.


Igen, beismerem, nem vigyázunk ötödannyit sem a másik unokára, nem megyünk gyakran emiatt, hogy itt van minsig nálunk, mert korábban azért is haeagudtak, ha úgy mentünk hozzájuk, hogy vittük a nálunk lévö unokát is. De mit tegyek, mondjam, hogy menjen haza, ne hozzák, mikor otthon meg lehet, hogy még egy normális tál ételt sem kap?


A gyermekeim is összevesztek emiatt, a kisebbik számon kérte a nagyot, az meg tette is alá a lovat, azt hazudta, mit k3rjük, hogy mindig hozza az unokát. Most a kisebbik gyermekem dacból, harafból már alig jön a párjával, nem kérnek a segítségből, mininalizáltàk a kapcsolatot.


Azt érzem, két tűz között vagyok, én minden unokám ugyanúgy szeretem, de kétfele szakadni nem tudok, nem tudom, mit tegyek, hogy oldjam meg.



szept. 10. 14:22
1 2 3 4 5 6 7
 1/67 anonim ***** válasza:
39%

Sajnos azt kell, hogy írjam ez a ti hibàtok is! Ugyanis szeretni kell az unokàt de a szüleinek a feladata az hogy nevelje a sajàt gyerekét!

Igenis jogosan haragszik rád a másik gyermeked.

szept. 10. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/67 anonim ***** válasza:
79%
Ha a kisebbik gyereked nem érti meg, hogy kvázi te neveled a másik gyereked helyett a másik unokát, akkor az ő fejében van baj. Ismerős családnál is volt ilyen, hogy az egyik unokát szinte a nagyi nevelte, de ott a többi gyerek képes volt felfogni, hogy mi miért történt.
szept. 10. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/67 anonim ***** válasza:
63%
Milyen remek sztori ide írogatni. Tipik sztori: nincs kommunikáció, mindenki gondol, amit gondol, amiből feszültség van. A végén pedig elmérgesedik. Ez szerintem röpke néhány év és megoldódik.
szept. 10. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/67 anonim ***** válasza:
97%
Ennyi erővel kérjétek az unoka gyámságát, anyuka perkáljon nektek gyerektartást, aztán éljék világukat. Sajnos a kisebbik lány nem fog megbékélni, mert ez a helyzet változni nem fog.
szept. 10. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/67 anonim ***** válasza:
82%
Kisebbik lányod lehetne sokkal megértőbb. Sajna ezt nem az önakaratodból csinálod. Tény, hogy egyformán kéne kezelni, de most hogy hagyd, hogy egy ártatlan gyerek felnőjjön egy ilyen "nő" mellett? Ezért az anyja és a párja a hibás, rá kéne haragudjon. Nem rád. Te csak segíted az unokádat, ami egy teljesen normális és természetes dolog, ha már az anyja nem képes ezt csinálni. Valahogy csak fel kell nőjön szegény. A gyerek nem hibás az anyja miatt.
szept. 10. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/67 anonim ***** válasza:
73%

Fölneveltél két önző böszmét!


Hogy a nagyobbik miért az, azt aligha kell magyarázni. De a kisebbik is az, ha nem érti meg, hogy a kisunokádon segíteni akarsz, akármit gondolsz az anyjáról.

Egyetértek azzal, hogy kérni kéne az unoka gyámság alá vételét azzal, hogy legyetek ti a gyámjai. A jogi részhez én nem értek, de mindenképpen a gyámhivatalhoz fordulnék tanácsért, jogi segítségért. Ha lehet, el kéne venni a szülői felügyeleti jogot a nagyobbik lányodtól és annak párjától (ha egyáltalán megvan még a párja).

szept. 10. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/67 anonim ***** válasza:
95%
Ha a gyerek elhanyagolt, jelezni kell a védőnőnek. Szedje össze magát a felnőtt gyereked, kben a másik szóba sem fog állni veled.
szept. 10. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/67 anonim ***** válasza:
60%
Szépen el kell magyarázni a kisebbik gyermeknek, hogy a nagyobb van most nehezebb helyzetben, ezért kap több segítséget. Nem örül szülő, ha gyermeke nem elég önálló, túl sok segítségre szorul, de azért ilyenkor is próbálja erőn felül segíteni. A gyermeke meg semmiről sem tehet.
szept. 10. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/67 Iriome ***** válasza:
94%
Van ismeretségi körben hasonló sztori, idősebbik lány herbázik keményen a pasijával, sosincs pénzüky minden erre a moslékra megy, az autista gyereke meg lepasszolva az anyjáêkhoz, ami miatt a húga nem szívesen megy látogatóba a saját kislányával, lévén a fiu agresszív... Itt nektek kell(ene) határozottabbnak lenno, és vagy gyámságot kérni, a szulok alkalmatlansaga miatt, vagy nezhetitek h elobb-utobb majd az ovi/iskola ertesiti a gyamugyet...
szept. 10. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/67 A kérdező kommentje:

A felügyeleti jogot nem fogom átvenni, és nem is adnák át. A maguk módján szeretik a gyereket, csak foglalkozni ne kelljen vele sokat, de mindegy is, biztos nem mennének bele, már a látszat kedvéért sem. Most a saját gyerekem hogy jelentsem fel a gyámügynél, akkor lehet, hogy nem tudom, ide se hoznsk többet, nem is tudnék róla semmit, tengődne ott velük vagy nen tudom. A saját gyerekemmel nem akarok ide jutni.


Viszont ilyen válaszokkal nem tudok mit kezdeni, hogy kinek mit kell megérteni, ha egyszee nem értik meg. A kksebbik gyerekem azt nehezményezi, miért nem mondunk nemet a testvérének, miért nem megyünk hozzájuk többet inkább vagy miért nem vigyázunk többet a gyerekekre, de három gyerek már sok. Aláírom, hogy tényleg sokkal többet foglalkozunk ezzel az unokával a helyzete miatt, de most mit csináljak?


Eljutottunk oda, hogy azt mondják, inkább nem is jönnek, minek, foglalkozzunk a másik gyermekkel akkor, majd ők megoldják. Most bébiszittert akarnak keresni, ez nekem is olyan kellemetlen, hogy kívülről nézve a saját gyermekemnek bébiszitter kell, mert a nagymama csak az egyik unokára vigyáz, de ugye én benne vagyok, nem kívülről nézem.

szept. 10. 17:38
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!