A férjem lánya szándékosan ártani akart a gyerekünknek, mit tegyek? Nagyon dühös és elkeseredett vagyok, mégis hol rontottuk el?
A férjemnek van egy hatéves kislánya az előző házasságából.
Hat hónapos a közös kisfiunk.
A férjem üzleti úton van külföldön még egy hétig, a lánya megfázott, belázasodott, az anyukája pedig megkért hogy ápoljam én, én úgyis itthon vagyok, hogy neki ne kelljen táppénzre mennie.
Beleegyeztem, így most itt van nálunk a kislány.
Csengetett a postás, átvettem egy levelet, mikor visszajöttem, ránéztem a kisfiamra, aki a kiságyában aludt a saját szobájában.
A kislány bement hozzá, és állt az ágya felett. Én marha még meg is hatódtam, hogy hogy szereti az öccsét. És egyszer csak a kiscsaj szándékosan ráköhögött, összenyalogatta az arcát, és azt mondta neki, hogy "remélem elkapod tőlem a bacikat és meghalsz, te undok kis dög".
Azt hitte, hogy én nem látom.
Nagyon dühös lettem, megfogtam a kezét, bevonszoltam a szobájába, nagyon komolyan és szigorúan elbeszélgettem vele, azután rácsuktam az ajtót, hogy gondolkozzon el a történteken.
Legszívesebben megütöttem volna, dehát nem fogom más gyerekét megverni. Ha az én gyerekem tett volna ilyesmit, biztosan lekevertem volna neki egy méretes pofont, hogy tudja hol a helye.
Annyira dühös vagyok, most mit csináljak? Már az is eszembe jutott, hogy felhívom az anyukáját és megmondom neki hogy azonnal távolítsa el a gyereket a fiam közeléből.
Iszonyúan haragszom a kislányra, leginkább azért, mert tényleg alaposan felkészítettük a kistesó érkezésére, és egész eddig azt játszotta, vagyis inkább hazudta nekünk a gyerek, hogy ő milyen boldog és mennyire imádja az öccsét. Minden, a baba körüli teendőbe bevontuk, ha kedve volt hozzá, segíthetett. És mindig, mindenki előtt hangoztatta, hogy milyen aranyos az öcsikéje, és hogy szereti őt. Folyamatosan kérdezgettük, hogy mit érez, és pofátlanul belehazudta a szemünkbe hogy szereti. Pedig nagyon szeretjük a kislányt, ő ezt pontosan tudja, és mindig mindenben támogattuk, tudja hogy bízhat bennünk, számíthat ránk. És ennek ellenére ilyen alamuszi, gonosz dolgot tesz a hátam mögött. Mégis hol rontottuk el?
Mit kell ebben a helyzetben csinálni? Mi a megoldás?
Mikor kicsi voltam en sem szerettem az ocsemet, feltekeny voltam ra mert apuval elt. A feleseget meg gyuloltem es mindenert ot hibaztattam (neha hazudttam is rola dolgokat pl. hogy megutott amikor pedig csak ramszolt).
Anyummal eltem aki nem nevelt ellenuk eppen elenkezoleg.
Senki es semmi nem tudott ezen valtoztattni csak az ido.
Mar felnottunk es jo testverek vagyunk.
Egyedul a mostammal nem jovok ki, szerintem nem tudja a mai napig megbocsajtani amit akkor tettem, es engem hibaztatt hogy apuval szet mentek.
A harmadik felesegevel nagyon jo a kapcsolatom (talan azert fogadtam el mert apu nem miatta ment el).
Ez hülyeség, hogy nem hisznek majd neked. Egy felnőtt ember miért találna ki ilyet. Legalábbis ha magamból indulok ki, sose tudnék ilyesmit kitalálni egy ártatlan gyerekről, tehát nem is feltételezném, hogy más ezt teszi.
Mondd el apukának, hogy mit csinált a gyerek. Nem kell ebből végletekig menő következtetéseket levonni.
Üljetek le hármasba. Apa, Ő meg Te. Ne a kislány nélkül beszéljétek meg. Éreznie kell, hogy rosszat csinált, és nem maradnak a dolgok következmények nélkül.
/Addig meg figyeld a gyerekeket ne maradjanak kettesbe, bár szerintem a bacikon kívül más kárt nem fog okozni, de jobb az óvatosság./
Szóval az apja első reakciójával kell találkoznia, nem azzal amikor már magába túllépett apuka ezen.
Nem, nem miattam történt, mi még nem ismertük egymást a férjemmel, amikor ők elváltak.
Nem mi neveljük, heti 3 napot van itt, illetve amikor beteg, akkor folyamatosan, ahogy most is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!