Szerintetek kijár az idősebbnek a koránál fogva a tisztelet, vagy csak ha kiérdemli?

Írtam, hogy udvariasság, tisztelet jár mindenkinek. Kedvesség nem jár, csak kedves embernek.

Amikor a fiam megnősült,igyekeztem a menyemmel korrekt viszonyra.De éreztem benne, hogy egyetlen vágya: kiszakítani a fiamat a környezetéből, elszakítani a szeretteitől. Addig tüsténkedett, hogy elköltöztek 230 kilométerre tőlünk.A fiam feladta a hivatását. A menyem 6 éve nem dolgozik, a fiam viszont éjt nappallá téve. Jó fiú volt, de mára megváltozott. Az unokáimat novemberben láttam utoljára.Elfogadtuk a párommal, beletörődtünk. Kezdetben belebetegedtünk, de már vannak napok, hogy eszünkbe sem jutnak.Az ember, amikor neveli az édes gyermekét, azt gondolja, örömet ad majd, és támasza lesz, amikor szükséges. De valahol elrontottuk a nevelését, mert ha szeretem a szüleimet, nincs az az Isten, hogy egy házastárs így elfordítson tőlük. Próbálunk rájönni, hogy hol ronthattuk el, de nem jövünk rá.Ezek után mit várok én el a menyemtől? Tiszteletet? Semmit. Ők nem tudják, de mi igen, hogy az élet szalad, s nem lehet bepótolni, amit elmulasztanak. Pláne az unoka-nagyszülő kapcsolatot.

Én sajnos csak az olyan embereket tudom tisztelni,akik egyrészt megérdemlik,és szeretnek engem,meg én is szeretem őket..én a kort nem is nézem..szóval én a fiatalabbat is tudom tisztelni,de az idősebbet is..

Hat az anyosom pont ugyanigy viselkedik,amikor a parom nincs itthon,akkor mindig olyan.Neha elotte is,de akkor egy kicsit visszafogja magat,mert a parom,mar egy parszor elbeszelgetett vele.Ugy viselkedik velem,mintha en nem is laknek itt.Nemreg renovaltunk,allandoan,azt hajtogatta,hogy a parom milyen szepen megcsinalta,direkt nem,tobbes szamba beszel,pedig ez az en otthonom is.Eleinte nem volt ilyen,amig ossze nem koltoztunk.Kedves baratkozo volt.Jol megvoltunk.Lehet,hogy a te anyosod feltekeny rad.

15:37.Sajnalom,hogy igy alakult,de miert nem latogatjatok meg ti oket?Attol,mert idosebbek vagytok meg ti is tehettek valamit a kapcsolat erdekeben.Mi hiaba latogatjuk anyukamekat,ok le se sz... minket,mert,azt hiszik ok idosebbek nekik nem,kell egy tapottat sem,mozdulniuk,ha pl.nem tudunk elmenni v.hasonlo rogton,azt hiresztelik,hogy tiszteletlenek a gyerekek, a fiatalok.Osszekoltoztem a parommal,az anyam fel evig el sem jott megnezni,pedig feloranyira lakunk egymastol,es,akkor ok varjak el a tiszteletet!

Nem szóltam a napi dolgaikba. Ha megkértek segítettünk, de soha nem tolakodtunk. Az örökségemet nekik adtam, így azonnal kertes házhoz jutottak. Főztem, ha megkértek rá, a nagyobbik gyermeket átvállaltuk egész napokra.Szerintem a fiam jó fiú, éppen az, hogy nem akart feszültséget,s felismerte ő az erőszakos feleségének a ballépéseit, de ráhagyta a dolgokat. Így magyarázta be a fiamnak, hogy jobb lesz, ha elmennek a világ végére. Így biztosította, hogy ő örökös háziasszony lehet, a fiam meg gürizik. Persze ez nem lehet mentség, hogy hátat fordítsak a szüleimnek, akik hozzásegítettek a diplomához, s sok mindenről lemondtak, hogy egzisztenciát teremthessek. Ez nem szemrehányás lenne, hiszen ez volt a szülői kötelességünk. Csak fáj. De az idő begyógyítja a sebeket. S a fiam nem ezt a példát láthatta, mi hogyan bántunk a szüleinkkel, míg éltek, s ő mennyi örömet vitt az én szüleim idős életébe. A mi unokáink meg vannak valahol, valahogy.