Ha én elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok, akkor más miért nem tud?
Nagyon sokáig tartottam magam rondának, mert van rajtam kb. 10 kg felesleg. Most már, némi szakértői segítséggel és kemény munkával el fogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Jól érzem magam a bőrömben, így, ahogy vagyok. Tudok mosolyogni az emberekre, van önbizalmam. De mégsem fogad el még mindig senki.
Még mi kellene, hogy találjak valakit? Ugyanis ezzel a hozzáállással sem tudok senkit találni, és folyamatosan kapom az olyan megjegyzéseket, hogy mit akarsz tőlem, te kövér disznó? És ezt olyan férfitól is megkaptam, aki vagy 30 kilóval volt nálam kövérebb, szóval előbb talán tükörbe kellett volna néznie. Olyan férfi pedig még nem volt az elmúlt 4 évben, aki magától akart volna megismerkedni velem. Akivel meg én akartam, attól általában kaptam valami megjegyzést, aztán ennyi. Amit évek alatt sikerült helyreállítanunk, azt ezek a megjegyzések nagyon hamar tönkre tudják tenni.
Egyszerűen már nem tudom mit csináljak? Mindenki csak a vasággyal együtt 40 kilós lányokkal akar ismerkedni? Azt reméltem, hogyha el tudom fogadni én saját magamat olyannak, amilyen vagyok, akkor ezt észre is fogják venni, és el tudnak fogadni, de nem. Tudom, hogy ez önsajnálat, de sírni tudnék, amikor látok 120 kilós, ízléstelenül öltözött lányokat férfival kézenfogva. Mit csinálok rosszul?
Ne haragudj, de ezt nem hiszem el.
10, azaz tíz kiló súlytöbblettel beszólogattak neked az utcán? Nekem a legdurvább 90+ kiló volt a 158 (!) centimhez, és soha senki nem szólt be.
Akár mit is mondtok, ilyen magassághoz kicsit sok az a 75 kg és az sem mindegy, hogy az a plusz hogyan oszlik el. Nem tudom milyen az alkatod, de lehet azzal van a gond. Vagy az arcod olyan ami nem tetszik a pasiknak.
A hozzászólásaidból az is kitűnik, hogy te marhára nem fogadtad még el magad, csak mondogatod...
Bocsi, de szerintem ezt azért kissé (vagy inkább nagyon) túldramatizálod. Egyáltalán nincsen olyan túlsúlyod, amire jellemző lenne a beszólogatás.
Nálad sokkal, de sokkal kövérebb lányokkal van tele az utca, akármerre nézek, és még nem nagyon hallottam olyat, hogy bárkit bántottak volna.
Ne fogd erre a sikertelenséget, hanem próbáld megtalálni az igazi okot. Másképp változtatni sem fogsz tudni.
1: Nem neveznélek túlsúlyosnak.
2: Miért nem fogysz le? Ha 5-10 kiló az akadálya annak, hogy boldog lehess valakivel, mi tart vissza?
Bocs, ha már volt szó róla, és elsiklottam felette.
Hát ahogy már előttem is megfogalmazák, attól mert te tetszel magadnak 10 kiló felesleggel, attól még nem törvényszerű hogy ez másnak is bejön. Önmagunk elfogadása nem aról szól hogy "na, szeretem magam, mostantól szeressen mindenki", hanem hogy ha beszólogatnak neked ilyeneket hogy kövér disznó vagy, egyszerűen ne méltasd egy pillantásra se.
(de azért azt megjegyzem, hogy 3 év alatt nem lett volna egyszerűbb az a 10 kilót leadni? most sem késő még persze csak ha te is akarnád)
jaaaj, anyám, bár én lennék már 75 kg. 175 cm vagyok, és 10zel több mint te.
járok bulizni, és valahogy mindig kifogok olyan srácokat, akik szívesen beszélgetnek, táncolnak velem, éreztetik, hogy tetszem nekik, és nem azt nézik hol a kis párnácska a hasamon, vagy mekkora oltári nagy valagam van :D
szóval itt nem a súlyoddal van a baj, hanem a kisugárzásoddal.
vagy az, hogy nem jó pasiknál kopogtatsz. nekem kifejezetten bejönnek a kevésbé előnyös külsejű pasik, számomra az a fontos, hogy valami lenyűgözzön a személyiségében. ja, és az is, h én úgy tetsszem neki, ahogy vagyok. sokkal édesebbnek, emberibbnek találom azokat a fiúkat, akik nem egy magazin címlapjáról léptek le, hanem van bennük valami kis szerethető hiba, amitől szimpatikussá válnak a szememben.
olyanok után nem is ácsingózok, akiknél semmi esélyem, mi több, taszítanak a tipikus jóképű, kigyúrt hapsik, ahogy én is őket :D de tudod mit? nem is bánom. ők járjanak a cicababákkal, hiszen a kereslet megtalálja a kínálatot. nekem meg lesz egy olyan párom, akivel mindig is egymást kerestük, és nem azt nézzük, h a másik miért nem tökéletes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!