Jogosan ütöttem egy picit a tesom gyerekének a szájára vagy tényleg inkább szájbarágosan szépen kellett volna kérnem h állitsa le magát?

Minden nevelési elv a gyakorlatban bizonyít, és mindenkinek joga van legjobb belátása szerint nevelni. Egészen addig, amíg mások testi épségét, vagy értékeit nem fenyegeti.

Azért elgondolkodtatónak leírnám, hogy nekem nincs semmilyen pszichológiai vagy pedagógiai végzettségem, így én nem is tudhatok arról, hogy tilos a gyerek fenekére csapni. De a kicsiként felügyelt húgom (18 évvel fiatalabb) mai napig tőlem kér tanácsot. És sosem felejtem el 10 évesként egy váratlan kérdését: hogyan kell jónak lenni?

...

Ez számomra azt jelenti, hogy a szándék megvan, de a hogyanra a gyerekek nem tudják a választ, még nincs kialakult értékrendjük. Ezt nekünk kell megmutatni. És nem attól fogják jól érezni magukat hogy mindent megengedünk, mert ha rajtuk múlna, anya nem menne dolgozni és egész nap velük játszana. De a gyerek lenne az első, aki sírna a joghurt, a túrórudi után, extrém esetben a meleg és az étel után.

#145 "Ez számomra azt jelenti, hogy a szándék megvan, de a hogyanra a gyerekek nem tudják a választ, még nincs kialakult értékrendjük. Ezt nekünk kell megmutatni." - nézd, ez szerintem ennél azért egy hangyányit komplexebb dolog... az ember természete azért alapvetően két komponensből adódik össze, a "hozott" meg a "szerzett" dolgokból, és a két komponens nagyjából azonos mértékben van jelen egy ember pszichéjében. Hogy egy egészen kis gyereknek is van saját értékrendje valamilyen formában, ezt persze csak akkor fogod észrevenni, ha az valamiért jelentősen különbözik az adott szülőjétől. De van.

És ennek lesz később jó nagy szerepe a gyerek nevelésében, mert azt a bizonyos "szerzett 50%-ot", tehát a nevelést-szocializációt csak akkor tudod hozzátenni a saját elképzelésed szerint, ha nem ütközik szögesen a "hozott"-tal... máskülönben megkapod a társadalmunk nagy százalékát kitevő klinikai idegbeteg gyereket... szóval a két dolognak kapcsolódnia kell tudni egymáshoz.

Az idézett kérdés meg tényleg bájos, de ugye az, hogy kinek mit takar ez a fogalom, hogy "jónak lenni" az meglehetősen egyedi...

Mint mondtam, nekem nincs semmilyen képzettségem, csak próbáltam legjobb tudásom, és a húgom értelmi szintjének megfelelő választ adni. Persze lehet nem sikerült, de a szándék bennem is megvolt. Én azt mondtam neki, hogy egyedül még nehéz eldöntenie mi a jó és mi a rossz. De amíg nem tudja biztosan, addig hallgasson azokra, akik szeretik, mert ők jót akarnak neki.

Épeszű ember nem mondd olyat, hogy rugdosd meg a szomszéd macskáját, mert úgyis utálom, pedig lehet, hogy nekem az az egyéni érdekem. A normális ember felfogja, hogy ezek a kis lények, mint egy szivacs, isznak magukba mindent. A normális ember elszégyelli magát, ha a gyerekben látja meg önnön gyarlóságát.

Nem gondolom, hogy a gyerekek jellemét meg kellene változtatni. Nem is volt kérdés, hogy van-e nekik olyan. De annyi szerepünk igenis van, hogy viselkedésmintákat adunk neki.

Az utolsó mondattal tökéletesen egyetértek... viszont pont azt nem szabad elfelejteni, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kövezve, szóval nagyon lényeges dolog, hogy az a minta-adás, érték-átadás, ami persze fontos, HOGYAN történik...

Szerintem neked ebben a szituban amit leírtál nem kevéssé az volt a mázlid, és azért vagyok meglehetősen biztos benne, hogy JÓL csináltad, mert a testvéreddel nem voltál egy olyasfajta hatalmi-tekintélyelvű pozícióban, mint amit itt egyesek kívánatosnak tartanak, meg nélkülözhetetlennek vélnek az érték-átadáshoz, mintaadáshoz. Holott szerintem a valóság pont ezzel ellentétes, inkább az a nagy csoda, ha egy hatalmi-tekintélyelvű pozicióból sikerül értéket átadni, mintát adni...

Szóval azt gondolom, hogy jól látod, és feltehetően jól is csináltad.

"Holott szerintem a valóság pont ezzel ellentétes"

Remélem egyszer összetalálkozol valamilyen rokon révén egy hasonló kaliberű gyerekkel, mint ami a kérdésben is szerepel. Akkor meglátod mi a valóság. Az, hogy neked szerencséd volt a gyerekeiddel, nem jelenti az, hogy egy neveletlen, zsarnokoskodó, agresszív gyerekkel is hatásos lenne a nevelési elved. És, hogy egy 5-6 éves gyerek ne tudná mi, mit jelent...

Ennyire nem kell lenézni őket, mert gyerekek. Ők már nagyon is tudják, hogy mi mit jelent. Szerinted sok gyerek, hogy tudja a nevelőszülőjét a sírba vinni és, mikor megjön anya/apa előtte játssza az ártatlant? 1-2 ilyen korú gyerek már nagyobb manipulátor a felnőtteknél.

Természetesen ettől függetlenül a pofon nem nevelés, de az adott szituációban indokoltnak tartom. Sőt az anyja is megérdemelt volna egyet mellé búcsúzóul, amiért ennyire lesz**ja, hogy kivel mit csinál lánya.

Alkalomadtán én is rácsaptam a fenekére, de sosem öncélúan, saját felindulásból, netán hatalomfitogtatásból.

Én nem hiszem, hogy kárt tettem volna a lelkében, különben nem hozzám fordult volna egy ilyen bensőséges kérdéssel.

Annyi mézes-mázos embert látok a munkám során, akik első adandó alkalommal hátba döfnék egymást. Nem a jópofizáson meg a szép szavakon múlik a kölcsönös tisztelet, egymás megbecsülése. Ugyanezt vallom a gyerekeknél is.