Ebben a helyzetben merjem ezt kérni a férjemtől a gyerekével kapcsolatban?
A férjemnek az előző házasságából van egy hétéves gyereke. Nemrég véletlenül kiderült, hogy nem ő az apja.(Nem stimmelt a vércsoport, gyanús lett a dolog, és később a DNS vizsgálat is igazolta, hogy nincs köztük rokoni kapcsolat.)
Én megértem, hogy a férjem ettől még ugyanúgy szereti a gyereket, hisz nem a gyerek tehet róla, és azt is megértem, hogy nem tud és nem is akar úgy tenni, mintha sose létezett volna.
Én viszont örülnék, ha innentől nem fizetne gyerektartást, legalábbis nem minden hónapban 90ezret, amennyit eddig fizetett. OKé, hogy továbbra is támogatni akarja a gyereket, de igazán fizethetné ennek az összegnek a felét vagy a harmadát. Nemrég született meg a közös babánk, jól jönne az a plusz pénz.
És azt is szeretném, hogy ezentúl ne legyen itt nálunk minden második hétvégén a gyerek. Persze nem azt mondom ezzel, hogy soha ne találkozzanak, ettől még ugynaúgy csinálhatnak közös programot, csak ha lehet ne hozza ide. Bőven elég lenne a havi kettő helyett havi egy olyan hétvége, amikor itt is alszik. És a szüneteket se lenne muszáj itt töltenie, átugrana 1-2 napra és kész. De nem nagyon szeretném így már például a nyári szünetben hat héten keresztül pesztrálgatni.
Tudom, hogy csúnyán hangzik és nem szabadna ezt mondanom, de eddig se kedveltem túlságosan, mert hiperaktív (szakember állapította meg), nehezen kezelhető, neveletlen, szófogadatlan. Eddig a férjem miatt elviseltem és igyekeztem jó képet vágni a dologhoz, de 4 év alatt sem bírtam megkedvelni a gyereket. És megmondom őszintén, most hogy kiderült hogy még csak nem is a férjemé, örülnék, ha nem lenne a nyakamba akasztva egy idegen gyerek ilyen rendszerességgel, pláne egy újszülött mellett.
Csak nem tudom, kérhetem-e ezt a férjemtől. Így is nagyon nehéz neki, és nem szeretném megbántani, vagy még több gondot okozni neki.
Ti mit tennétek, illetve mit gondoltok a szituációról?
A vércsoport belekerül az anyakönyvi kivonatba... Mind a két gyerekemében benne van. Igaz úgy külön nem mondták.
Amúgy meg, ha már 7 éve neveli, akkor lehet, hogy nincs köztük vérségi kapcsolat, de attól még ő az apja. A kérdésből nem derül ki, h a férjed hogyan áll a dologhoz. Pedig ez itt a fontos. Mert ebben neki kell dönteni. Te esetleg annyit kérhetsz, hogy ha oda akarja vinni hozzátok, akkor olyankor vigye amikor ő is otthon van. Aztán majd reagál rá valahogy...
"Sok a szöveg. Utálod a kölköt és kész."
Igen, utálom a kölyköt. Amíg azt hittem, hogy a férjemé, addig elviseltem a férjem miatt. De így már nem szeretném a közös otthonunkban kerülgetni, bőven elég volt az elmúlt négy évben a visítozásból, rohangálásból, törés-zúzásból, feleselésből, követelőzésből, hisztiből, hálátlanságból. Nem azt mondom, hogy a férjem szakítsa meg vele a kapcsolatot, találkozzanak ha akarnak, menjenek el ide-oda, de tőlem tartsa távol. Az én életemet és nyugalmamat ne dúlja fel minden második hétvégén egy vadidegen, ráadásul mentálisan beteg kölyök, nem érzem úgy, hogy kötelességem lenne nekem bajlódni vele innentől.
Anyukával még nem beszélt a férjem, hétvégére tervezi, most még nem tudunk semmit a gyerek apjáról és anyuka terveiről.
A gyereknek van egészségügyi kiskönyve..ezzel gondolom nem mondtam újat!
Abba beleírják a kórházból való távozáskori súlyt, vércsoportot stb.
mond meg a férjednek, hogy bocs szivi elviseltem a kis taknyot, amíg azt hittem a véred, na de most tipli...
nyugika. neked lesz tipli!
akkor is ő nevelte, ugayanúgy szereti, ha vére, ha nem!
gusztuslana egy nő vagy!!!!
Majd kifut az 1 éves határidőből és akkor fizethet akár akar akár nem akkor is, ha nincs munkája vagy meg vagytok szorulva anyagilag.
Ha megdöntik az apaságot, fizetni nem kell de joga sem lesz látni a gyereket. 7 év alatt már megszerette, érzelmi kötelék van közöttük. Itt nyerni nem lehet.
Szerintem dobd fel neki a témát, ezt meg kell beszélnetek.
De! a nő csak tudja ki az apja! Fizessen ő gyerektartást! Nyilván a férjed szereti a gyereket, nem szívesen látná hogy innentől esetleg nélkülöznie kell (akkor sem ha nem az övé eddig sajátjaként tekintett rá ezt nem teszi semmissé egy apasági vizsgálat)
Ami a vércsoportot illeti a faterom B+ anyám A+ én 0-. Nálunk ment a perpatvar mert apám azt mondta nem is tőle vagyok ezért kellett vérvizsgálat. De alapból nálam nem volt sehová leírva.
és csak esetleg azért ha valaki megkérdőjelezné hogy apám e az apám: valszeg mindeketten heterozigóták ABo és Rh +/- -ra is
apa Ib I0
Anya
Ia IaIB(gyerek AB) IaI0 (gyerek A)
I0 IbI0 (gyerek B) I0I0 (0-as gyerek)
I+ és I- behelyettesítve kijön hogy 0-ás is lehetek.
A gyerek nem az apa vércsoportját örökli! ABO és Rh+/- meghatározással csak kizárhatják hogy valaki lehet e az apa (pl egy AB szülőnek nem lehet 0-ás gyereke és fordítva)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!