Jogosan ütöttem egy picit a tesom gyerekének a szájára vagy tényleg inkább szájbarágosan szépen kellett volna kérnem h állitsa le magát?

Valamokka (#125) nem tudom, átélted-e az általad említett szituk valamelyikét a gyakorlatban... nekem abszolút megvan, amikor arra nyitok be a szobába, hogy a 3 éves gyerek túlzottan csendben van = egy megkaparintott ollóval darabolja a hosszabbító kábelét nagy élvezettel...

Biztosíthatlak, hogy egy ilyen helyzetben a retorzió az UTOLSÓ dolog, ami az ember eszébe jut (meg sajnos az se, hogy a hosszabbító persze nincs bedugva, szóval az első reakció valójában a sikítófrász...)

Az általad felvetett kérdéssel kapcsolatban meg az a véleményem, hogy ilyen helyzetekre a szülő úgy tud tekintélyt szerezni a tőle való félelem, tartás nélkül, ha persze megfelelően kontrollált körülmények között hagyja, hogy a gyerek tapasztalatot szerezzen egyfelől, másfelől a gyerek meg tudja, hogy a szülője biztosan nem hazudik neki.

Erre is van konkrét tapasztalatom persze, anno nálunk a gyerek azt nem akarta megérteni az X-edik szóból se, hogy ne menjen oda az égő (akkor még) olajkályhához... hát - persze amikor a kályha minimumon volt, és a fedele nem volt forróbb az általam kézzel még éppen bírt mondjuk 60 foknál, hagytam, hogy tapasztalatot szerezzen, ha annyira akar... szerzett... onnantól kezdve pontosan képben volt a miértekről, meg egy bizonyos típusú hangsúlyról, minden féle ordítozás, hiszti meg kézfelemelés nélkül...

Na, ilyenek...

"Az iskolában egy tanár 20-30 gyereket fegyelmez évekig egyetlen pofon nélkül. Hihetetlen, hogy a válaszolók többsége mégis mintha vak és süket lenne, csak fújja tovább hogy pofonra szükség van."

Te látod, mi folyik az iskolákban? Mert pont a remek kis pacifista elméleteiddel ellentétes a valós gyakorlat. Sok tanár között mozgok, apukám is az volt 35 évig. Élvezte, amit csinál, szeretett tanítani, viszont az utóbbi időben egyszerűen annyira ellehetetlenítették a tanárok dolgát, hogy felmondott. 35 év után!! És tudod miért? Mert azt mondta, hogy tanárként semmilyen fegyelmezési eszköz nincs a kezében. Bemegy a gyerek egy miniatűr hónaljtáskával, majd mosolyogva közli, hogy neki nincs felszerelése. Mit tud erre csinálni? Egyest nem adhat neki, mert bejön a szülő, és veri az asztalt, hogy "hádeaházirendszerintnemlehet", mert az ő gyerekének JOGA VAN így bejönni iskolába, stb.., ha beír valamit az ellenőrzőjébe, a gyerek a képébe röhög.. Nincs semmi retorzió, ha a gyerek egész órán csak a körmét reszelgeti, és abszolút nincs semmi, amivel motiválni lehetne őket. Leszarják az egészet, hiszen a legrosszabb, ami történhet velük az az, hogy nem mehetnek el a farsangi bálra. Pedig apukám kiváló pedagógus volt, és nem elfogultságból írtam; elismerték, a tanítványai pedig mai napig megismerik az utcán, és örülnek neki, ha látják.. Számos tanár érzett hasonlóképp abban az iskolában, hogy a tanároknak nincs tekintélye...

És ha visszagondolok az én diákkoromra, nem voltam renitens tanuló, és egy "elitgimnáziumba" jártam, viszont azt határozottan láttam, hogy melyik tanárokat készítik ki legelőbb a diákok: azt, akin látják, hogy ki lehet. Ha látják, hogy csak egy ejnye-bejnye a büntetés, ha nem írnak házit, hát nem fognak. Ha látják, hogy a tanár jobban fél tőlük, mint ők tőle, akkor annak a tanárnak befellegzett. Egyszerűen manapság azok a tanárok sikeresek, akiknek elég határozott a kiállása, és van némi tekintélye. Akiről azt hiszem, hogy fölöttem áll, nem velem egy szinten, talán még alattam is. És náluk a tanárok, bár nem üthettek meg, de volt olyan, aki úgy üvöltött velünk, mint a sakál, vagy guggolásokat végeztetett velünk, ha nem tudtunk viselkedni, esetleg hozzánk vágta a papucsát, és mivel elég fiatal korunk óta csinálta, meg is volt a tisztelet az irányába, rendesen tudott tanítani, elérte a célját. De ehhez az kellett, hogy egy olyan háttérből jöttünk, ahol az iskolának van tekintélye. Az, aki haverkodott (ha nem volt meg a tisztelet és a "tanár felettünk van egy szinttel" érzés), azt a tanárt mindenki magasról lesz.arta.

Szóval szerintem ha az ember olyan helyzetben van, hogy gyerekeket kell nevelnie, legyen az szülő, tanár vagy óvónő, akkor elsősorban a tekintélyre van szüksége (tehát szerintem a kis kör-nagy kör elmélet úgy ahogy van hülyeség), és jobb körülmények közül kikerülő, értelmesebb gyerekeknél ez elég, viszont van egy réteg ahol már a tekintély se számít, na oda kéne egy-két jól irányzott pofon, hogy a diák megtanulja kinek beszélhet vissza, és kinek nem.

aki arról nyafogott,hogy emlékszik ő is meg as társai is a pofonokra,mert valószínüleg olyan lelki sokk volt annak üzenem:

igen emlékeztek ez a lényege,hogy a negatív visszajelzés a gyerekben benne maradjon és így ne felejtse el mit szabad és mit nem

-plusz a tanár tuti nem ok nélkül pofozott fel csak azt valahogy nem kötötted az orrunkra egész időben

plusz:

igen lehet legyintés nélkül nevelni a kutyát de az a kutya mindent lassabban tanul meg és gyorsan el is felejti azt amit betanítottak neki(és itt nem verésről beszélek hanem amikor rálegyintesz a kutya fenekére vagy 2 ujjal ráütsz a kutya nózijára)

amúgy igen régen ha volt tekintélye a tanárnak az verés nélkül is tudott tanítani,de azért mert a fegyelem részét már a szülő otthon megoldotta,mondok egy szomorú esetet:

anyukámnak volt egy 10 éves majdnem 100 kg-os tanítványa.Megkérdezte egyszer anyukám az orvosát,hogy egy ilyen szintű elhízás hogyan hat a gyerekre mire az közölte valószínüleg 14 éves korára szívrohamban hal meg.

Ezt elmondta anyukám a szülőknek szépen,finoman mire másnap: feljelentették hogy ezzel miért sérti meg a gyerek lelkét,mert ő tökéletes!

Mondanom sem kell 13 éves korában a gyerek magától elkezdett fogyózni és nem kis ellentét van közte és a szülei között a túlzott szeretet miatt

Ez egy eltúlzott eset,de ilyen manapság a világ a szülők szűk látó körűek, a tanárnak nincs egy szava,de amikor sorra bukik a gyerek, mert a szülő nem ad egy sallert csak elveszi a számítógépet akkor a tanár lesz a hibás mert miért nem tudta jól tanítani a gyereket pfffff

#139 "-plusz a tanár tuti nem ok nélkül pofozott fel csak azt valahogy nem kötötted az orrunkra egész időben" - na ja, és ennek ugye több oka van.

Az egyik, hogy a történet szempontjából megítélésem szerint SEMMI jelentősége... a másik, hogy 40 éve történt banyek, ha pisztolyt szorítanál a fejemhez, sem emlékeznék rá... az egész jelenetből mindösszesen annyi maradt meg, hogy valami folyosói ügy volt - és az ominózus pofon-utáni pillanatra... meg hogy mögötte volt egy nyitott folyosói kabátos szekrény, ahova rövid tétovázás után SAJNOS nem borítottam be... ha megteszem, már rég nem cipelnék ebből az emlékből semmit... bár valszeg kicsit megrémülhetett, hogy az áldozata úgy reagál megrémülés helyett, hogy 30 cm-ről farkasszemet néz vele, mert a következő hónapokban (amíg még ott rontotta a levegőt, mielőtt visszahúzott nyugdíjba) nem rémlik még egy köszönés-szintű szóváltás se, kerültük egymást.

Na, kielégítettelek a leírással?

Az elhízott gyerek kapcsán előadott sztorid végét meg egyszerűen nem hiszem el, már bocsi... nem azt, hogy egy gyerek gyereknek el volt hízva, majd kamaszkorba lépve ezt cikinek érezte - a dolognak ez a természetes rendje, magam is pont így voltam ezzel - hanem azt, hogy a saját zabálásáért a szüleire neheztelne... ebben az aspektusban olyant hallottam én is, hogy az illető az anyjára neheztelt csakugyan - de nem azért, hogy őt nem korlátozta, hanem azért, mert rém egészségtelenül főz a családnak.

(saját tapasztalatom meg olyan van, hogy a gyerekek egyszerre kerültek bölcsödébe, addig ragaszkodtak a pelenkához, ott meg úgy vélték hogy ciki, és saját döntésük alapján - igen egy 2 (két) éves képes döntéseket hozni, ha hiszed, ha nem - 2 hét alatt elhagyták a pelenkát éjjelre és nappalra is. Vagy fogták magukat, és kiságyat cseréltek... szóval döntéseket hoztak. Igen, 2-3 évesen... És ez tudod hogy derült ki számomra is, hogy képesek rá? Hát úgy, hogy nem szóltam bele a pelenkaviselésbe se, meg abba se, hogy melyikük melyik ágyba akar aludni... vicces mi?)