Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Igaza lehet a páromnak?

Igaza lehet a páromnak?

Figyelt kérdés

A sztori röviden: tegnap elmentem bulizni, pedig nem engedte meg. Amikor hazajöttem minden voltam, csak jókislány nem. Ráadásul kezet emelt rám (finoman szólva) Mki azt tanácsolta hagyjam el. De! Telefonon a következőket mondta, term. bocsánatkérés után, hogy gondoljam meg egy kicsit. Mielőtt elkezdtem az egyetemet és megismertem a barátnőimet, nyugodtan szépen éltünk. Az igaz, hogy ő irányítja az életünket, de soha nem volt kifogásom ellene. Amióta ezeket a lányokat ismerem, teledumálták a fejem mindennel. Leginkább azzal, hogy rab vagyok,akinek nincs beleszólása a saját életébe és ráadásul egy vadállat mellett él. Szoszo akaratos és indulatos, de én már ismerem, nem most lett ilyen. Vagyis esetleg nem lehet, hogy ezek a mostani barátok csak irigykednek rám? Mindegyik egyedül él, lassan 25 körül, nekem meg rendezett körülményeim vannak. És eddig igényem sem volt másra.

Létezhet, hogy igaza van? Nem óvni szeretnének hanem kiragadni és aztán pofáraejteni? Ha elhagyom gyökeresen megváltozik az életem. nem a luxusról való lemondás csupán, hanem munkát kell keresnem, albérletet...stb. Na most hogy legyek okos? Ha nyiltan megkérdezem, félek a barátaim megsértődnek és akkor végképp nem lesz velem senki.


2010. ápr. 29. 19:07
1 2 3 4 5
 21/50 anonim ***** válasza:
43%

kedves 20.15

mégis melyik mondatomból értelmezted azt, hogy ffi vagyok? 33 éves nő vagyok egyedül 5 éve 2 gyerekkel. hasonló dolgokért hagytam ott a gyerekek apját, aztán megpróbálkoztam mégegyszer másik kapcsolatban, de az sem sikerült. csak 2 évig tartott. az én elvárásom nagyon magas egy hapsival szemben, én valószínű egyedül fogok megöregedni. csak tudod, nézve az ismerőseimet, nagyon sok ember hajlandó megalkudni, ezért is írtam a kérdezőnek, hogy neki kell eldöntenie, de felhőtlen párkapcsolat nincs. stb. a többi az előző hozzászólásomban megvan.

19.55:)

2010. ápr. 29. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/50 anonim ***** válasza:
89%

20:19

megalkudni és megalázkodni nem ugyanaz!!!!!!!!!!!!!!!!

2010. ápr. 29. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/50 anonim ***** válasza:
87%
Az sem mindegy,hogy miben alkudunk meg.Abban,hogy nem egy Brad Pitt külsejű és baknszámlájú pasi lesz a férjünk,akinek esetleg még 1-2 idegesítő hobbija is van vagy abban megalkudni,hogy addig vernek,míg mozgunk.Nagyon nem mindegy!
2010. ápr. 29. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/50 anonim ***** válasza:
82%

nem tudom lányok, én csak leírom azt amit gondolok, ti nem így vagytok ezzel? azt tudom, hogy én adtam esélyt a gyerekeim apjának. 2 szer emelt rám kezet, egyszer az elején, egyszer 10 év múlva. akkor hagytam ott.

de nem mellékesen egy kapcsolatot sem ismerek, ahol normális a ffi teljes mértékben. mindegyikben van valami, amit el kell hogy viselj és gáz.

én amit látok és amit eddig tapasztaltam, hogy nincs hasonló helyzetek nélkül párkapcsolat. előbb utóbb eljön a bibi, vagy túllépsz rajta, vagy otthagyod akkor.

a butábbja(ffiaknak) felpofoz, az intelligense viszont lelki terror alatt tart. vagy akár a kettő keveréke.

lehet, hogy nőzik, megcsal a hátad mögött, vagy beszólogat, nem kedves, vagy tulajdonának tekint, vagy rabszolgájának tart, vagy ő tart el, és ezért vár is valamit, vagy rajtad élősködik, és egy lusta disznó, vagy bármi más.. (ezeket csak úgy általánosságban mondom)

mindegyik párkapcsolatban nyelni kell valamit. hol kisebbet, hol nagyobbat. ez a véleményem.

2010. ápr. 29. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/50 anonim ***** válasza:
93%
19.55 én teljesen egyet értek veled... az miért nem kompromisszum ha megbeszélünk valamit, és nem csináljuk ha ez a másikat bántja? nem értelek titeket... nagy szerelem, adj mindent.. DE NEEEEEEEEEEM... sose mondok nemet egy bulira mert énvagyokakirály! -.-
2010. ápr. 29. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/50 anonim ***** válasza:
94%
Hát amiket felsoroltál egyet sem nyelnék le.Egy normális párkapcsolatban meg lehet beszélni hogy akkor hányadán is állunk.
2010. ápr. 29. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/50 anonim ***** válasza:
89%
itt, mint már vki előttem is mondta, nem arról van szó h elmentél bulizni... hanem arról hogy erre engedélyt kell kérned és ha nem fogadsz szót, ez a válasz. azt h vki a tulajdonának tart nem lehet csak úgy lenyelni vagy vmi kis "hibának" tekinteni, ami minden ffiban előfordul..úgy értem semelyik kapcsolat sem felhőtlen... de ha valaki megtiltana nekem dolgokat, engedélyt kéne kérnem, felpofozna..hát én otthagynám. nem azt mondom, lehet kompromisszumokat kötni. de azért lehet érezni hol a határ. fiatal vagy, előtted az élet, gyerekként kerültél ebbe bele szerintem nyugodtan merj változtatni és keress egy olyan kapcsolatot ahol egyenlőek vagytok:) én ezt tenném, ez az én tanácsom.. azért gondolt át mégegyszer.
2010. ápr. 29. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/50 anonim ***** válasza:
92%
20.40: egy fiatal, egyetemista lány miért ne mehetne el néha az egyetemen megismert barátnőivel? Ettől még nem csalja meg a párját! Ez esetben a kompromisszum az lenne, hogy megbeszélik, hogy mondjuk 2 hetente szerdánként a lány elmegy a barátnőivel, és a fiú is a haverjaival,és megegyeznek, hogy mikorra érnek haza. De nem az, hogy akkor a lány soha, egyáltalán ne mehessen, mert a fiúnak ez nem tetszik! Persze, hogy valamennyi kompromisszum kell, de ez sok,hogy akkor egyáltalán ne mehessen! Ráadásul a partner reakciója elfogadhatatlan!
2010. ápr. 29. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/50 anonim ***** válasza:
92%

"Az sem mindegy,hogy miben alkudunk meg.Abban,hogy nem egy Brad Pitt külsejű és baknszámlájú pasi lesz a férjünk,akinek esetleg még 1-2 idegesítő hobbija is van vagy abban megalkudni,hogy addig vernek,míg mozgunk.Nagyon nem mindegy!"

Nagyon igazad van, egyetértek!


2 utas válaszoló -akiről tényleg azt hittem, hogy férfi - , valóban bánod, hogy Te is elhagytál egy zsarnokoskodó, pofozkodó embert? tényleg rosszabb egyedül? Fene tudja,mit csinált volna még veled, meg hogy nőttek volna fel a gyerekeid...


Én addig beszéltem így, hogy "úgyis minden kapcsolatban meg kell alkudni", amíg nem találtam olyat, aki mellett alapvető dolgokban (személyes szabadság, tisztelet, erőszakmentesség, stb.) nem kell.

2010. ápr. 29. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/50 anonim ***** válasza:
92%
Ha téged féltene, beszélgetéssel kezdte volna, nem verekedéssel.
2010. ápr. 29. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!