Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Sohasem fogom tudni megbocsáta...

Sohasem fogom tudni megbocsátani ezt a férjemnek?

Figyelt kérdés

Két éve kezdődött minden rossz azzal, hogy ő belement egy olyan vállalkozásba a kifejezett kérésem ellenére, amiből aztán egy év múlva két millió forint tartozással szállt ki. Közben én terhes voltam, megszületett a babánk.

A tartozásokat a mai napig nyögjük, vonják a fizetését, fizetjük a részleteket annak, aki engedélyezte, tehát a bevételünk egyharmada erre megy el és még fog is elmenni jó sokáig. Én egyszerűen nem tudok úgy viszonyulni hozzá, mint azelőtt, hogy ebbe a helyzetbe sodort volna minket. Előtte minden jó volt, de az üzlettel együtt jöttek a hazugságok, hogy ne aggódjak, minden rendben megy, aztán meg jöttek a felszólítások, hogy ezt sem fizette be, azt sem fizette be, és a mai napig vannak ilyenek, pedig már több mint egy éve, hogy vége lenne az egész hajcihőnek. Ha nem lenne a gyerek, már régen itt hagytam volna, de nem akarom őt tönkretenni teljesen, mert tudom, hogy nagyon bántja amit tett, és próbálja jóvá tenni, de én nem tudok ezen túljutni. Folyton bizonygatja a szeretetét, hogy csak értünk tesz meg mindent, dolgozik napi 14-16 órákat. Ha most elhagynám, mert én már nem tudom ezt folytatni, akkor összeroppanna és vége lenne mindennek. Sosem mászna ki az adósságból, így is én tartom benne a lelket egyfolytában, hogy majd lesz valahogy, pedig én magam bízom benne a legkevésbé, hogy ennek jó vége lesz. Mert itt már nem csak a pénzről van szó, hanem arról, hogy mindez tönkretette a bizalmat közöttünk.


2012. dec. 14. 13:31
1 2 3 4
 31/34 anonim ***** válasza:
Bocsi a nagyon csúnya hasonlatért de nekem ez olyan amikor a patkányok menekülnek a süllyedő hajóról. :S Tudod jóban rosszban....bár az sem szép hogy a férjed hazudott. Valószínüleg nem bízott abban, hogy kitartanál mellette, ha kiborúlna a bili, aminek ezek szerint volt némi valóságtartalma.... Szóval, ha szereted akkor megfogsz neki tudni bocsájtani.
2012. dec. 15. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/34 anonim ***** válasza:
Nekem hála az égnek, csak élettársam művelt ilyeneket. Aztán kiderült, hogy minden pénzzel kapcsolatos dologban hazudik össze-vissza, titkolózik, sosem őszinte 2 évig bírtam így, nem változott. Én megszabadultam tőle. Nem tudok olyan embernek a társa lenni, akinek csak akkor vagyok társ, ha segíteni kell a sz@rból kimászni, meg amikor szívni kell a hülyeségei miatt, a másik meg, hogy hogyan is bízhatok meg benne, hogy mehettem volna el nyugodt szívvel gyereket szülni stb. Kérdező, én maximálisan megértelek, és szerintem a vacillálásodat csak olyan érti meg, aki maga is megtapasztalta, hogy milyen az, amikor egyszerűen nem tudsz bízni a másikban, mert folyamatosan eljátssza ugyanazt...(Te magad írtad, hogy azóta is sunnyog, és nem mondja el). Én sokszor már orrvérzésig idegesítettem magam a dolgokon, mikor kiderültek a sunyiságok, és feszt járhatott az agyam, hogy most mikor őszinte, vagy mikor hullik ki megint a csontváz a szekrényből. nekem nem érte meg. Azóta nyugodt életem van. Ha megfordult a fejedben ez, hogy el is hagynád, akkor nyilván már olyan mélységig megrengett a bizalom, hogy a szeretetet is kikezdte. Így szerintem nincs értelme folytatni, mert honnan tudhatod, hogy legközelebb mikor tör rá az "aranyláz", a gyors és könnyű pénzszerzési vágy, amibe aztán megint belebuktok. nyilván gyerekkel olyan könnyen nem ugrál az ember, de én elhagynám. ha bizonyít, akkor lehet róla szó, hogy újrakezdjétek, de szerintem a "jóban-rosszban" dologba nem fér bele a folyamatos hazudozás a pénzügyekről (mondjon akárki is akármit, pénzből élünk, az az egész életünk alapja). Mert szerintem ez a fő gond, hogy azóta is sunnyog...Ha meg tudja, hogy mit veszít, talán tényleg megváltozik. Azért egy papírt próbálj vele aláíratni, hogy az adósságot teljes egészében vállalja, különben válás esetén azt is felezik.
2012. dec. 15. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/34 anonim ***** válasza:
Előző vagyok: azt lefelejtettem az elejéről, hogy olyankor sose voltam társ,mikor a véleményemet kérte volna, hogy belemenjen hülyeségbe, vagy egyáltalán megkérdezzen, ha már a következményeket velem akarja megetetni...
2012. dec. 15. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/34 anonim ***** válasza:
51%

Egy kicsit megdöbbentő számomra, hogy a válaszolók nagy része szerint teljesen helyénvaló hogy a kérdező férje FOLYAMATOSAN hazudik a feleségének és a feleség a számító dög, amiért ezért megingott a bizalma. Akik így vélik ezek szerint szívesen élnének egy olyan emberrel, aki ugyan látványosan majd megszakad a munkában, hogy helyrehozza a hibáját, de közben adóságokat csinál amikről csak akkor vall, amikor lebukik.


Kérdező!

Ha szereted a férjedet mást nem tudsz tenni, megpróbálsz kitartani mellette és meggyőzni arról, hogy végre mondjon el mindent a tartozásokról és az egész helyzetről. Az adósságok sajnos közösek. Ha elváltok akkor a felét mindenképp a te nyakadba varrják még akkor is, ha te nem is tudtál róluk. Ha úgy látod, hogy a helyzet semmit sem javul, egyre több adósságra derül fény, akkor viszont gondolkodj el a váláson, mert egyébként soha nem fogtok ebből kimászni. Az, hogy már nem tudsz megbízni benne, teljesen érthető és sajnos félő, hogy a teljes bizalom már soha nem fog helyreállni. Tehát az egy dolog, hogy megbocsátod-e és ha igen, mennyi idő alatt a hazugságokat, de hogy valaha megbízol-e benne...

2012. dec. 15. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!