Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A párom a legszentebb dolgaimb...

A párom a legszentebb dolgaimban is miért azt látja, hogy "ellenség" vagyok? Példa lentebb

Figyelt kérdés

1. megbeszéltük, hogy melo után, amikor hazaérek, felhív, hogy mikor jöjjön hozzám. Gondoltam, akkor nem fog nyűgösen, fáradtam meglátni engem, elkészülök és de jó lesz. erre váratlanul akkor jött mikor épp hazaértem és attól, hogy fáradt fejjel, mocskosan meglátott nyűgös lettem, hogy szerettem volna még kb 1 órát egyedül lenni. (nem az a baj igazán, hogy fáradtan látott meg-mivel látott már elégszer úgy, hanem hogy én úgy készültem, ahogy megbeszéltük, bennem volt, hogy van időm kihozni valami jó formát, hogy tetszem NEKI és mindezt lelőtte)nos 2 napig nem hívott fel ezek után úgy megsértődött!

2.hirtelen nagy összegre tett szert. (jelzem esküvő előtt állunk, amit nagyon sokallunk ezért van halogatva) erre kitalálja, hogy kocsira akarja költeni. én mondtam, hogy rosszul esett, hogy RÁNK nem gondol, csak magára, minden szerelmes emberben ez lenne az első. Erre kihozza azt belőle, hogy én számító, anyagias vagyok, és azért is vesz kocsit. Holott erre a címre pont én azért nem szolgáltam rá, soha az életemben egy árva garast nem kértem tőle!!!


meg sorolhatnám.


tehát 1. pl ha RÁ gondolok, 2-es, ha RÁNK abból azt hozza ki, hogy egy utolsó nő vagyok, egy ez nagyon de rossz kapcsolat, mert veszekszünk, meg sorolhatnám, ahogy túlpörgeti a témát.


Vélemény?


2012. márc. 26. 18:46
1 2 3 4 5 6
 41/57 anonim ***** válasza:

Hoppá.... ilyen gyorsan le is zajlott?


Sajnálom...

2012. márc. 26. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/57 anonim ***** válasza:

Helyesen döntöttél,azt mondják ami ne öl meg, a megerősít!

Szóval fel a fejjel és csak előre, ne a múlton rágódj!!!!!

2012. márc. 26. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/57 anonim ***** válasza:
Erős vagy! Biztos nagyon fáj, de kimondtad. Inkább te, mint ő. Valószinű ki akart hátrálni a kapcsolatból és eléggé el nem ítélhető módon folyamatosan beléd kötött. Kívánom, hogy találj egy rendes, szerető fiút, aki értékel téged és szeret. Úgy ahogy vagy!
2012. márc. 26. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/57 anonim ***** válasza:
Hát az együttéléskor még érnek megelepetések.Jobb volna ha házasságig még laknátok együtt,ki tudja mi lesz...
2012. márc. 26. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/57 anonim ***** válasza:
10év? Hát ha 10 év alatt nem házasodtatok össze,akkor JOBB IS,hogy már nem fogtok....
2012. márc. 26. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/57 anonim ***** válasza:
telefonon szakítottál vele? vagy h ment ilyen gyorsan?
2012. márc. 26. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/57 A kérdező kommentje:

igen telon.

de aztán felhívott.

Olyanokat mondott, hogy én idegesítem őt, meg én készítem ki.

Én megkérdeztem, hogy mivel, amikor egy rossz szavam nem volt, csak védekezem egyfolytában.

Erre nem tudott válaszolni, zavarba jött.

De egyfolytában hibásnak akar kihozni.

Aztán kérdezte mit csinálok, én mondtam, hogy iszok egy finom bort, hogy levezessem a feszültséget.(Nem szoktam inni)Ezen meglepődött, hogy én milyen jól érzem magam és megsértődve letette a telot.


Hát nem akarok kibékülni, az egyszer biztos.

Nekem lenne égő, lejáratnám magam, ha egy nő ha ezek után, ahogy ő beszélt velem kibékülne.

és nem is tűnik, hogy megbánta volna. áááá. szerinte teljesen jogos a ba*d meg, és hasonlók.

2012. márc. 27. 02:04
 48/57 anonim ***** válasza:

XDDDD

annyira tipikus pasi dolog ez a megsértödés mert te "jol " érzed magad.

csak lehet hogy nem mutatod ki neki vagy probálsz keménynek tünni,mert szánalmas ha ott sirsz risz neki....én is hányszor átéltem ezt"neked ez nem is szar hisz nem is sirzs meg tök nyugodt a hangod!"


örülök hogy megtetted. nem tudom mi ütött belé hogy 10 év után igy megkattant de büszke vagyok rád:)

nagyon sokan huzzák. ok neked könnyebb ott a kecod ahova el tudsz menekülni.

2012. márc. 27. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/57 anonim ***** válasza:
így tovább,jól tetted
2012. márc. 27. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/57 anonim ***** válasza:

Nem olvastam el a korábbi hsz-kat. Nekem is szükségem van magánszférára, akármennyire is szeretem a barátomat, 1-2 óra magamra kell, egy kis privát szféra, míg 10 percre leülök, pakolászok, fürdök, hajat mosok, szépítkezem. Az utóbbiakat nem muszáj látnia, csak az eredményt:) nem volt jogos, hogy 2 napig nem keresett utána...

a másik, a kocsi: nálunk kicsit hasonló a szitu, mert vett a barátom kocsit, amire még 3 évig fizeti a hitelt. Nos, én akkor leszek 25, ő pedig 28. És a hitel lejárta előtt semmikép sem fogja még megkérni se a kezem... finoman utalt már rá, úgyhogy én is kicsit úgy gondolom hogy a kocsi fontosabb..:/

22L

2012. márc. 27. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!