Hogyan dolgoznátok fel, ha miattatok halna meg valaki?

Lehet csak defektet kapott!?

Egyébként tényleg gyávaság az öngyilkosság.. nekünk nem tűnik annak, mert nem éljük meg rossznak az életünk.. de ha minden rosszul alakulna körülöttünk higgyétek el egy csepp bátorság sem kell az öngyilkosság akármelyik formájához sem ugyanis sokkal könnyebb mint élni, mert élni bátorság olyan esetben amikor a padlón vagy.. nem pedig gyáván elfutni a problémák elöl!

Nem a te hibád, az övé amiért így hagyott itt.. persze csak ha öngyilkosság volt!

Azért ezt a nyomszakértők majd megállapítják.. ha van féknyom akkor baleset!

Tényleg egyetlen ember sincs az ide látogatók közül, aki elég okos és bátor lenne ahhoz, hogy leirja az Igazságot? Senki sem gondolja, hogy az egyre növekvő számú elégedetlenség és rossz párkapcsolat mögött az egyre terjedő óriási méretű butaság és önzőség áll?

Válaszom a kérdés feltevőjének szól, a többi válaszadó válaszára reagálásommal csak könnyebben megérthetőbbé és követhetőbb szerkezetűve szeretném tenni az álláspontomat. Gondolatban most Veled beszélgetek és a hangvétel ellenére részvéttel és együttérzéssel fordulok hozzád.

"1.Az ő döntése volt, nem a Te hibád...2.gyáva volt...3.minden ember csak a saját életéért felelős...4.nem a Te hibád, hogy elmúlt a szerelem...5.gyáva és gyenge volt a Férjed...6.nem miattad halt meg...7.nem szeretett eléggé."

Már a problémától önmagában, de ezeket a válaszokat olvasva tényleg igazán majd megszakad a szivem, hogy ennyien gondolkodnak igy.

1. Nem az Ő döntése volt, hanem Te kényszerítetted oda. Akkor lett volna az ő döntése, ha nem azért teszi, amit Te mondtál neki. Ezek után viszont nem volt mit hova dönteni, egy út kezdett benne örvényleni, ami sajnos túl mélyre rántotta. Amikor ilyet mondasz neki, számomra hihetetlen, hogy hogy engedheted el egy percre is, hogy magában kavarogjon egy tőled kapott méreg miatt? Ilyenkor az a minimum, hogy együtt szenvedtek, veszekedtek, bármi jön is. Ha elengeded, magától nem tud belőle jól kijönni. Egy férfi szellemileg hiába utolérhetetlen, egy ilyen erős érzelmi-hatás mélyrelökésétől nem tud kikecmeregni ebből az érzelmi-gödörből. Nagyon nehéz ilyenkor higgadtan gondolkodni.

2. Az öngyilkossághoz kell a legnagyobb bátorság. Gondolj az öngyilkosság és a hősiesség közötti nagyon keskeny határvonalra! Mindegyik elképzelhetetlen erejű lelki történések eredményeképpen történhet meg, csak a társadalmi megítélés választja külön magasztalt vagy megvetett tettre.

3. Minden ember csak a saját életéért felelős, ennél nagyobb és szivfájdítóbb baromságot hogy tűrhettek meg magatok között szó nélkül? Minden szavaddal és tetteddel okozol valamit ezen a földön, másokban, mikro és makroszinten egyaránt, ezért fogalmaznak egyre óvatosabban és finomabban az egyre bölcsebbé váló emberek, ezért vonult el minden létező valamirevaló lelki szempontból példás életű ismert személy, mielőtt az emberek elé állt volna, szentek, szerzetesek, Jézus, de más kultúrában is bőven van példa, mert éretlenül nem akartak félreértéseket, félremagyarázatokat okozni senkinek. Mellékesen azért adsz enni a gyerekednek, azért engeded be a szomszéd srácot, ha nincs kulcsa és nincsenek otthon, azért fizeted az adódat, hogy a rendőrség (jó esetben) megvédje a gyengébb embertársaidat, mert felelős vagy értük akkor és ott!! Közvetve akár azt is mondhatnám, hogy mindenki felelős mindenkiért, és igenis a kérdés irója is felelős a tetteiért, szavaiért, a Férjéért! Mellékesen véleményem szerint egyrészt ezért van akkora érzelmi elszürkülés a nagyvárosokban, nem tudsz és nem is akarsz minden hozzádérésre, rádnézésre, találkozási lehetőségre felelősen reagálni, ezért nem reagálsz az ingerre.

4. Nem az ő hibája, ha elmúlik a szerelem?! Ennél már a fejemet vertem az asztalba kínomba. Hát kié lehet?! Valaki belenyúlt a fejébe, vagy a szivébe, és kivette!? A szerelem érzése tudatosan fenntartható. Ez tény, csak sajnos a média és az iskola nem ezekre tanítja a mai embereket. Az időddel, a kreativitásoddal, a gondolataiddal, az alkalmazkodóképességeddel, a türelmeddel, az önzetlenségeddel, a memóriáddal és még ezerféle dologgal nagyon könnyűvé válik a boldog hosszantartó szerelem fenntartása!! Legelőszöris mindenképpen szem előtt tartandó elv a megértéshez a közgazdaságtani kielégíthetetlenség fogalma a szerelmi életre vetitve! Ha valamit megkapsz, természetesnek veszed, és többet akarsz, elégedetlen leszel, ha csak ugyanaz jön! A birkáknál...akikre a közgazdaságtan épít, és akikre a sajnos igaz általános elveit megalkotja. Nem szeretnék túl hosszan eltérni a főtémától, igy ha erről valakinek még lenne kérdése, hozzáfűznivalója, privátban megteheti.

A lényeg azonban az, hogy miattad múlt el a szerelmed, mivel az érzelmeidért is felelős vagy, nem csak a kimutatásuk okozta galibákra!! Mert nem figyeltél rá eléggé akár minden nap, nem voltál elég alázatos, hogy minden percet, mosolyt, apróságot értékelj tőle, és boldog őszinte szerelemmel töltsön el a szürke hétköznapok közepette is! Többek között..

5. Te sokkal inkább gyáva voltál és gyenge, mint a Férjed, mert a legegyszerűbb dolog a világon elmondani hogy elmúlt, és várni a másiktól valamit rá. Nehezebb először Neked kritikusan átgondolni, hogy tényleg elmúlt?, mitől?, tehetsz valamit Te a visszatéréséért mielőtt még bárki is észrevehetné a bajt?, amikor egy kicsit is érezted a gyengülését, szóltál neki, hogy figyeljetek többet egymásra, vagy gyengén és gyáván csak legyintettél, másra, környezetre kented?

6. Erre ki sem térek, mivel a többi válaszadó felelősségelterelő laza véleménye ellenére azért Rajtad érzem, hogy nem akarod magad mögött hagyni az eset miatti vezeklés éned tudatos szintjén tartását. Ami szerintem sokkal őszintébben és teljesebben segíthet Rajtad, mint az ha, elhiszed, hogy nem a Te hibád, az az, ha tényleg tudatosan próbálod meg jóvá tenni az eddigi közös hibáitokat. Napokon, heteken, hónapokon keresztül gondolkodj azon, hogy miért lett a Férjed, mit szerettél benne egykor, és hogy az mitől lett számodra értékvesztett! Mert ennek a következménye lett mindkettőtök boldogtalansága! És a tapasztalataidat, tanulságaidat add tovább másoknak, mert igazán hiteles forrás leszel, és igy másokon még segíthetsz, hogy ne szúrják el a házasságukat. Szerintem például ezzel kaphatsz egyfajta igaz "feloldozást", ha komolyan és kíméletlenül önzetlenül állsz a probléma elé.

7. Ha nem szeretett volna, akkor egy ilyenre, hogy kiábrándultál belőle, például megrántja a vállát, és elmegy a szeretőjéhez...igy viszont hogy ezt tette, bizonyította be igazán, hogy számára Te voltál a világa, aki ha kicsúszik a lába alól, akkor nem marad más, amibe kapaszkodjon. Ha Melletted akár közel sem azonos súllyal is, de fontos lett volna neki más is, akkor tudott volna hozzájuk fordulni, rájuk építeni, érdemesnek találta volna, hogy miattuk tovább éljen.

Igy elsőre ennyi jutott eszembe erre a nagyon komoly kérdésre, bárkinek azonos szinvonalú és ellenvélemény esetén is jószándékot tükröző észrevételére, kérdésére szivesen válaszolok privátban.

És nagyon sok erőt kívánok a kérdezőnek!

Két dolog történhetett az egyikben nem vagy felelös hiszen véletlen baleset is lehetett,

a másikban ha direkt tette akkor kisrészben igen mert nem kellett volna hagynod hogy elmenjen.

Viszont ha direkt szándékosan lett öngyilkos akkor érdemes elgondolkodnod azon hogy a férjed egyáltalán normális volt e?

Mert tökéletesen éppelméjü ember ilyet nem csinálna!!

Javaslom hogy ne okold magad hiszen nincs miért, már kiábrándultál belöle innentől nem is olyan nagy a veszteség nem igaz?

Lépj Tovább mert Ő már a múltad egy része!

tegnap 20:16

Nem igazán értek veled egyet!!

Hirtelen felindulásból dührohamból is csinálhat valaki olyat, ami aztán a halálát okozhatja!!

Velem volt már ilyen helyzet és utánna eszméltem rá hogy bsszameg ott is maradhattam volna!!!

Nem vagyok pszihológus de szerintem csak az tudja igazán hogy mi és miért történt aki akkor ott volt!!

De abban biztos vagyok hogy nem gondolta át mit csinál!

Ha átgondolta volna akkor még élne!!

Az öngyilkosság egyféle elmezavar!!

Sosem tudatos igazán!!

Tegnap 20:16

Ismét nem értek egyet veled! A 7 es ponttal különösen nem!!

Minden embernek a legfontosabb önmaga!!Önmagán kívül tud szeretni másokat!! Aki nem szereti és nem fogadja el önmagát az mást sem tud szeretni!!

Amiröl te írsz hogy A kérdezö volt az elhunyt világa meg ilyenek egyszerüen egy romantikus költöi blabla!! Ha az elhunytnak a kérdezö volt a világa és ö volt neki a legfontosabb akkor miért nem kezdett inkább éhségsztrájkba? Az is megölte volna!

Akkor mi marad az egyenlet végén?

Az hogy az elhunyt Önző volt és meggondolatlan, hacsak nem véletlen baleset áldozata lett!!

Nekem is az jutott eszembe először, hogy senkit nem tudsz megmenteni önmagától, bármekkor közhely is, de mégis igaz.Vannak dolgok, amikről nem lehet meggyőzni másokat, még ha teljesen egyértelmű is, hogy nem jó irányba tartanak.

Másik dolog, hogy azt gondolom ne ítéljük el rögtön azt az embert, aki meghalt, hiszen nem voltunk ott, nem ült mellette senki, hogy lássa mi történt, ne az legyen az első gondolat, hogy :öngyilkos lett, gyáva volt!

Mi van, ha csak nem látott a könnyeitől?Mi van, ha csak "elfelejtkezett" a külvilágról?Mi van ha csak elromlott valami?

Aki átélt már nagy fájdalmat, az azt hiszem volt már olyan helyzetben, hogy csak ült, és nem tudta mi történik körülötte, nem látott, nem hallot,nem érzett semmit, átlépett egy másik világba..mi van, ha csak ő is átlépett a "másik világba"?

Egyenlőre bízzuk a nyomszakértőkre a fizikai okok , a körülmények kiderítését.Aztán áttérhetünk a leleki okokra, még túl korán van hozzá...

Kedves 00.41kor író, és a Kedves Kérdező!

Ma 00.12kor irtam, hosszan, és másvalaki vagyok, mint a tegnap 20.16kor iró. Ha figyelmesen elolvasod a két választ, meglátod, hogy mennyire eltérek a véleményétől én is, veled együtt. Csak tisztázásképp.

Abban igazad van, hogy az önszeretet tényleg nagyon fontos és biztos pont kell, hogy legyen az ember életében, de tudod pár év házasságban ez átalakul bizonyos (szerintem jó) esetben. Ekkor aki igazán komolyan veszi, valamilyen módon lemond magáról, mivel nem azért házasodik meg, hogy egy pénztárcát, vagy egy háziasszonyt szerezzen, pusztán önszeretetből eredően kisarkítva, hanem mert annak a másik embernek szeretné szentelni az életét, vele átélni jót-rosszat együtt.

Lehet, hogy romantikus költői blabla a 7. pontom, hogyha valakihez hozzámész, vagy elveszed, akkor ő lesz az életed, rá figyelsz, őt szereted jóban-rosszban, és felelőséggel tartozol érte, de ettől még erre esküdsz ősi magyar, és katolikus hagyományok szerint a templomban. Van aki ezt ezelőtt is, és ezután is így is gondolja. A szüleink is ilyen romantikus blablát mondtak, és remélem a gyerekeink is fognak ilyet mondani. Feltételezésem szerint a kérdező is mondott ilyet, ezért romantikus vagy nem, de alátámasztja a 7.pontom helyénvalóságát. Aki igy gondolja azokat a szavakat, annak a kiábrándulás ténye ha pillanatnyi elmezavar szintjén is, de igenis kirántja a talajt a lába alól! Ettől még lehet, hogy szerette magát, lehet hogy nem, ilyen súlyos hatásra nem tud erre gondolni, nem tud átgondolt lenni a legtöbb ember sem, akinek pedig közel ezt jelenti egy házasság, az még kevésbé. A kérdezőé a kérdés, hogy nem ismerte ennyire a Férjét, hogy sejthette volna a szavainak a következményeit? Tudta-e, hogy mit jelent a Férje számára a házasságuk értéke, és egy kiábrándulás esete mennyire töri ezt ketté?

Lehet, hogy a kérdező, vagy a többi válaszadó számára is túl szívtelennek tűnök, amiért ennyire erősen okolom a kérdezőt. Fontosnak tartom azonban elmondani, hogy ezt részvéttel és együttérzéssel teszem, nem megvetéssel, és kűlső hűvös bíráskodással. Az események hatásának elbagatelizálását, a felelősség elhárítását tartom a legrosszabbnak a kérdező szempontjából, mert évekig elhúzódó feldolgozatlansághoz és ebből eredő boldogtalansághoz vezethet a másik oldal sajnos már meg nem ismerhető véleményének, árnyalásainak hiánya miatt. Ezért szerintem a legtisztább lehetőség néhány eddigi válaszadó javaslatával ellentétben a kérdező számára, ha 100 százalékos felelősség feltételezésénél mért elégtételig, átgondolásig, tanulságleszűrésig, a kérdező környezetében hasonló problámával küzdők helyzetének javításáig foglalkozik ezzel az esettel, időtől, "fiatalságtól", "már a múltad, felejtsd el"-szintű felszínes kísértésektől függetlenül!! Pont azért, hogy ha ez az idő eltelik, bármeddig tartson is, a további hátralévő időt igazán bölcsebben és a házasságuk, kapcsolatuk szép, megszépült, vagy akár csak helyretett emlékéhez méltóan tölthesse. Éppen így nem kell majd egész életében ennek az eseménynek az árnyékában élnie, hogyha most elsőrendűnek tartja ezt a helyzetet, és nem lép rajta túl azelőtt, mielőtt a belső értékítélete valójában túllépne. Nem úgy, hogyha az "idejét" szem előtt tartva siet.

Az 01.25kor író nagyon szépen fogalmazta meg azt, amit én csak próbálok ("Mi van, ha csak nem látott a könnyeitől?"). Amikor akár csak úgy tűnik, hogy elveszítettél valakit, hiába szereted magad, (akár az önszeretet érved beépítésével: mivel magad egy bizonyos idő és érzelmi szint elérése után, bizonyos felfogás szerint nagyrészben a másikban (is) leszel), a veszteségtől elkerülsz egy "másik világba", mivel elveszíted magad, a jelen világodat, és emellett a jelenhez kötődő objektívebb gondolkodást is. Pl.:"Fejvesztve menekül", "elvesztette a fejét a bajban" szólásaink.

Idézem:

"higgyétek el egy csepp bátorság sem kell az öngyilkosság akármelyik formájához sem ugyanis sokkal könnyebb mint élni, mert élni bátorság olyan esetben amikor a padlón vagy.. nem pedig gyáván elfutni a problémák elöl! "

Ez egy általános vélemény a sok között, és ezt csak olyan írhatta mint itt általában mindenki, aki még nem volt a pokol legmélyén. Én voltam. Megpróbáltam meghalni, és higgyétek el nagyon akartam és nem voltam gyáva. Valamilyen , talán isteni csoda folytán túléltem. Ekkor döntöttem úgy, ha ez nem sikerült valószínű még dolgom van az életben. EZ 25 éve volt és még most sem bántam meg, nem érzem gyávának magam mert utána én segítettem saját magamon.

És a fő kérdés! Abban , hogy ezt megtettem senki nem volt hibás, csak egyedül én.

A férjed döntésért te nem felelsz, bármit is gondolsz. Ez egyedül az ő elhatározása volt. /ha egyáltalán öngyilkosság volt és nem baleset/