Megtaláltam anyukán naplóját velem egy idős korából. Szerintetek elolvassam?

Szerintem kérdezd meg apukádat, de én elolvasnám. Mondjuk tényleg nehéz kérdés, de nem bírnám ki.

Remélem jól döntesz végül, és fogadd őszinte részvétemet.

én csak azokkal nem értek egyet, akik azt mondták, hogy "ha lenne benne olyan, amit anyukád el akarna titkolni...".

Merthogy nekem is vannak olyan titkaim, amit örzök, nem szeretném, hogy más meglássa. De ha meghalnék, akkor megtalálnák, pedig nem akartam... szóval értitek? Kicsit hibás a logika.

A kérdezőnek: inkább nem adok tanácsot.

- ha nem olvasod el, akkor a kíváncsiság furdalni fog, amíg el nem olvasod.

- ha elolvasod, akkor olyan dolgok is kiderülhetnek, amikről később azt kívánod majd, bárcsak sosem olvastad volna el.

Én lány vagyok, mégis a nemre szavazok.

Persze csak azért, mert tudom az én szüleim milyenek.

Én biztos nem olvasnám el, mert előre félnék attól, mit tudok meg ami miatt megutálnám anyukámat. Szóval én eltenném és ennyi, nem olvasnám el.

De úgy látom nálatok másképp mentek a dolgok, szerintem te elolvashatod, a te anyukád biztos más volt, valószínűleg nem fogsz benne csalódni.

Bakker... én már írtam ide, bocs, de nem bírom ki, én nem értek egyet azzal, amit írnak. Nem anyukád küldte neked, te találtad meg. Nem neked szánta anyukád. Ez az övé. Attól, hogy az anyukád, nincs jogod kutakodni a cuccai között. Ha élne, lenne jogod elolvasni? Nem. Így, hogy meghalt, így sincs. Ugyanúgy tiszteletlenség egy halott magánügyeibe belepiszkálni. Sőt, még nagyobb is, mint egy élő emberébe, mert ő már nem tud ellene tenni!

Szerintem te még nem engedted el őt teljesen, végleg... most egy napló bukkan fel, amit "ő küldött", majd később felbukkan valami más, mittudomén, egy ékszer, amit hordanod kell, mert "ő küldte", stb. aztán egyszer csak majd mindenhol ő vesz körül. NEM. Meghalt. Fogadd el. Tudom, hogy rohadt nehéz, és évekbe, évtizedekbe is telhet, de el kell fogadnod. Ez a napló az övé, nem a tied, és ő már elment. Azzal, ha beleolvasod, csak megsérted a magánügyeit, felkavarsz régi dolgokat, amik már ugyanúgy elmúltak, mint ő.

Egyébként tudom, miről beszélek, nekem apukám halt meg kis koromban. Anyum nagyon keveset beszél róla, csak alapdolgokat tudok. Milliószor megtehettem volna, hogy kutakodok utána, én is kíváncsi lennék, de nem, mert már elment. Nem élhet az ember a múltban, tovább kell lépni.

Valaki írta, hogy tűzre kell dobni, hát ja, csak még elolvasás előtt :P

17/F

01:19el egyetértek, nekem elkerülte a figyelmem amit írtatok, hogy ez valami égi jel :)

Szerintem is simán csak megtaláltad. De ha neked most könnyebb azt hinni, hogy ő küldte neked akkor legyen.

01:19 utolsó mondatával viszont nem értek egyet. Nem kell elégetni! Csak eltenni és kész.

01:19 vagyok

„Valóban nem neki szánta ezt a naplót, de ha nem akarta volna, hogy meglássa bárki, akkor ő sem találta volna meg.”

Sajnos miután meghal valaki, elég nehéz utána a személyes tárgyait elrejtenie :P

„Ettől nem fog depresszióba esni, csak úgy érzi, még egy kicsit mégis ott van vele.”

Nem tudom, hogy mikor halt meg a kérdező anyukája, nem tudom, mennyire van még benne a dolog. Magamból tudok kiindulni. Baromi nehéz elengedni fiatalon egy szülőt. Sokszor tényleg könnyebb úgy hinni, hogy ő még ott van, dolgokat „küld”, figyel, vigyáz az emberre. De ez nem igaz. Ő már nem küld semmit. Én is azt hiszem, hogy Ő még valahol ott fent létezik, de akkor sem küld semmit. És minél tovább él ebben az ember, annál inkább hátráltatja. Most nem arról beszélek, hogy hú depressziós lesz vagy mit tudom én, de tényleg hátráltatja. Nem lehet a múltban élni, nem lehet egy halott szülőtől segítséget, útmutatást várni. El kell fogadni, hogy ő meghalt, kész.

Szerintem olvasd el:)

Biztos meghatna,mert ezt ő irta a saját szavaival.

De amit elolvasol,tényleg ne mondd senkinek.

ui.: Őszinte részvétem!

Én is elolvasnám a helyedben és tuti,hogy nem kérdezném meg apámat.:D

Őszinte részvétem!:(

15/L