Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Igaza lehet a páromnak?

Igaza lehet a páromnak?

Figyelt kérdés

A sztori röviden: tegnap elmentem bulizni, pedig nem engedte meg. Amikor hazajöttem minden voltam, csak jókislány nem. Ráadásul kezet emelt rám (finoman szólva) Mki azt tanácsolta hagyjam el. De! Telefonon a következőket mondta, term. bocsánatkérés után, hogy gondoljam meg egy kicsit. Mielőtt elkezdtem az egyetemet és megismertem a barátnőimet, nyugodtan szépen éltünk. Az igaz, hogy ő irányítja az életünket, de soha nem volt kifogásom ellene. Amióta ezeket a lányokat ismerem, teledumálták a fejem mindennel. Leginkább azzal, hogy rab vagyok,akinek nincs beleszólása a saját életébe és ráadásul egy vadállat mellett él. Szoszo akaratos és indulatos, de én már ismerem, nem most lett ilyen. Vagyis esetleg nem lehet, hogy ezek a mostani barátok csak irigykednek rám? Mindegyik egyedül él, lassan 25 körül, nekem meg rendezett körülményeim vannak. És eddig igényem sem volt másra.

Létezhet, hogy igaza van? Nem óvni szeretnének hanem kiragadni és aztán pofáraejteni? Ha elhagyom gyökeresen megváltozik az életem. nem a luxusról való lemondás csupán, hanem munkát kell keresnem, albérletet...stb. Na most hogy legyek okos? Ha nyiltan megkérdezem, félek a barátaim megsértődnek és akkor végképp nem lesz velem senki.


2010. ápr. 29. 19:07
1 2 3 4 5
 11/50 A kérdező kommentje:
Iagz lehet, hogy ez az első lépés volt ami lavinát indít? Hiszen eddig tényleg semmiben nem mondtam ellen. Azt hiszem túlontúl gyerekként kerültem én bele ebbe a kpcsolatba. még nem volt időm felnőni. Mindig volt kire támaszkodnom. Talán ezért (is) a megingás, nem tudom kinek higyjek! Jó lenne gondtalan életet élni, bulizni, tanulni, de megér ez ennyit? A tegnapi napig valóban az volt amit ő mondott. Hihetek még neki ezek után?
2010. ápr. 29. 19:48
 12/50 anonim ***** válasza:
83%
ez az ára annak ha teljesen a másikra támaszkodsz és mindenben ő dönt a kapcsolatban. ha mellette maradsz később már a boltba sem fog elengedi ha meg ellentmondasz jól el is ver. ha neked az kell hogy őt szolgáld egész életedben akkor maradj vele. de később csak rosszabb lesz az is biztos.
2010. ápr. 29. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/50 anonim ***** válasza:
30%

szerintem lehet igaza lehet a párodnak. ebben a korban még kifejezetten szeretik magukévá tudni a nőt, ha ez téged nem zavar, miért ne maradnál vele? az, hogy elcsattan egy pofon néha(bár mondjuk nem ilyen esetben) előfordul a LEGJOBB házasságban is.

nem muszály minden csapért papért otthagyni a párunkat, meg lehet beszélni a problémát. sőt, meg is kell, ha fontos nekünk az illető. másképpen nagyanyáink hogyan élhettek le egymás mellett 40-50 évet?? csak úgy, hogy kompromisszumot kötöttek, megbocsátottak egymásnak, és megbeszélték a gondjaikat.


én azt mondom, ha neked így jó, ne hagyd ott. az önállóság fontos igen, mert valakitől függni nagyon nem jó. azt jobb is, ha minél előbb megteremted magadnak, hogy ne tőle függj a jövőben.

de addig is ha kész vagy a kompromisszumra, ésneked így a jó, maradj vele, csak beszéljétek meg.

a barátnőid lehetnek irigyek, mert nekik nincs párjuk, vagy nekik nehezebb, mint neked, ezt nem tudhatjuk. ne az ő véleményükre adj. inkább olyannal beszélj, aki felnőtt, érett, és ismer mindkettőtöket.

2010. ápr. 29. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/50 anonim ***** válasza:
29%

két életmód közül választhatsz:

belenyugodsz a barátod irányításába, és rendezett hátralevő életed lesz, tisztességes gyerekekkel


engedsz a "barátnőid" csábításának és egy tipikus herkás ribanc leszel mint most ők.

2010. ápr. 29. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/50 anonim ***** válasza:
83%

Két életmód közül választhatsz:


Vagy ezzel a diktátorral maradsz és állandó kuss az életed


Vagy saját lábadra állsz,keresel egy szerető párt,aki egyenrangú félnek tekint,nem rabszolgának és ágyasnak és lesz egy boldog családod

2010. ápr. 29. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/50 anonim ***** válasza:
45%

hát mivel szépen lepontoztál, talán jobb, ha azt mondom, hogy mindenképpen hagyd ott a barátodat, mert ezt nem engedheted meg magadnak, hogy valaki megmondja hogy te mit csinálj.

költözz össze a barátnőiddel, és éld ki magad! fiatal vagy még ahhoz, hogy az első komoly kapcsolatnál leragadj!

:(

19.55

2010. ápr. 29. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/50 anonim ***** válasza:
92%

hát drága ....én amondó vagyok gondolkodj.10 év múlva hog szeretnéd magad látni.Egy rettegő mindig csak helyeselő lényegében gyerekként kezelt elkeseredett feleségként,aki néha laskást is kap....

VAgy egy viruló szexi harmincasként:DAkár egy másik férfi mellett akár szingliként.

Én mindenképp a másodikat választanám.És választottam is....Teljesen átérzem a helyzeted négy évig éltem egy olyan férfival akinek csak azt mondhattam.Igen édes....igen drágám...természetesen......lemondtam életem álmáról...felvettek színésztanulónak egy színházba de én nem mentem mert ő nem akarta....mára kicsit másképp látom a dolgokat.ÉS az álmom is megvalósult...szóval csak hajrá...

2010. ápr. 29. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/50 anonim ***** válasza:
90%

A parod megalaz, es a sajat tulajdonanak tekint teged. Te csak egy kutya vagy mellette, de nemsokara a labtorloje leszel akibe a cipojet beletorli csak.

Soha ne elj kiszolgaltatott helyzetben, ne elj meghunyaszkodva!

A penz nem minden. Csak a penze miatt ne maradj vele, mert soha nem leszel boldog! A nyaron menjel ki kulfoldre, dolgozz es teremtsd meg magadnak amire szukseged van. Hidd el jobban fogod erezni magadat, mashogy latod a vilagot majd!

2010. ápr. 29. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/50 anonim ***** válasza:
91%

Szerintem nincs igaza.

Egy egyenrangú párkapcsolatban nem probléma, ha a felek néha külön-külön is elmennek bulizni (vagy ahová szeretnének). A férfi és a nő is, nem csak az egyik! A párod (bár én egy verekedős alakot nem is illetnék ezzel a szép szóval...) nem az apád, hogy "elenged" vagy nem! (Te meg nem 14 éves kislány vagy, hogy engedélyt kell kérned). Ha a párodat zavarja,hogy néha nélküle is elmégy, akkor nem Benned, hanem benne van a hiba. Én nem tudnám elfogadni az efféle irányítgatást, de nálunk nincs is ilyen.

Aki megbízik a párjában -- meg saját magában, hogy eléggé vonzó és szerethető! - azt nem eszi ilyenkor a fene, hogy a másik biztos félrelép.

Benyomásaim szerint a korábbi "boldog, nyugodt" életetek a Te engedelmességeden alapult, és nem valódi tiszteleten, kölcsönösségen.

Attól, hogy a barátnőid egyedülállók, még láthatják a kapcsolatod egyenlőtlen mivoltát,és jóindulat vezérelheti őket, amiért erre felhívják a figyelmedet. Ha egyedülállók is, biztosan nem irigyek egy bántalmazó kapcsolatra, már ne is haragudj. Voltam én is egyedülálló, úgy voltam vele, inkább legyek egyedül,mint megalázókapcsolatban,ahol uralkodnak rajtam, Nyakamat rá, hogy a barátnőid jót akarnak, és nem az irigység motiválja őket.

Elég aggasztó, hogy amikor azt latolgatod, hogy elhagyd-e, ebben anyagi megfontolások is szerepet játszanak. Bár ez tipikus tünete annak, amikor valaki fél váltani, még ha rossz is, ami eddig volt. Minden okot előcibál, hogy ne kelljen lépnie - csak ezzel saját magának árt.

Jó ötlet a szüleiddel is megbeszélni a történteket, ha bizonytalan vagy. Remélhetőleg nekik elhiszed majd, hogy jóindulattal meg akarnak védeni...

29/N

2010. ápr. 29. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/50 anonim ***** válasza:
81%

19.55 - Remélem, sose lesz feleséged!... ha szerinted a tisztességes családi élet látszatáért egy nő áldozza fel az önbecsülését,és veresse meg magát! Aki egyedülálló, az meg nem biztos, hogy r.ibanc, csak épp lehet, hogy jelentkezőnek csak ilyen magadfajta hímsoviniszták akadtak, akikből meg nem kért!

A Kérdező éppen akkor adna magának egy esélyt a boldog családi életre, ha ezt az alakot elhagyná, mert ezzel nem lesz rendes családja! Az élet nem abból áll, hogy a szomszédok (vagy a jobbikosok) bólogatnak-e! Fontos a család, de csak akkor, ha MINDEN egyén jól érzi benne magát, és általa többek lesznek, és nem kevesebbek!

egy boldog, egyenrangú kapcsolatban élő nő

2010. ápr. 29. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!