Tényleg egy "aljas szemét nő" lennék, amiért a gyerekem jövője és a saját jövőnk fontosabb a kutyánknál?
Normális környéken szeretnénk felnevelni a jövőre iskolás kisfiúnkat. Ahol most lakunk, jó szakmával is csak éhbéres munkát végzünk mind a ketten a férjemmel, a vállalatok sajnos sorra zárnak be. Rendszeresen szorulunk a szüleink támogatására mindkét oldalról. Ráadásul az iskola, ahová a fiunk járna majd, többségében kisebbségi diákokat nevel, akik agresszívek. Rendszeresek a botrányok az iskola körül.
Sokan vágták már a képünkbe, hogy a semmire vállaltunk gyereket, ami nem igaz! Attól még, hogy nem vagyunk diplomások, nekünk is jár a boldogság. Nem mi tehetünk arról, hogy munka lehetőség nulla ezen a helyen. De nem akarunk így élni örökké, tehát minden összejött ahhoz, hogy kimondjuk, költözni kell!
Innen jön a kutyás probléma. Egy messzebb lévő nagyvárosban kerestük az új jövőnket. Úgy néz ki, mindkettőnket felvesznek egy jobb munkahelyre. Egyelőre bérelni szeretnénk egy lakást, aztán majd ha biztos lesz a helyünk, eladjuk a jelenlegi házat (ha el tudjuk!) és vennénk egyet abban a városban. Gondolom a legtöbben tudjátok, hogy bérelt lakásba nagytestű kutya nonszensz. Ezért úgy döntöttünk, hogy jó gazdát keresünk a gyönyörű, német-juhász kutyánknak. Szerettük volna, ha olyan veszi át tőlünk, akit ismerünk, ezért a facebookon hirdettük meg. Azóta kapjuk a sok negatív kommentet a bejegyzésünk alá, hogy
"remélem majd a gyereketek is lepasszol titeket valahova idős korotokban"
"Aki egy kutyáról sem tud gondoskodni az nem lehet jó anya, sajnálom a fiadat"
és hasonlók.
Nem értem, miért ilyen kegyetlenek velünk az emberek? Mi csak élni szeretnénk egy boldog családban most, fiatalon, amikor itt van az ideje és nem negyven felett. Nincsenek nagy kívánságaink :(
válasza:Nekem van egy nagytestű kutyám, 20 évesen került hozzám, egyetemista voltam és egy pici albiban laktam az akkori párommal.
Azóta rengetegszer változtak az életkörülmények: diákmunkák, rendes állandó munkahely, új egyetem, két új pasi és rengeteg költözés. De megoldottam. Vittem magammal a kutyát és direkt olyan lakást kerestem, ahova engedték. Most meg olyan munkahelyem van, ahova bejöhet velem és mindennap itt van velem.
Kb. kis taknyos egyetemista voltam, amikor a kutyát bevállaltam, most meg 26 éves nő vagyok és a kutyám érdekeit mindig szemelőtt tartottam.
Én nem akarok ítélkezni és az is becsülendő, hogy normális helyet és gazdát keresel neki. Mondjuk ez teljesen alap lenne, nem valami, amiért magasztalni kéne téged. Sajnos vannak gerinctelen férgek, akik képesek eldobni az állataikat, de inkább hagyjuk ezeket.
Változthatnak az ember életkörülményei, de szerintem a te esetedben volna megoldás. Ha nagyon akarnád, vinnéd magatokkal a kutyát és olyan helyet keresnél, ahova ő is mehet. A kis lakás nem kifogás, mert ha mindennap lemozgatod rendesen, akkor boldog, kiegyensúlyozott kutya lesz. Persze, felmerül, hogy eddig mennyit foglalkoztál vele, vitted-e sétálni, emberek közé, kutyák közé vagy csak kiraktad az udvarba, azt elvolt magának...
A saját történetemet is csak azért írtam le, hogy lehet így is. Persze, nekem nincs gyerekem, így könnyebb, csak én meg gyereket nem mertem vállalni, mert féltem, hogy meg tudnék-e neki adni mindent. Viszont mindig elcsodálkozom, hogy más meg a semmire gyereket, kutyát, bármit, aztán amikor ilyen helyzet adódik, akkor meg mástól várja a segítséget.
válasza: válasza: válasza: válasza:Igazatok van.
Annyi megjegyzés, hogy mi 40 felett vagyunk a férjemmel, es mi is boldogan szeretnenk élni, ezt a megjegyzésedet nem értettem. Hamarosan mi is költözünk messzire a kisfiunkkal.
válasza:"Képzeljétek el, hogy a kutya nem családtag. Lehet sokan annak tekintik, de nem az, nem rokon" - a válaszokat átfutva ez szúrt a leginkább szemet. Hát igen, egy kutya általában sokkal több annál:)
Kérdező, szerintem abban nincs igazuk a téged megszólóknak, hogy a helyzethez képest normálisan akarod megoldani a helyzetet, és ez mindenképpen pozitív.
DE!
Úgy érzem, nálatok a kutya tényleg inkább a "komód-kategória", ahogy az egyik válaszoló nagyon jól megfogalmazta, mert igenis, egy csomó ember tud találni albérletet kutyával is. Sőt, ami azt illeti, többeket ismerek, akik inkább kutyásnak adják ki a lakásukat, mint gyerekesnek. (Az egyik ismerősöm pl. a kutya miatt több kauciót kért ugyan, de engedte.)
Az megint más kérdés, hogy lakásba nem akartok kutyát, ez valóban elvi kérdés. DE! Más nem vállalni, ha nincs, és más nem magaddal vinni, ha már van. Én is 10 évet vártam kutyára, amíg kertes házba költöztünk. Viszont amikor úgy adódott, hogy egy időre újra lakásban laktunk, akkor már eszem ágában sem volt megválni tőle, és természetes volt, hogy viszem - persze, nagy megkönnyebbülés volt, amikor lett újra kert:D
Szóval szerintem azok nézőpontja is érthető, akik megszólnak azért, mert hátrahagysz egy olyan élőlényt, akinek a világának te vagy a középpontja! (Persze, a stílus rengeteget számít!)
Ha egyáltalán nem érzed, hogy ezzel valami azért a legjobb akaratod ellenére sincs rendben, akkor azért meg kellene gondolnotok a jövőben, hogy akartok-e még az életben bármilyen "kontakt" állatot az életetekbe befogadni.
válasza: válasza: válasza:Néhány kérdésre/felvetésre reagálok:
„Miért nem azt tetted ki, hogy itt és itt kutyabarát albérletet keresel???”
Amit árban vállalni tudunk jelenleg, azok a lakások nagyon kicsik. A kutyabarát albérlet ott kezdődik, ahol ki tudunk alakítani legalább egy kis fekhelyet neki egy sarokban, még ha kert nincs is. Ez nem megoldható, ha a hálószobán kívüli tér csupán egy lépésnyi előszoba, egy főzőfülke és egy pici fürdő. A félszoba nyilván a gyereké lesz, amíg ott lakunk. (Odáig nem megyek el, hogy a hálószobát osszam meg a kutyával.)
„AMikor úgy döntöttetek, hogy kutyátok lesz, nem gondoltátok át? Hogy mi lesz, ha??? Akkor nem gondoltál a jövőre??? „
Amikor megvettük a kutyát, már meg volt a saját ház és mindkettőnknek stabil állása volt abban a szakmában, amit tanultunk.
„Hány éve laktok ott ahol most?”
4 éve lakunk ebben a házban.
„Valamelyikőtök azelőtt is abban a községben/környékén lakott?”
Mindketten ebből a megyéből valóak vagyunk.
„miért pont oda költöztetek?”
Közel akartunk maradni a nagyszülőkhöz, plusz akkor még stabilnak tekinthető állásunk volt mindkettőnknek a saját szakmánkban. Az én munkahelyem bezárt, a férjemnek egészségügyi okból kellett elhagynia azt a pályát, amit tanult és szeretett. Ezen a helyen egyre kevesebb az alternatíva. Azóta én egy iskolában takarítok, a férjem pedig szalag mellett dolgozik.
„Hány éves a kutya?
Mióta van nálatok?”
3 és fél éves a kutya. Akkortól a miénk, amikor már le lehetett választani az anyjáról.
„mi lesz akkor, ha nem találtok új gazdát a kutyának?”
Először átmenetileg a szüleimnél lesz, de csak átmenetileg, mert ők nem tudják rendesen befogadni. Amíg ott lesz, addig is ezerrel fogunk gazdit keresni. Ha viszont a szüleim is kimondják a végszót, akkor sajnos menhely lesz a vége. Ez az idő felölel egy évet, remélem ennyi csak elég lesz ahhoz, hogy gazdit találjunk.
„Annyi megjegyzés, hogy mi 40 felett vagyunk a férjemmel, es mi is boldogan szeretnenk élni, ezt a megjegyzésedet nem értettem. Hamarosan mi is költözünk messzire a kisfiunkkal.”
Elnézést kérek. Nem akartalak megbántani. Azért írtam, amit, mert sokan a környezetünkben azt gondolják, hogy ha valaki fiatalon szül és nem diplomás, (27 éves voltam) akkor az a semmire szül. Való igaz, hogy érettségizett szakemberként is nagyon nehéz boldogulni, a mi példánk igazolja a legjobban. De ettől mi még boldogok vagyunk, hogy van egy gyerekünk. Nektek is nagyon sok boldogságot kívánok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!