Mit tegyek? Elmondtam a szüleimnek, hogy meleg vagyok. Anyukám egész jól fogadta, azt mondta, hogy el tudja fogadni, de apukám teljesen kiakadt és átküldött az anyai nagyszüleimhez, hogy többé ne is lásson.
Egy édesapának általában nehezebb elfogadni, hogy homoszexuális a gyermeke. (van persze fordítva is)
Ha muttatál be lányt és nem volt sejthető , hogy meleg vagy akkor nagy sokk volt neki.
Remélhetőleg megnyugszik idővel, nem akarlak elkeseríteni , de ez akár évekig is eltelhet, mint ahogy neked is évekig tartod valószinüleg, hogy kimondd hogy meleg vagy.
De sajnos van aki soha nem tudja elfogadni: például ha vallásos, nagyon konzervatív gondolkodású, voltak negatív élményei a melegekkel, viszolyog tőlük. Az ilyenek között van aki soha nem nyugszik bele és nem is nagyon tudod vele megértetni .
Ezt az esetet kizárva, a többség elfogadja. Ha meg a gyerek a gond , akkor ha szeretnél fogadhatsz örökbe gyereket. Ezt a szüleidnek is megmondhatod.
15-ös, azért valóban végtelen naivitás lenne azt hinni, hoghy a melegek plátói szerelemmel szeretik egymást. Miért a szex ugrik be? Mert azon alapul az egész. Nincsen testi kontaktus nélküli együttéllés párkapcsolatban. vagy ha van az sem "normális".
És megértem az apa és az anya reakcióját is. Egy anyának nem a szex az első gondolata ilyenkor és bár ő is sajnálja az unokától való megfosztást, de a férfivel való testi kapcsolat gondolata nem undorító számára. Míg az apánál, mivel férfimódra gondolkozik és ez biológiailag adott, a szexualitás ugrik be elsőnek egy párkapcsolatról és bizony ha belegondol annak részleteibe, teljesen "normális" hogy hetero férfiként ezek egyszerűen undorítóak számára. És ez nem elhatározás kérdése. Ahogy a fiú orientációja sem az, az apa reakciója sem az. Ez így van bennük kódolva. Egy természetes undor leküzdése akarattal lehetséges, de nem egy napról a másikra. És ráadásul ha belegondol, hogy éppen az ő fia, akire szeretne mint "igazi férfira" büszke lenni (mert melyik apa nem szeretne?) művel ilyeneket, és ahogy írták előttem mások is, most már biztos, hogy nem örökíti a fia az ő génjeit. Ez a gén örökítés igénye pedig a természetben nagyon fontos, ezen alapul minden élőlénynél a párválasztás, a hímek harca, hogy a legjobb, legéletrevalóbb örökítőanyaga éljen tovább... És igen,mi emberek is csak az élővilág egyik része vagyunk és ránk is ugyan azok a természeti törvények vonatkoznak. És egy ilyen eltérés (saját nemhez vonzódás) bizony biológiai szempontból enyhén kifejezve eltérés, szókimondva defekt. Függetlenül a társadalmi elfogadottságától. Mert ez utóbbi már más kategória, ez már emberi fogalom ráadásul kultúrköri vagy civilizációs kérdés, távol a fajfentartás tisztán biológiai szempontjától.
A gyerek örökbefogadás megoldás társadalmi szempontból, de tisztán biológiai szempontból az apának nem elfogadható. Elfogadja majd, mert értelmes ember, de nem tadgdhatjuk le, a tudattalanban ott van az "állati" norma (akár hogy is, de a zoocenózishoz tartozunk ☺) ami a saját génállomány utódlásának biztosítására kódol minden hímet (kivéve azokat a fajokat ahol egy nöstény sok hímel párosodik - méhek...). Ezért van az, hogy sok fajnál az új vezérhím elpusztítja az előző vezérhím ivadékait, például az oroszlán, a házimacska kandúrja is elpusztítja az almot ha rátalál, azzal a szándékal, hogy a nőstény újrapárosodjon vele és az ő génállományát vigye tovább. Szóval ez durva, de az emberben is be van kódolva, csak a civilzáció fejlettsége elnyomta ezeket az ösztönöket. De azért a mélyben ott van és tudatt alatt működik.
És ha szt mondjátok erre, civilizált ember nyomja el az ősemberi ösztönöket, ez ugyan az, mint aki azt mondja a meleg nyomja el az ösztöneit.
7-es!
Nem degenerált.
De beteg, mert természet ellen való, életellenes.
"az "állati" norma (akár hogy is, de a zoocenózishoz tartozunk ☺) ami a saját génállomány utódlásának biztosítására kódol minden hímet"
Ez nem "állati norma", hanem az emberi élet, magának az ÉLET-nek a lényege: az ÉLET TOVÁBBADÁSA, a TEREMTÉS, ÉLETRE HÍVÁS.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!