Ezt hogy adagoljam be a páromnak? Nem szeretném megsérteni sem Őt, sem a családját.
Sziasztok!
25 éves vagyok, 4 éve vagyunk együtt a barátommal, az első kisbabánkat várom :) A párom cigány származású, amit én soha egyetlen percig sem szégyelltem, mert Ő egy csodálatos ember, és tudom, hogy remek apukája lesz a fiunknak. Ő azonban nagyon érzékeny, és nagyon magára veszi a dolgokat. Hiába bizonyítja a viselkedésével, hogy nem különbözik semmiben, csak abban, hogy nem idén nyáron barnult, az előítéletek megvannak. A családja is tisztességes, nagyon aranyosak a szülei, és van egy öccse, aki a legrendesebb kissrác a Földön :) Szóval tényleg az égvilágon senkinek egy rossz szava nem lehet rájuk. Dolgoznak, nem segélyből élnek, a barátom egyetemet végzett, az öccse pedig szintén kis okos, jól teljesít a suliban :)
A problémám az, hogy mi most Dániában élünk, és pár évig a munkahelyünk miatt még maradni is fogunk. A gyermekünk az óvodát még szinte 100%, hogy itt fogja kijárni. Olyan nevet dog kapni, amit itt és otthon (viszonylag gyakran járunk haza) is használni tud majd, megkímélve attól, hogy folyton visszalkérdezzenek, betűznie kelljen...stb. Ez egyelőre úgy néz ki, hogy a Noel lesz. Azonban a párom vezetékneve Orsós, amivel ugye elég bugyután hangzik. Azt szeretném, ha a kicsi az én vezetéknevemet kapná, ami rövid, és ráadás külföldi is, sok van belőle, nem okoz gondot idekint, hogy 'na, ezt hogy kell írni?'. Illetve természetesen játszik az is, hogy nem szeretném, hogy később a fiamat is érjék ugyanazok a beszólások, mint a páromat, és elítéljék, amint meghallják a nevét. A barátom és a családja sem tehet arról, hogy más a bőrszínük, ezt nem Ők kérték. De nem tudom, mennyire gonosz tőlem, amit szeretnék, és mennyire bántanám meg ezzel Őket.
Köszönöm mindenkinek, aki válaszol!
Nem értem, most az Orsóstól félted, vagy a Noeltől?
A Noel elég ritka nálunk, szerintem az emberek harmada azt se tudja, hogy fiú vagy lánynév?
Az Orsós Noel tényleg olyan "buta-cigányos", mintha a kompenzálni akarna valamit, amit nem is kéne.
Szerintem keresztnévnek adjatok valami "nemzetközit (Annától, Zsuzsáig van bőven), a vezetéknévél, ha zavar, használjátok mindkettőtökét.
De ne értékeld túl a név kérdését, nekem van örökbefogadott cigány lányom, eléggé rajta a bélyeg, hiába nem Orsós.... :)
A párodnak viszont "ne adagolj" semmit!!!
Beszéljétek meg: a közös gyereketek!
Jaaaaj, ne értsetek félre, Orsós Noel biztosan nem lesz a fiunk :)))) A Noel név akkor áll fent, ha a kicsi az én vezetéknevemet kapja, azzal szépen cseng, külföldön is tudja viselni, és Magyarországon is egyre elterjedtebb keresztnév, nem fognak megütközni rajta. Ráadásul nekem nagyon tetszik :) A párom vezetéknevéhez valószínű azonban, hogy mást választunk, a Dániel javaslat igazán megtetszett, köszönöm! (Talán csak az -el végződés hasonlósága miatt :D)
Köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat, örülök, hogy ilyen sokan írtatok. De kérlek ne veszekedjetek, és ne nácizzatok, meg hasonlók. Nem szerettem volna vitát szítani itt. Néhányan túlzásokba estetek, és végletekként felhoztátok a Turul Hunort, illetve a Lakatos Rikárdót. Mi olyan nevet keresünk a gyermekünknek, amivel a Földön bárhol érvényesülni tud majd. A párom vezetékneve az ékezet miatt sem szerencsés, illetve, elég hülyén ejtik ki idekint. Az enyémet nem szeretném leírni, de az rövid és ékezetnélküli :)
Még egy korábbi válaszra szeetnék reagálni, aminek a lényege az volt, hogy ha roma kellett, kelljen a neve is. Mindennél jobban szeretem a barátom, tiszta szívemből szerelmes vagyok Belé, és soha nem volt abból probléma, hogy a családom, vagy a barátaim előtt esetleg ne merném felvállalni. A nevével a problémám az, hogy én nap mint nap láttam, és tapasztaltam, hogy otthon mennyire előítéletes Vele szemben mindenki, és, hogy Őt ez mennyire bántotta. Nagyon a szívére veszi a dolgokat, és én nem kívánom ugyanezt a gyermekünknek. Többek között ezért is jöttünk Dániába, itt nincs jelen olyan érezhetően a rasszizmus. Látják rajtunk, hogy dolgozunk, rendesek vagyunk, szépen élünk. Sem engem nem értek még atrocitások a magyarságom miatt, sem a páromat a roma származása miatt.
1. nincs sz előítéletről a cigánysággal kapcsolatban, csupán "utóítéletetről", vagy is a tapasztalat előbb volt, mint a következtetés.
2. a bőrszínnek ehhez semmi köze. A kun-magyarok is alapvetően kreol bőrűek, mégsem tartózkodnak tőlük.
3. a leírásod alapján tisztes polgáremberek vagytok.
A férjed becsületes magyar ember, lényegtelen, hogy azon belül milyen származású. Dolgozik, tisztességes családapa stb.
4. megsérted, elveszed az önbizalmát, ha a saját gyermekének nem adhatja tovább a nevét.
Veled van baj, mert ezek szerint tudat alatt mégis csak szégyenled őt.
A Kárpát-medencében számos nép él, s keresztbe-kasul házasodtak egymással tótok, horvátok, zsidók, szerbek, szlovének, ukránok, románok, székelyek, svábok, szászok, örmények, cigányok.
Minden attól függ, hogy mi jön ki a turmixból!
Ne vedd el a férjed önbecsülését: a nevünk a személyiségünket jelentik.
Az Orsós mellé magyar utónevet választanék. Ha nem értik, majd megtanulják, mint nyugaton a kínai, japán és más neveket is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!