Családot, gyereket vállalni csak azért mert már benne vagyok a korban vagy mert a havernak is van már?
ezek véletlenek is lehetnek. Van egy barátnöm akinek mint nekem 2 lánya van. az elsö lányomnál pont 6 héttel fiatalabb az ö elsö lánya, a második lányom 6 héttel fiatalabb mint az ö második lánya. NEm beszéltünk össze, mikor mi bejelentettük ö is terhes volt már csak nem tudta. ès ugyan így volt a másodikkal is.
Egy másik nagyon jó barátnöm meg elöttem 6 hónappal szült de mi 1,5 évet vártunk a elsö lányunkra.
Szóval egyidösek vagyunk, és talán ezért.
De van egy másik barátnöm akinek már 8 éves a fia.
Nekem egyik barátnőm elvált a férjétől, és egy másik pasitól pont akkor esett teherbe amikor az exférje is teherbe ejtett nem tervezetten, balesetből egy nőt. Ugyanazon a héten születtek meg a babák.
Szerintem ez nem véletlen, inkább a gondviselés :)
Én nem hiszem, hogy ezek direkt történnének. Ez általánosítás.
Szerintem
Van benne igazság, de szerintem azért (remélhetőleg) nem azért van így, hogy ha neki van nekem is legyen.
Mi pl. négyen vagyunk jó barátnők, köztük nővérem, aki legelőször szült. Megszületett a pici, mi meg mindig mentünk babázni, egy idő utána azon kaptuk magunkat, hogy mindenki arról beszél, hogy neki is kell. A férfiak is. Mert akadály nem volt, mindenkinek stabil kapcsolata volt, már korábban is téma volt. Akkor hogy ott volt az a pici kislány mindenkit elfogott a varázs. 2 hónap alatt szültünk mind a hárman :)
Én örülök, hogy így történt. Legalább a babás korszakban sem vagyunk egyedül, tudunk találkozni hol itt, hol ott. Ezt az előnyét csak utólag látom, de tényleg jó.
A többire nem tudok érdemben válaszolni. Inkább azok az anyák tudnának, akik így akartak megtartani egy pasit, csak akkor már túlkéső rájönni, hogy ez nem így működik..
Kétségtelen, vannak véletlenek is, de elég általános jelenség, hogy ha van egy baráti kör, vagy egy nőkből álló munkahelyi kollektíva, ott az eljegyzések, házasságok, szülések, válások járványszerűen söpörnek végig. Hihetetlen, hogy milyen sok emberre tud hatni a "bezzeg a barátnőmék is, bezzeg a kolleganőim is... akkor nekem is kell"
Aki meg úgy akarja megjavítani a válságba jutott kapcsolatát, hogy gyorsan szül egy gyereket, az mind-mind keserveset fog csalódni, mert a gyerekvállalás úgy működik, hogy még a jó, stabil kapcsolatot is próbára teszi - de ott van rá esély, hogy végül tényleg megerősíti - addig a válságban lévőt meg szinte törvényszerűen atomjaira robbantja. Szóval az így gondolkodó nő, nem csak az eleve eszközként használt gyereke ellen követ el bűnt, de a párja ellen is, és önmagával is orbitálisan kiszúr, mondhatnám felelőtlenség a negyedik hatványon... férfit gyerekkel megfogni meg legfeljebb rövid időre lehet... hosszú távon több lesz az ilyen kapcsolatban a rossz, mint a jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!