Négy éves gyereket le lehet íratni az apa nevéről, ha kiderül, hogy nem állnak rokonságban?

nos, baráti körben apuka megtudta, hogy anyuka anno megcsalta ... (a csalás folyamatos volt, még a kislány 4 éves korában is tartott, egy véletlen sms buktatta le anyut) ... apuka dns vizsgálatot kért, kiderült, hogy nem az övé a kislány ... onnantól felé sem nézett, pedig addig a mindene volt

- tehát lekerül a "vétlen" apa nevéről

- és bármily szívtelennek látszik, meg tudtam érteni a hozzáállását, bár a kislány nem tehetett róla, csak semmit nem értett, hogy tegnapelőtt volt apja, ma meg idegen

"Saját magát is átverte. Azt hitte ő is, hogy tőlem van a gyerek. Legalábbis ezt mondja."

- magát nem verte át, mert neki ettől még ugyanúgy a vér szerinti gyereke és a gyereknek ő ugyanúgy az anyukája, ahogy eddig.

- azért a nők többségénél azonnal beugrik, h "úristen, akkor pont mással is voltam", ahogy megtudják a terhesség tényét és ebből következtethetően a fogantatás körülbelüli időpontját. aki megcsalta a párját, annak ez az első gondolata. ilyen az emberi elme. ahhoz nagyon szerény elmének kellene lenni, h ne lássa, h a két dolog összefügg és ne számoljon azzal az eshetőséggel, h nem te vagy az apa.

még mindig lehet, h tényleg a tiéd ez a baba...

44

Egy nő mindig tudja ki a gyereke apja.

Kedves előző, máshol is, de ezen a portálon is szerepel már nehány ilyen kérdés, amit az érintett több férfival érintkező nő tett fel a terhesség bekövetkezte után, és de, mindegyik legfőbb törekvése önmaga átverése olyasmikkel pl, hogy "de azzal a másikkal csak egyszer voltam, a férjemmel meg többször, úgyhogy biztos a férjemtől" meg "de a férjemmel voltam középidőben, a másikkal meg később, ezért biztos a férjemtől" és társai.

Ha ezen nők viselkedését lélektanilag nézzük, akkor azt látjuk, hogy ahelyett, hogy tudatosan kontrollálnák a bennük lévő ösztönöket (ami nyilván a bennük növekvő embrió számára a legbiztonságosabb körülményről szól, bármi áron), inkább önfelmentő magyarázatokat találnak ki, altatják a saját tudatukat, lelkiismeretüket azért, hogy az ösztöneiknek szabad utat engedjenek.

Úgyhogy ebben spec nem kamuzik szerintem Kérdező felesége, adott esetben tényleg sikerrel átvágta önmagát is. Utána meg már nem mert szembenézni a valósággal, mert "mi lesz, ha..." ... pedig, ahogy ma már általánosban oktatnak öröklődési ismereteket, és bárki számára elérhető árú a DNS teszt (olyan 30 rugó, ha nem kell abszolút hivatalos) egyre gyakrabban be fog következni ez a "mi lesz, ha...", max elodázni lehet, elkerülni nem nagyon - és minél tovább odázzák, annál nagyobbat szól ha robban, és annál több kárt tesz.

Szépen tette fel a kérdést ez az ember és páran rötön elkezdték ócsárolni olyasmi miatt, amihez az égvilágon semmi közük. Nem tűnt fel, hogy nem az volt a kérdés, hogy "Szemét vagyok, ha otthagyom a gyereket?"? Komolyan felháborító, amit itt művelnek egyesek!

Én meg azt mondom, hogy a gyerek tíz éves korára emlékezni sem fog rá. A kérdezőnek igenis joga van új életet kezdeni! Igen, a gyerek nélkül!

Csak ez egy csomó mindent elmond az emberről. Ha ez a gyerek felnő, és megtudja, össze lesz törve, azt fogja hinni, a saját hibája, hogy más az apja. Nem tudom, lesz-e még gyereke a kérdezőnek, de ha azokban egy cseppnyi jó érzés is lesz, már máshogy látják őt, ha ezt megtudják.

A vér egy dolog, szerintem elhanyagolható. Én a vér szerinti apámat nem láttam kiskorom óta, a nevelőapám az apám. Nem a vértől vagyunk egy család, hanem az együtt töltött időtől.

Na látod, ez a gyerek sem fog apjaként tekinteni a kérdezőre, az anyja majd keres új apát.

A kérdezőnek nem kellene bocsátani, vagy mi?