Együtt maradnátok a férjetekkel ha a házasság során valamilyen baleset miatt tolószékbe kerülne?

Teljes mértékben attól tenném függővé, hogy a személyisége torzul-e. Ha idővel sem tudna kimászni az önsajnálatból, akkor lépnék.

Ha feldolgozná és az életöröm lenne a fő cél, akkor nem hagynám el.

Lásd Nick Vujcic - ha olyan életöröm sugározna belőle, akkor nem érdekelne, hogy mozgássérült.

Én nő vagyok és 39 éves.

Hál'istennek túl vagyok az álszent,belém nevelt ki sem ejthetem a dolgot korszakon.

Nem utolsó sorban a szex,mint alap funkció EGÉSZSÉGES is...ezért semelyik normális ember sem mondana le róla,legyen az nő vagy férfi.

Nézd Utolsó (#53) én meg férfi, és 49, és abszolút nem érdekelnek a "ki mit szól hozzá" konvenciók az elmúlt évtizedekben, voltam én már a helyi plebános kipredikálásának tárgya is:))

Ellenberger ez a téma nem a "mennyire fontos a szex"-ről szól, hanem egy sokkal-sokkal alapvetőbb dologról, arról, hogy kinek fontosabb a saját "önmegvalósítása" a párkapcsolatánál, és kinek nem. Tény, van aki azért választ úgymond "párt", hogy a saját életében, a saját önmegvalósításában eszközül használja, na ők azok, akik egy ilyen szituban - vagy akár egy jó állás, "kihagyhatatlan ajánlat" esetében - fogják, és továbblépnek, akik dobják a másikat, ha utcára kerül és munkanélküli lesz, ha krónikus beteggé válik, ha pszichés beteggé válik, ha nem lehet gyereke, ha... (stb).

És hát van az emberek másik csoportja, aki - függetlenül egyébként paptól/anyakönyvvezetőtől - TÁRSAT választ az ÉLETRE - na, nekik viszont az itt feltett kérdés percig nem kérdés, legfeljebb néhány megoldandó probléma... a szándékos erőszakos bűnözésen meg a kapcsolatunkat aláásó súlyos és hosszútávú következményekkel bíró hazugságon kívül nem tudok olyan szituációt elképzelni, amiért magára hagynám életem párját - pedig nem volt semmi anyakönyvvezető, semmi pap, semmi habos-babos - és Ő is x-szer bizonyította már, hogy hasonlóan gondolkodik.

A házassági eskü számomra szent. És ha ezt kimondom a páromnak, akkor utána nincs visszaút. Ő ugyanígy gondolná..

Írta valaki a személyiségtorzulást és az önsajnálatot. Ezekből hosszú ideig próbálnám meg kirángatni. Szakmailag is mindent fel kéne adjak, ha ezekért otthagynám...

Szeretem a férjemet és nem hagynám el, ha tolószékbe kerülne. Ha emiatt nem lehetne gyerekünk, akkor megoldanánk máshogy; egyrészt fejlett már az orvostudomány, a technika, másrészt pedig ott van az örökbe fogadás is. Kismama vagyok, így a gyerekkérdés nálunk "megoldva". De szeretnénk mindenképpen örökbe fogadni majd a sajátunk/sajátjaink mellé. Tehát nálam az, hogy nem lehet gyereke nem lenne probléma.

Beszéltünk már ilyenről a házasság előtt is, hogy mi lenne, ha valami történne vele. Nagyon szereti az extrém dolgokat és elég sokat ki is próbál...én meg aggódok érte! A férjem azt mondta, hogy lépjek le, szexeljek mással, ne tegyem tönkre az életem. Mondtam neki, hogy sosem tenném, különben is van vibrátorom. :)

Nekünk benne van a mindennapjainkban, hogy történhet vele valami a hobbijai miatt, de én ezt elfogadtam.

Láttad a született feleségeket? Ennyi a válasz. Igen a házasság valóban arról szól - jóban rosszban. De ha valaki fiatal nem áldozhatja arra az életét hogy egy beteg embert ápoljon a nap 24 órájában. Erre vannak speciális intézmények akiknek ez a dolguk. Önző dolog a beteg embernek lekötni egy egész életre a másikat. Szörnyű dolog ezt így hallani, de ez a valóság. Ő sem akarhatja ezt. Saját tapasztalatról beszélek, remekül megoldható a dolog úgy, hogy mindenkinek jó legyen.

Saját magam se szeretném, ha én lennék beteg, hogy valaki egész nap azt lesse mire van szükségem. (mert ez önző dolog)