Jogosan érzem bűnösnek magam, hogy nagypapámat idősek otthonába adtuk?
"hetek, hónapok, évek kérdése" - na igen, lehet, hogy 3 év múlva indokolná a demenciája az intézeti elhelyezést, de még előbb meghal 1000 más okból.
Én sem azt mondtam, hogy mindenki kegyetlen, aki intézetbe adja a rokonát, azt mondtam, hogy az egyedi helyzetet kell mindig mérlegelni, és sokan bizony inkább a "kényelmesebb" utat választják a kiszolgáltatott rokon kárára.
Én most egy kicsit elgondolkodtam a dolgon, és emlékszem, hogy mikor kollégiumba kerültem, az elején én is nagyon rosszul éreztem magam, de aztán megszoktam és megszerettem. Nem tudom, hogy ez mennyi lehet hasonló helyzet egy idős ember számára. Mindenképpen azt tervezzük, hogy amint elmúlik a covid és engedik, a hétvégéket végig nálunk tölti, az ünnepeket is, és hétköznap is haza szeretnék néha hozni a szüleim délután, miután végeztek a munkával. Meg természetesen most, hogy ezt nem lehet, hetente látogatjuk, meg mobilt akarunk bevinni neki, hogy akár naponta is tudjunk vele beszélni.
Szóval én csak a kollégiumi éveimhez tudnám maximum hasonlítani, akinek van ezzel tapasztalata, szerintetek mennyire reális hasonlat ez?
133-ra: semennyire. A koli átmenet a jövőbe, sokan örülnek is, hogy a szüleiktől egy kicsit távolabb kerülnek. Egy idős meg tudja, hogy az otthonból már soha nem kerül haza, a dolgai legnagyobb részét nem viheti be, mert nincs hely, sokszor saját szobája sincs, így oda a privát szférája stb. Persze, ismerek olyat, aki önként ment, és szereti, kivirult, tényleg sokat beszélget a többi időssel stb. Meg olyat is láttam, aki soha senkihez nem szólt egy szót sem, még a szobatársához sem. Szóval teljesen változó.
A terv szép, ha hosszú távon tényleg sokat kihozzák a gyerekei, az jó, kérdés, vajon így lesz-e.
A mobiltelefonhoz nem fűznék nagy reményeket, sokan nem tanulják meg használni, lemerül, nem hallják meg, nem teszik rá a töltőre stb., az otthonokban meg sokszor nem törődnek ezekkel a dolgokkal.
136: látod, ennyire kiszámíthatatlan....
Ez a betegség nem egy lineáris lefolyású valami...
Lehetnek akár világosabb, jobb egész napjai is - de aztán olyan órák-napok is, amikor totál nem emlékszik semmire...
132!
Nagyapám 13 évvel az Alzheimer diagnózisa után halt meg. Végül is csak nagyanyám, anyám és nagynéném lett depressziós, ketten pár idegosszeroppanason is túl estek az ápolás ideje alatt. Nem adták be intézetbe. A temetés napján megállapodott a család, ez volt az első és utolsó eset, hogy egy ember miatt felaldoztunk másik hármat.
Anyám egy évig "szívta" a véremet - szintén Alzheimer -, megspékelve egy combnyaktöréssel. A végén már csak sírni tudtam.
A halála mindkettőnk számára megváltás volt.
Le lehet pontozni.
138: "egy ember miatt felaldoztunk másik hármat."
Na pontosan erről beszéltem már vagy hatszor itt a válaszfolyamokban.....
Lehet itt széplelkűsködni egyeseknek, de egész egyszerűen ESZTELENSÉG két-három egészséges embert feláldozni csak azért, hogy jajj, milyen dolog már idősotthonba adni..." NEM AZ! Mert ott tudják szakértően ápolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!