Rettegek, hogy elvesztem a nagypapámat. Nem élném túl. Hogyan lehet ezt túlélni?

Nem olvastam végig, mert baromira hosszú, de igy is tudok válaszolni.

Az elet rendje, hogy megszületünk, élünk, meghalunk, es bizony ez alól sem Te, sem nagypapád, sem én nem vagyunk kivételek. 29 évesen ha nehezen is megy de ezt el kell fogadnod, illetve ha nehéz is de fel kell tudnod dolgozni esetleges elvesztését, menni fog, mert az idő mindenre gyógyír. Ha nem.megy egyedül, akkor szakember segít.

Ne rettegj, hanem fogadd el. Aki megszületett, annak meg is kell halnia, te is meg fogsz egyszer. Fel kell nőnöd, és bárhogyan is fáj, el kell engedned a nagypapát. Szeresd, de ne láncold magadhoz. Jó lenne neki, ha látná, életképes vagy nélküle is. Érzelmileg gondolom. Hogy nem fogsz összeroppanni, hanem felnőttként elviseled a nehézségeket. Most már nem ő kell támogasson téged, hanem pont fordítva. Pl. Mi lenne, ha szereznél egy kerekes széket, és mikor újra melegebb lesz kicsit kitolnád a kertbe a papát? Vagy talán fel is tudnád emelni és egyszerűen kivinni, hogy kicsit ott üldögéljen veled? Esetleg feküdjön egy nyugágyban?

Ha hívők vagytok, bízz az örök életben, ott újra együtt lesztek.

Nagyon sajnálom. :( Most fogsz majd felnőni, korodtól függetlenül.

Ha teheted, fogadd meg az egyik hozzászóló tanácsát, és ha jó idő van, és viszonylag észnél van a papád, vidd ki őt az udvarra napozni, élvezni a madárcsicsergést...

Nagyon rossz ez, tudom. Ha meghal majd, az is nagyon rossz lesz. A sírás és a múló idő segít majd. Túl fogod élni, mert ez az élet rendje, és mert a papád is azt szeretné, ha túlélnéd és boldog életet élnél, mint ahogy ő is azt tette.

Szia! Én tavaly novemberben veszítettem el a nagymamámat, hasonlóan szoros volt a kapcsolatunk, mint amit meséltél. Egész gyerekkorom alatt minden nyarat ott töltöttem, sőt egyetemig minden héten egyszer-kétszer ott is aludtam :) Nagyon-nagyon szerettem. Az utolsó egy hónapot úgymond vele töltöttem (én már külföldön élek pár éve), akkor ő már rég kórházban feküdt. Nekem annyiban "könnyebb" (ha lehet ilyet mondani) volt, hogy szegénynek ez már nem volt élet..ágyhoz kötve, szenvedve, ő is félrebeszélt már..így én azt mondogattam magamnak, hogy ez megváltás Neki. Ettől függetlenül természetesen nagyon nehezen viseltem, amikor végül eltávozott és meggyászoltam, de már könnyebb. Sokat gondolok rá, azokra az időkre, amikor még egészséges és fiatalabb volt :) Tudom nagyon nehéznek tűnik, és akár sablonosnak hathat, de az idő segíteni fog átvészelni a veszteséget.

27/N

Tedd össze a kezed, hogy 88 évet megélt komolyabb (rák) betegség nélkül és csak most kezdődik a leépülése. És reménykedj benne, hogy ne tartson sokáig ez az állapot mert ez sem neki, sem nektek nem jó.

Az én szüleim egy év különbséggel haltak meg. 65 és 71 évesek voltak. Nem lett jobb, rengeteget gondolok rájuk. Nyilván tovább kell lépni, a férjem és gyermekem maradt a családom. Nagyon nehéz. És én is egyre többet gondolok a gyermekkoromra, amikor még nem voltak gondok, nem volt halál. Szerintem nincs rá recept. Túl fogod élni. De senki sem ígéri, hogy könnyű lesz :-( Sajnálom.

Próbáld azt az oldalát nézni, hogy szép hosszú, tartalmas élete volt a papának és még mundig tart. Lassan készíted fel magad arra, hogy előbb-utóbb nem lesz veled, az idő így most neked dolgozik. Mondd el neki is mennyit jelent neked, hogy hálás vagy a szép gyermekkorért.

Talán jobb így, mint mikor váratlanul jön a halál...az apósom ma egy balesetben elhunyt. Reggel elment dolgozni, délután a rendőrök jöttek. Annyi mindent mondtunk volna még neki a minap, ha tudjuk, hogy nem látjuk többet, használd ki, hogy neked még van időd...