Tényleg egy "aljas szemét nő" lennék, amiért a gyerekem jövője és a saját jövőnk fontosabb a kutyánknál?
Normális környéken szeretnénk felnevelni a jövőre iskolás kisfiúnkat. Ahol most lakunk, jó szakmával is csak éhbéres munkát végzünk mind a ketten a férjemmel, a vállalatok sajnos sorra zárnak be. Rendszeresen szorulunk a szüleink támogatására mindkét oldalról. Ráadásul az iskola, ahová a fiunk járna majd, többségében kisebbségi diákokat nevel, akik agresszívek. Rendszeresek a botrányok az iskola körül.
Sokan vágták már a képünkbe, hogy a semmire vállaltunk gyereket, ami nem igaz! Attól még, hogy nem vagyunk diplomások, nekünk is jár a boldogság. Nem mi tehetünk arról, hogy munka lehetőség nulla ezen a helyen. De nem akarunk így élni örökké, tehát minden összejött ahhoz, hogy kimondjuk, költözni kell!
Innen jön a kutyás probléma. Egy messzebb lévő nagyvárosban kerestük az új jövőnket. Úgy néz ki, mindkettőnket felvesznek egy jobb munkahelyre. Egyelőre bérelni szeretnénk egy lakást, aztán majd ha biztos lesz a helyünk, eladjuk a jelenlegi házat (ha el tudjuk!) és vennénk egyet abban a városban. Gondolom a legtöbben tudjátok, hogy bérelt lakásba nagytestű kutya nonszensz. Ezért úgy döntöttünk, hogy jó gazdát keresünk a gyönyörű, német-juhász kutyánknak. Szerettük volna, ha olyan veszi át tőlünk, akit ismerünk, ezért a facebookon hirdettük meg. Azóta kapjuk a sok negatív kommentet a bejegyzésünk alá, hogy
"remélem majd a gyereketek is lepasszol titeket valahova idős korotokban"
"Aki egy kutyáról sem tud gondoskodni az nem lehet jó anya, sajnálom a fiadat"
és hasonlók.
Nem értem, miért ilyen kegyetlenek velünk az emberek? Mi csak élni szeretnénk egy boldog családban most, fiatalon, amikor itt van az ideje és nem negyven felett. Nincsenek nagy kívánságaink :(
válasza: válasza:A szíved mélyén te is tudod, hogy borzasztó amit tenni készülsz! Egyáltalán nem hajlasz semmiféle kompromisszumra: egy szobában a kutyával/kertes ház/ más viszonylag közeli város, ahol tudtok menni vele.
Nem szoktam rosszakat kívánni, de neked azt kívánom, mindent kapj vissza a sorstól, amiért ennyire nem vagy komprumisszumkész.
Csak az vigasztal, hogy lesztek ti még olyan csórók, hogy a kutya a menhelyen jobb ételt fog kapni! Kívánom! /Egy kutyás anyuka/.
válasza: válasza:Az állatnak is csak egy élete van, és pontosan annyira ragaszkodik a gazdáihoz, mint egy gyerek a szüleihez. Ez tudományosan igazolt tény.
Nektek bezzeg "jár" a boldogság, így a semmire is gyereket vállaltatok -mert azt tettétek.
Mérhetetlenül ÖNZŐEK vagytok. Nem az emberek kegyetlenek, hanem ti vagytok képtelenek az empátiára.
Ki ne merjétek nyitni a szátokat, ha bármikor is az életben így bánnak veletek - vagy a gyereketekkel! - , mint egy felesleges kolonccal: csak a sors adja vissza.
Hadd osszak meg néhány gondolatot: Ha nekem valaki azt mondaná, hogy régóta vágyott kutyára, de mégis meg kell válnia tőle, az első ami eszembe jutna az, hogy ez az utolsó lehetősége. Szerintem a legtöbb ember azért nem skizofrén, tehát ha valami boldoggá tesz minket, azon nem adunk túl könnyen. Érdekes, hogy ezzel szemben mégis sokan azt gondolják, csak úgy egyszerűen "eldobom" a kutyámat, aki kölyök kora óta van velem. Mondhatná valaki, hogy nem részleteztem ki, mennyi követ mozgattam meg, és igaza is lenne, hiszen tényleg nem írtam le, de szerintem nem kéne, hogy erre szükség legyen. Hogyan írja felül a tömény rosszindulat a józan észt? Akik annyi rosszat kívántak nekem biztosan tudnának róla mesélni, de ez már más kérdés.
Mivel ennyi válasz összegyűlt, leírom, mi lesz a kutyámmal. A múlt hétvége egy próba hétvége volt, amin elvitték a szüleim a kutyát, hogy lássuk működik e az, hogy átmenetileg náluk legyen. Ma hívott fel az édesapám, hogy átgondolta a dolgot, és nem szeretné ennek anyukámat kitenni, mert anya még mindig nagyon fél a kutyáktól. Anyánál ez fóbia szintű, nem lehet mit tenni vele.
Tehát az átmeneti megoldás a bértartás lesz. Egy nyugdíjas néninél fog lakni, akinek havonta fizetek majd ezért annyit, amennyiben megállapodunk. A néni az utcában lakik, gyakori vendégünk volt, így a kutya ismeri. Bízunk benne, hogy ez működni fog, mert ezen a hétvégén költöznünk kell. Mindenkinek köszönöm, hogy vette a fáradtságot billentyűhöz nyúlni, és kívánom, hogy sose legyen részetek abban, hog bármitől is meg kelljen válnotok, ami fontos nektek.
válasza:Kertes házban lakom. Mindig kertes házban laktam és mindig volt kutyám. Most is van. Szintén németjuci. Öreg és beteg. A legutóbbi gyógykezelése többe került, mint a kérdező havi fizetése. Maga az orvos javasolta az altatást. Természetesen nemet mondtam.
De!!! Ha valami okból panelba kellene költöznöm, nem vinném magammal a kutyát, mert ekkora kutya nem való lakásba. Mozgasd le akárhogy, sétáltasd akármennyire.
Szóval kérdező... Kutyásként mondom, szerintem jól cselekedtél. A facebookról meg gyomláld ki a gyökereket.
válasza:"Eddig mentegettél, de mert gyerekkori vágyam volt a kutya, hirtelen gyerek lettem? Ennyi elég hogy valakit átminősíts? "
Igen, ennyi elég. Hisz az különbözteti meg a gyereket a felnőttől, hogy egy gyereknek csak ungyulibungyuli a kutya, és addig jó, amíg nincs vele probléma. Egy felnőtt viszont felelősséget vállal, és tervez. Te ezt nem tetted/teszed.
Arról bezzeg nem írsz, te mit tennél a helyemben! Lemondanád az új állást? Aludnál egyszobában a kutyával? "
Egyrészt igen, én lakásba vettem meg a kutyám, és 1 éves volt, amikor kertes házunk lett. A lakás 24 nm volt, szóval igen, együtt voltam a kutyával. A mai napig, ha beengedem a lakásba, tud rendesen viselkedni.
De a te helyedben házat kerestem volna. Mivel nem tudsz egy légtérbe lakni vele, de a tied. Magadhoz vetted, foglalkoztál vele (remélhetőleg), nem hagyhatod cserben. Tehát akkor olyan lakhatást keresnék, ahova jöhet velem.
A gyereket nem passzolod le véletlenül? Csak mert gyerekes albit is nehéz találni. Ja, hogy az szempont volt. A kutya nem. Szégyeld magad.
Azért kíváncsi lennék, hova költöztök, ahol kánaán lesz az élet, de kertes albérletet nem lehet találni...
válasza: válasza: válasza:#69 Az is egy szempont, amit írsz.
Pont családban volt ilyen, vidéki ismerősék szereztek egy kaukázusi kölyköt. Gyönyörű kutya, de kerti, és mivel baromira kölyök, nagyon látszik rajta a foglalkozás hiánya.
Mikor mi lent voltunk párommal, néhány hétig foglalkoztunk vele, de mikor pl. megkérdeztem, hogy meg lehet-e fésülni a kutyát (fürdetve volt, de ennyi volt a max), akkor meresztett rám nagy szemeket a rokon, hogy hülye vagyok én, így is kapott vitamint meg mindent a kutya, dehogy fog ő fésűre költeni...
Ezt is meg tudom érteni, bár nagy kár azért a kutyáért, mert értelmes jószág volt. De nevelés nélkül, láncra kötve... tényleg nem több, mint egy tárgy.
(Érdekes egyébként, mert párom meg nem így áll a kutyához, pedig mikor neki volt kamaszként, az se volt soha beengedve a házba. Mégis, nevelte, foglalkozott vele, kutyaként tartotta, nem tárgyként. Mikor megismertem, elővette a kutya a házban fújfúj frázist, ez egészen addig tartott, amíg megismerte a lakásban tartott golden retimet. Most már neki sincs kifogása a dolog ellen.)
A kérdezőhöz visszakanyarodva, oké, hogy vidéken sokszor mást jelent a kutya (bár ez sem törvényszerű, a fél családom kisfalusi, és manapság már nagyrészt ott sem igaz ez), de a kérdező pont nem így nyilatkozott a kutyáról. Mert ugye, ő gyerekkora óta akar, és mennyire nagyon imádja a kutyuliját.
Hát, a kérdéséből meg főleg az utolsó válaszaiból nem ez látszik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!