Megütött anyukám! Megszakítsam velük a kapcsolatot?

Aztán persze kiderült, hogy nem is csak ez a fő baja, hanem hogy amikor bejött, akkor apukámmal meg a nagymamámmal beszélgettünk, és ahogy ő belépett, elhallgattunk, nagymamám pedig kiment. És ez persze anyukámnak rosszul esett. De azért csináltuk, mert ha meghallja, hogy miről beszélünk, akkor rögtön átveszi a szót, és hinti az igét. Csak neki lehet igaza, senki másnak. Akkor is, ha hülyeséget beszél. És mivel ezt annyira nem szívesen hallgatjuk, így inkább tényleg elhallgatunk, ha belép.

Értem én, hogy ez neki rosszul esik, bár magára vessen. De attól még nem azzal kellene levezetnie, hogy megüt.

Igazából akkor csak azért nem léptünk le rögtön, mert nem ketten voltunk a párommal, hanem az unokatestvéreméket is mi vittük és őket meg kellett várni. Meg azért befejeztük még a kaput, meg elmentünk nekik vásárolni.. a kapura egyébként egy köszönömöt nem kaptunk, pedig a párom nem keveset dolgozott vele. Az is olyan dolog, hogy évek óta nem volt normális kapu, ilyen kezeletlen deszkát szögeltek össze, és dróttal rögzítették az oszlophoz, komolyan mint egy cigányputriban. Pedig ott volt a normális faanyag, zsanér, minden ami kell, néhány óra alatt meg lehetett volna csinálni. De annyira nem érdekli őket, hogy inkább a ronda, szálkás izét tologatták a földön, minthogy egyszer normálisan leszabják és megcsinálják.

Persze ezt az érdektelenséget az is kifejezi, hogy egyikükben se merült fel, hogy azt mondják, de jó hogy megcsináltátok nekünk, gyerekek, vagy valami.

Igazából apukámra is haragszom, mert egy szót se szólt akkor se, amikor anyukám megütött. Pedig láthatta, hogy igazából nem szolgáltam rá, csak a feszültséget vezette így le. Meg a kapuhoz való hozzáállása is zavart, konkrétan három órán keresztül imádkoztam neki, hogy csak annyit tegyen meg, hogy mutassa meg, melyik festékkel fessük le. Két perc az egész...

Én biztosan nem fogom bántani, mégiscsak az anyukám.

Igazából az is zavar, ahogy úgy általánosságban viselkedtek. Például munkanélküli vagyok, és már nagyon-nagyon nincs pénzem. Azért is nem látogattam meg őket, mert a párom nem akar odamenni, mert utál ott lenni (én is, csak eddig az volt bennem, hogy mégis ők a szüleim), egyedül meg nem tudok lemenni, mert vonatjegyre nincs pénzem.

Egyébként anyukám már másfél hónapja azt mondogatja, hogy ne foglalkozzak a pénzzel, meg majd ők küldenek, de valahogy az mindig elmarad. Most is mondta, hogy ha lemegyünk, küld velünk vissza kaját, na abból se láttunk semmit.

Gyakorlatilag hazamentem azért, hogy végigdolgozzuk nekik a párommal a hétvégét, egy köszönömöt ne kapjunk, csak szidást és bántást. Megkritizálni semmit nem lehet, nekünk meg kell érteni, hogy neki fontosabb dolga is van, mint pl. a házat rendben tartani (egyébként nem dolgozik, soha nem is dolgozott, mert nem hajlandó rá). De cserébe osztja az észt, hogy nem úgy kell állást keresni, ahogy én csinálom (ő már csak tudja...)

Igazából kicsit azt érzem, hogy ez az utolsó csepp a pohárban. De nem biztos, hogy jó ötlet megszakítani velük a kapcsolatot, csak nem bírom már elviselni, hogy ilyen.