Valahogy felkészíthetem magam a magányra?

Én hosszú évekig éltem pár nélkül, igaz már kicsivel idősebb voltam, mint te. Nem voltam ettől boldogtalan. Igaz. általában is jellemző rám, hogy feltalálom magam, ha egyedül vagyok.

Az az érzésem, nálad a kapcsolat/párfüggőség jelensége fennáll.

"Már tudom milyen párkapcsolatban lenni és jövőt tervezni valakivel.

És azóta azt az állapotot nevezem Boldogságnak. "

Ez elég nagy probléma. Az amúgy sem boldogság, hanem kapcsolatfüggőség.

Nem igaz, hogy aki rendes lány annak van párja! Kikérem magamnak! 33 éves vagyok és rendes lány! Egyelőre kénytelen vagyok magányos lenni, mert ebben a mai egyenrangú világban bizony eléggé lehetetlen elvárásaik vannak a férfiaknak is.

Nőként viszont csomó minden sokkal nehezebb, vagy több ideig tart, hisz azért valójában annyira mégsincs egyenlőség! Csak elvárások.

Úgyhogy türelmesen várok és dolgozom, hogy megfeleljek.

Pedig mennyivel jobb lenne ha mindeközben volna "egy szeretnivaló párod, akit szeretgethetsz és becézgethetsz, akivel jövőt tervezheted stb.". De én még nem láttam korban hozzám illőt, aki hasonlóra vágyott volna. Mindig csak a programok, a baráti összejövetelek, az utazgatások. A hétköznapokban úgy tűnik jobban szeretnek egyedül lenni a férfiak.

22:49

Ezt egy filmben láttad?

ha megtanulod szeretni és elfogadni magad, akkor más is képes lesz majd erre, és nem kell keseregned meg felkészülnöd a magányra.

szerinted kinek kell egy olyan fiú, akiről sugárzik az apátia, a "nem kellek senkinek"?

ha látják rajtad, h jól érzed magad, élvezed az életet, egyedül is tudsz boldog lenni és örülni az élet apró dolgainak, akkor a nők tapadni fognak.

az ambiciózus, határozott és jó humorú pasikat szeretik a nők. onnantól lehetsz te a Quasimodo is, mert túllépnek a külsődön.

én ezt látom az ismerőseim körében.

az a baj, hogy neked az egyedüllét egyenlő a magánnyal. pedig a kettő nem ugyanaz.

két út áll előtted: mindkettő járható, az egyiken boldog leszel, a másikon megkeseredett.