Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ebben a helyzetben merjem ezt...

Ebben a helyzetben merjem ezt kérni a férjemtől a gyerekével kapcsolatban?

Figyelt kérdés

A férjemnek az előző házasságából van egy hétéves gyereke. Nemrég véletlenül kiderült, hogy nem ő az apja.(Nem stimmelt a vércsoport, gyanús lett a dolog, és később a DNS vizsgálat is igazolta, hogy nincs köztük rokoni kapcsolat.)

Én megértem, hogy a férjem ettől még ugyanúgy szereti a gyereket, hisz nem a gyerek tehet róla, és azt is megértem, hogy nem tud és nem is akar úgy tenni, mintha sose létezett volna.


Én viszont örülnék, ha innentől nem fizetne gyerektartást, legalábbis nem minden hónapban 90ezret, amennyit eddig fizetett. OKé, hogy továbbra is támogatni akarja a gyereket, de igazán fizethetné ennek az összegnek a felét vagy a harmadát. Nemrég született meg a közös babánk, jól jönne az a plusz pénz.

És azt is szeretném, hogy ezentúl ne legyen itt nálunk minden második hétvégén a gyerek. Persze nem azt mondom ezzel, hogy soha ne találkozzanak, ettől még ugynaúgy csinálhatnak közös programot, csak ha lehet ne hozza ide. Bőven elég lenne a havi kettő helyett havi egy olyan hétvége, amikor itt is alszik. És a szüneteket se lenne muszáj itt töltenie, átugrana 1-2 napra és kész. De nem nagyon szeretném így már például a nyári szünetben hat héten keresztül pesztrálgatni.


Tudom, hogy csúnyán hangzik és nem szabadna ezt mondanom, de eddig se kedveltem túlságosan, mert hiperaktív (szakember állapította meg), nehezen kezelhető, neveletlen, szófogadatlan. Eddig a férjem miatt elviseltem és igyekeztem jó képet vágni a dologhoz, de 4 év alatt sem bírtam megkedvelni a gyereket. És megmondom őszintén, most hogy kiderült hogy még csak nem is a férjemé, örülnék, ha nem lenne a nyakamba akasztva egy idegen gyerek ilyen rendszerességgel, pláne egy újszülött mellett.


Csak nem tudom, kérhetem-e ezt a férjemtől. Így is nagyon nehéz neki, és nem szeretném megbántani, vagy még több gondot okozni neki.


Ti mit tennétek, illetve mit gondoltok a szituációról?



2015. febr. 17. 10:47
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 21/102 Andizsuzsi ***** válasza:
59%

"Hát pont nem, az én gyerekemét se nézte meg a kutya se, pedig friss az élmény, két hónapja született."


Kizárt dolog, hogy születéskor nem csinálnak vércsoport vizsgálatot. Az én gyerekeimnek a kórházi zárójelentésén és a kiskönyvükben is benne van a vércsoportjuk.


Amúgy szerintem a tartásdíj csökkentését sőt megszüntetését jogosan kérhetné a férjed, édesanya perelje be a valódi apát a tartásdíjért, de a kapcsolattartásba nem szólhatsz bele. Én a helyedben örülnék, hogy ilyen normális a férjem.

2015. febr. 17. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/102 anonim ***** válasza:
21%
Így az utolsó kommentedet olvasva módosítanám a soraimat: Te csak kipottyantottál egy gyereket, az ilyen nem szül. Aki ilyet mond, az nem való anyának. Te jó ég... Kopár lelked lehet rendkívüli módon. Ha én ilyet mondanék, úgy b aszna ki a férjem, mint macskát sz arni. Mutasd meg neki ezt a kérdést, mert van egy olyan sejtésem hogy fogalma sincs róla kivel él...
2015. febr. 17. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/102 anonim ***** válasza:
24%
hát a begépelt kis táblázatot jól szétdobta. így nem lett értelmezhető na mindegy... :(
2015. febr. 17. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/102 anonim ***** válasza:
96%

21- es, márpedig nem mindenhol csinálnak. Én sem tudom a kislányomét, mert nem nézték. Pedig minden papírt mappába fűzök gondosan, az orvosi papírokat is.


Szerintem ez nem meglepő, mert minden kórház más.


A másik pedig, hogy szükség esetén MINDENKÉPP végeznek vcs. meghatározást, gondolom egyes helyeken ezért is nem nézik.

2015. febr. 17. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/102 A kérdező kommentje:

Nem értem ezt a nagy felháborodást. Mégis hol van az előírva, hogy nekem szeretnem kell a férjem gyerekét? Pláne akkor, ha nem is vér szerinti gyereke?

Meg egyébként is, csak húzzatok le a kölyökkel két napot, sikítva menekülnétek. Én elviseltem négy évig a férjem miatt, de most hogy kiderült, nem ő az apja, hadd ne kelljen már két vadidegen ember mentálisan sérült kölykét ajnároznom meg kerülgetnem.

2015. febr. 17. 11:34
 26/102 anonim ***** válasza:
80%

Véleményem szerint, ha valaki 7 évig a sajátjaként nevelt, szeretett, gondozott egy gyereket, akkor az az ő gyermeke, még akkor is, ha genetikailag semmi köze sincs hozzá. Biztosan van olyan, akit ez az információ eltántorít a szülői érzéseitől, de ott akkor már előtte sem lehetett minden rendben.


A férjed, ha jó apa, akkor ezután is a gyermekeként fogja nevelni, amibe a láthatások és a gyerektartás is beletartozik.


Kérni kérheted a leírtakra a férjedet, de ne lepődj, meg, ha a férjed nem fog veled egyetérteni. Már te is anya vagy. Csak gondolj bele, hogy ha 7 év múlva kiderülne (senkinek nem kívánom ezt), hogy a gyermekedet elcserélték és nem is a sajátodat neveled, akkor már vinnéd is vissza, hogy "ez nem az enyém, gondoskodjanak róla a saját szülei" vagy foggal körömmel küzdenél érte?



A vércsoportot már nem minden kórházban állapítják meg a csecsemőknél. A három gyerkőcöm közül csak a középsőnek tudom a vércsoportját, mert ő bizonyos okokból átkerült a koraszülött osztályra és ott alapból nézik. A másik kettő csak a sima csecsemős osztályon volt, az övékét nem nézték, nincs sem a kiskönyvükben, sem a zárójukban feltüntetve. A gyerekorvos azt mondta, hogy egy sos műtét alkalmával nem kockáztatnának és alapból 0-s vért kapnának, későbbi beavatkozásokhoz meg majd néznek vércsoportot és nem fogják csak úgy "elhinni" ami a kiskönyvben szerepel.

2015. febr. 17. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/102 anonim ***** válasza:
91%

"hadd ne kelljen már két vadidegen ember mentálisan sérült kölykét ajnároznom meg kerülgetnem."

öööö... bárhogy közöld a férjeddel csak így ne!

2015. febr. 17. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/102 A kérdező kommentje:

Mégegyszer mondom: nem azt várom, hogy a férjem ne találkozzon a gyerekkel. De az szerintem igenis jogos, hogy nekem ne kelljen találkoznom vele, vagy legalábbis ne olyan sokat, mint eddig.

És azt se mondom, hogy ne fizessen gyerektartást, de ne olyan sokat, amennyit eddig. Végülis az egész apasági mizéria nélkül is simán lehetett volna csökkentetni az összeget a bíróságon, a közös gyerekünk születésére hivatkozva.

2015. febr. 17. 11:39
 29/102 anonim ***** válasza:
10%

" Mégis hol van az előírva, hogy nekem szeretnem kell a férjem gyerekét? Pláne akkor, ha nem is vér szerinti gyereke? "

Nincs az ilyesmi előírva, morális érzékkel szívjósággal szokták tenni az emberek, amit tesznek. A "pláne" azt mutatja: soha nem is szeretted - attól nem szeret valaki, hogy milyen genetikája van valakinek, attól szeret, hogy : mert... csak....

Ajánlom Ibsen Vadkacsa c.drámáját elolvasásra (férjednek is!). Erről szól, mit okoz az ilyen "azért szeretem mert az én vérem" stb kegyetlenség...

2015. febr. 17. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/102 anonim ***** válasza:
25%

ja aztán ha ballag, érettségizik, diplomázik a gyerek akkor te el se mész?

milyen ember vagy te???

az hogy mentálisan beteg, az meg a legalja, hogy ezt kibeszéled! nem tehet róla szegény!


egy nagyon undorito, gusztustalan lény vagy. nem is ember! nézzél magadba! nincs rá szó, hányok tőled!

2015. febr. 17. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!