Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan lehet ezt egy feleségne...

Hogyan lehet ezt egy feleségnek kíméletesen elmondani?

Figyelt kérdés
A párom 19 évesen azért vette feleségül a barátnőjét, mert az terhes lett. Nem voltak egymásba szerelmesek, de ő ezt kötelességének érezte és azt hitte majd helyrejön minden. A gyerek sajnos szellemi fogyatékos lett, ezek után mégkevésbé akarta őket magukra hagyni. A párom akart még gyereket, de a felesége ettől elzárkózott, azt mondta neki egy elég. Az asszony ápolja otthon a gyermeküket, már csak anyaként viselkedik, a férjével meg mint lakótársak élnek. Mi a párommal nagyon szerelmesek lettünk egymásba és ez már elég régen tart. Elfogadtam, hogy csak "szerető" lehetek, mert nem akarja elhagyni őket, a párom pedig elfogadta, hogy csak így lehet "igazi" családja. Én szerettem volna, ha a feleség is tud rólam, de a párom nem akarta elmondani, ezért én sem kavartam be. Tegnap viszont kaptam a feleségtől egy telefont, hogy szálljak le a férjéről és ne gondoljam, hogy egy pillanatnyi fellángolás miatt a férje majd elhagyja őket... Ezek szerint megtudta, hogy vagyok, de a részletekről semmit. A páromat felhívta, hogy ma átjön és mindent tisztáznak. Nem tudom ilyenkor mit lehetne mondani.
2012. dec. 26. 07:01
1 2 3 4 5
 21/48 anonim ***** válasza:
88%

Itt a CSALÁD a férj-feleség-gyerek.


Ti ketten legfeljebb párnak vagytok nevezhetök, de még az sem igazán, mert a PÁR kettö embert jelent és nem lehet mellete harmadik meg negyedik.


Egyértelmüen a barátodnak van egy családja, meg van egy idötöltésre, szexre jó szeretöje.


Ha a férj valaha is komolyan gondolta volna veled, akkor már régen elvált volna és TE lennél a felesége.

2012. dec. 26. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/48 anonim ***** válasza:
45%

Szerintem az önjelölt erkölcscsőszök még nem éltek lakótársi házasságban. Én (nőként) igen.

És tanúsítom, hogy egy férfi nem lép ki könnyen, akármennyire is elhidegültek egymástól... hogy miért? Megszokásból, mert a kilátásai elég szomorúak (lehet vasárnapi apuka, fizethet gyerektartást, az ingatlan marad a nőnél, stb.). Nem olyan könnyen váltanak.

Nálunk én döntöttem a válás a mellett, a férjem nem lépett volna, és nem volt szerető se, semmi ilyesmi, max. flörtölésig jutott el más nőkkel, és teljesen megértem, mert ami köztük volt, az minden, csak nem párkapcsolat. Ennyi erővel élhetnék együtt a bátyámmal is, közösen fizetve a rezsit, stb.

Én is évtizedekre beletörődtem abba, hogy ilyen az életünk, és ha a férjem beleszeretett volna valakibe, nyilván az lett volna a reakció, hogy védjem a "tulajdonom". Évekbe telt, mire rájöttem, hogy ennek így az égvilágon semmi értelme. Őszintén sajnálom azokat, akik ilyen helyzetben nem tudnak továbblépni...

2012. dec. 26. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/48 anonim ***** válasza:
97%

Én nem tartom magam erkölccsősznek,de azért álljon már meg a menet,nehogymár sajnálni kelljen akire (gondolom én) otthon főznek mosnak,nincs kedve a válási hercehurcához ,költözéshez,pénzt sem akar különösebben költeni se erőt,hogy változtasson az életén, a másik helyen meg megkapja a "friss húst" ,ahol nincsenek problémák,nincs fogyatékos gyerek ,elhidegülés stb. Így persze,hogy "csodálatos" egy párkapcsolat,ahol semmilyen felelősség nincs csak szex meg könnyed randik! Egyszóval : sajnálni semmiképp nem fogom a férfit. ugyanis a legtöbb pont ezért éli ezt a kettős életmódot,mert nagyon jó neki így,ki van nyalva a picsja ..

Nálatok nem volt szerető,oké nehéz kilépni a megszokottból . Azt is "megértem" ha valaki szeretőt tart,ilyen emberek is kellenek ,ez van,amig nem velem csinálják engem abszolút hidegen hagy. na de sajnálnunk már had ne kelljen szegénykémet !

2012. dec. 26. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/48 anonim ***** válasza:
97%

Ja és még valami. A gyereket nem kell magárahagyni a válás után,sokan így tesznek igen. De az,hogy ebben a szerelmi háromszögben nő fel biztosan nem tesz jót neki.nemtudom ,miylen mértékű a fogyatékossága,de biztos vagyok benne hogy az állapotától függetlenül érzi hogy mi folyik körülötte,hogy nincs rendben a család. Okosabbak mint hinnénk..

Anyagilag és érzelmileg sem kötelező cserbenhagyni a saját vérét az embernek azért mert elválik a feleségétől!

2012. dec. 26. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/48 anonim ***** válasza:
92%

Ne mondj semmit. Várd meg, amíg a párod nyilatkozik, hogy mit akar.

Ez a helyzet hosszútávon neked sem jó, a kapcsolat nem lesz teljesértékű. Úgyhogy mindenképpen kell valami megoldást hozni, talán nem is baj, ha átmennek és beszéltek.

Vagy válik a pasas, vagy szakít veled, de valami történjen.

2012. dec. 26. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/48 A kérdező kommentje:

A párom tényleg szánalomból és bűntudatból van a feleségével. A felesége nem fejezte be a középiskolát se és így szinte lehetetlen lenne munkát találnia és a gyerekről is gondoskodnia. Szex nem is volt közöttük már legalább 10 éve, mert a felesége szerint az felesleges hülyeség, az ő dolga már az anyaság. Ráadásul a gyerekhez az apát sem engedi közel, mert "egy ilyen gyereknek" csak az anyjára van szüksége, mert csak az anyja érti meg. Ezt valószínűleg a bűntudat mondatja vele, mert elég sokat ivott a terhesség alatt és ez nem tett túl jót a gyerek fejlődésének. Ők 11 éve házasodtak össze, mi 9 éve ismerkedtünk meg és 7 éve van viszonyunk. Januárra várjuk a második közös gyermekünket.

A felesége azt hiszi még mindig gyárban dolgozik több műszakban és hétvégente pedig őrkén építkezéseken, így tudtuk megoldani, hogy heti 4-5 napot velünk tudjon tölteni. Nem is érdekli mi van a férjével, amíg az leteszi a havi 80000Ft-ot az asztalra.

A családjaink sem örülnek, hogy ilyen felemás a helyzet, de elfogadtak minket így is. A párom szülei ma egész nap a páromat győzködik, hogy adja be végre a válási papírokat.

2012. dec. 26. 15:28
 27/48 anonim ***** válasza:
93%

Úristen,ez egyre cifrább.Hát,nem semmi...

Tehát a családapa aki kettős életet él,és 2 családja van...:(

És miért pont karácsonykor kell kitálalni a feleségnek???

2012. dec. 26. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/48 anonim ***** válasza:
92%

Ez most komoly?Te neked két gyereked is lesz egy ilyen katasztrófális ""kapcsolatból""???

Uramatyám,neked semmi önbecsülésed nincs.

A felesége buta,rideg nőszemély,aki a gyerektől is távol tartja a te kis párodat,elvileg nem is érdeklődik iránta meg semmi és ne mond nekem,hogy ezek után a párodban maradt még sajnálat és szánalom a nő iránt???Hát ő sem százas.

2012. dec. 26. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/48 anonim ***** válasza:
84%
Hazugsagban elo arnyekcsalad vagy szanalmas Soha nem kene olyan pasi apanak aki meg elvalni sem hajlando.
2012. dec. 26. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/48 anonim ***** válasza:
90%

Jézus .. és te komolyan egy ilyen embernek szülsz gyerekeket? Nem semmi. Sok boldogságot.

Undorító ebben a sztoriban mindenki a szerencsétlen kölyköket kivéve.

2012. dec. 26. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!