Így leléphetek már otthonról?
Nos, betöltöttem a 18-at, nemsokára 19 leszek.
A szüleimmel nem jó a kapcsolatom.
Munkám van, és egy kis félretett pénzem is.
Elszeretnék költözni albérletbe, de a szüleimnek nem szeretnék szólni róla, csak hagyok nekik egy levelet, hogy innentől soha többet ne keressenek, és nem akarom őket látni.
Szerintetek így korrekt? Nem tudnak semmit sem tenni ugye?
Köszönöm!
Persze, a barátok :)
Betudom a naivságod a gyermeki életkorodnak, és annak, hogy nem sok fogalmad van az élet nehézségeiről. És hogy 280 ezer forint nagyjából semmi, annyira kevés pénz....
Valószínűleg az ide írok nagy többsége 15 év alatt van, vagy nem tudom, elég nagy idióták, főleg az utolsó.
A barátaim már bizonyították, hogy számíthatok rá a nehéz helyzetben, kedves utolsó. Nem úgy, mint a Te barátaid, akikre még akkor sem számíthatsz, ha például az utcára kerülsz.
Te idióta, ki a fa.szom mondta hogy 280 ezer az sok pénz? Ne is írj ide, mert csak felhúzom magam rajtad. Takarodj innen a ge.cbe!!!
34 éves vagyok, majdnem 2x idősebb és tapasztaltabb nálad :)
Veled ellentétben én már sok mindent megtanultam az életről, te még a tojáshéjjal a fenekeden pattogsz, miután a szüleid felneveltek, taníttattak, ruháztak, elláttak. A barátaidra számíthatsz, ha sörözni kell, de amint bajban leszel (valódi bajban, nem piszlicsáré tinglitangli kamaszbajban), úgy fognak megpattanni, hogy a nyomukat sem látod.
Nagy hévvel hinted az igét, de az igazság az, hogy még tényleg csak egy dacos gyerek vagy, nulla élettapasztalattal. Amit meg lehet szerezni normálisan, és meg lehet szerezni nehezen, rengetegszer pofára esve, összetörve. Jelzem, te a második utat választottad. Elvileg felnőtt vagy, jogilag mindenképp, gondolkozásban nagyon nem, bár a jog szerint azt csinálsz, amit akarsz. De első leckeként tanuld meg, hogy mindennek valamilyen következménye van, amit teszel. Ennek az akciónak, amire készülsz, következménye lesz az, hogy egyedül maradsz, és felégetsz mindent magad mögött.
Nem sajnállak, te fogod magad sajnálni, csak akkor már késő lesz. De ha a szüleid jobb emberek nálad, akkor megbocsájtanak majd azért a forrófejű buta gyerekes cselekedetedért, hogy szó nélkül otthagyod őket. Mert mondom, fogsz te még sírva visszamenni hozzájuk, amikor bajban leszel, és a barátaid meg sem ismernek majd.....
Kedves utolsó! Hiába győzködöd, nem fogja megérteni. Dacol mint egy 4 éves.
Kérdező! Az, hogy te felqrod az agyadat ezeken a válaszokon amikben meggyőzni próbálunk az igazságról, az amiatt van, hogy tudod, hogy h.lyeségre készülsz, csak nem akarod bevallani még magadnak se. Sajnállak, mert magadat taszajtod bele a sz.rba. Na meg ez a szóhasználat amit itt levágtál. Tipikus keménykedő 14 évesek használnak ilyen kifejezéseket mint a takarodj a g***be vagy mit is írtál. Büszke lehetsz magadra...Továbbra is azt mondom, hogy ne csináld, vagy ha csinálod, akkor tisztességesen csináld, és állj eléjük, de te továbbra se fogsz hinni nekem, továbbra is puffogni fogsz magadba, aztán lehet, hogy gyáva vagy, de lehet, hogy nem és akkor elrontod az életed.
Már nem akarom meggyőzni vagy segíteni neki :)
Segíteni csak azon lehet, aki elfogadja.
A kérdező nem lát ki a fejéből, sajnos ő az a típus, aki a saját kárán (se) tanul.
Nem lehet megmenteni saját magától azt, aki nem akarja.
Azt mondja egy orosz közmondás: ne köpj a kútba ha elmész, mert lehet hogy innod kéne majd belőle.
A zöm azt mondta, menj, de mondd el szüleidnek.
Így korrekt a dolog, nem úgy, hogy ruhát, telefont mindent hátrahagyok és eltűnök. Bármilyenek voltak, 18 évig nevelték, gondoskodtak róla, nem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!