Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A párom a legszentebb dolgaimb...

A párom a legszentebb dolgaimban is miért azt látja, hogy "ellenség" vagyok? Példa lentebb

Figyelt kérdés

1. megbeszéltük, hogy melo után, amikor hazaérek, felhív, hogy mikor jöjjön hozzám. Gondoltam, akkor nem fog nyűgösen, fáradtam meglátni engem, elkészülök és de jó lesz. erre váratlanul akkor jött mikor épp hazaértem és attól, hogy fáradt fejjel, mocskosan meglátott nyűgös lettem, hogy szerettem volna még kb 1 órát egyedül lenni. (nem az a baj igazán, hogy fáradtan látott meg-mivel látott már elégszer úgy, hanem hogy én úgy készültem, ahogy megbeszéltük, bennem volt, hogy van időm kihozni valami jó formát, hogy tetszem NEKI és mindezt lelőtte)nos 2 napig nem hívott fel ezek után úgy megsértődött!

2.hirtelen nagy összegre tett szert. (jelzem esküvő előtt állunk, amit nagyon sokallunk ezért van halogatva) erre kitalálja, hogy kocsira akarja költeni. én mondtam, hogy rosszul esett, hogy RÁNK nem gondol, csak magára, minden szerelmes emberben ez lenne az első. Erre kihozza azt belőle, hogy én számító, anyagias vagyok, és azért is vesz kocsit. Holott erre a címre pont én azért nem szolgáltam rá, soha az életemben egy árva garast nem kértem tőle!!!


meg sorolhatnám.


tehát 1. pl ha RÁ gondolok, 2-es, ha RÁNK abból azt hozza ki, hogy egy utolsó nő vagyok, egy ez nagyon de rossz kapcsolat, mert veszekszünk, meg sorolhatnám, ahogy túlpörgeti a témát.


Vélemény?


2012. márc. 26. 18:46
1 2 3 4 5 6
 1/57 anonim ***** válasza:
49%

Az esküvő miért kerül sok pénzbe? Nem kell nagy lakodalom,elég két tanú is. Egy kocsi többet ér,mint sok embert etetni,itatni. A házasság sikere nem a nagy lagzitól függ.

Te is túlpörgeted a témát. Semmi baj nincs azzal,hogy előbb ment a megbeszéltnél. Sőt,szeretett volna hamarabb látni. Semmi jelentősége,hogy nem volt időd kisminkelni magadat.

2012. márc. 26. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/57 A kérdező kommentje:

első kérdés:

nem akarunk nagy esküvőt, de szeretjüka rokonainkat, ők is minket ők is örülnének, ha meghívnánk őket és mi is. nem 2 tanúval akarjuk.

másik: én azért pörgetem a témát, mert komolyan ezen és hasonlókon(!)múlik, hogy tényleg lesz e itt esküvő egyáltalán, vagy szakítunk.

és ráadásul nem egyszer jön váratlanul, anno láttam benne féltékenységet, olyan mintha ellenőrizni akarna és ez is bennem van, hogy bosszant, hogy nem bízik, és ráadásul, hogy 1 óra egyedüllétakarás miatt látja az egész kapcsolatunkat nagy nullának!!!

2012. márc. 26. 19:00
 3/57 anonim ***** válasza:
30%

Ez az ember hülye!

Neked van igazad.

Olvadtad a Szavakkal verve c. könyvet? Erről szól, amiket ő művel.

Minden nőnek alapmű!

2012. márc. 26. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/57 anonim ***** válasza:
80%
Ne is haragudj,de az írásodból teljesen olyan személyiségnek látszol,aki mindenben domináns szeretne lenni,és ha valami nem úgy történik,ahogy Ő azt elképzelte,akkor hisztizik.Szerintem javarészt Te pörgeted túl a témát,ezt meg a pasid megunta.Jelzem,lehet,hogy jogosan.
2012. márc. 26. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/57 anonim ***** válasza:
39%
Keress rá a google-ban, már a könyvajánlója is vigasztaló a mostani helyzetedben.
2012. márc. 26. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/57 anonim ***** válasza:
55%

A párodnak igaza van.

Őtpont nem az érdekli hogy fáradtan lát-e vagy sem. Csak láti akart és kész. Oké, ha szolsz neki hogy legközelebb hívjon fel inkább, mert te olyan tipikus nő vagy akinek ez ennyit számít, de azét még nem kellett volna őt lecseszni.

Másik: Kocsit lehet hogy nem lesz lehetősége többször venni, és azért néha nagy kényelmet nyújt. Az esküvő pedig egy szeretetteljes dolog, ami rólatok szól, nehogy már ez is az anyagiakról szoljon...miért nem jó egy szerény esküvő?

2012. márc. 26. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/57 A kérdező kommentje:

szóval 1 órát akartam nélküle.

Ő ezért 2 napig fel sem hívott, sőt a kapcsolatunkat veszi ezért semmibe!


és én pörgetem túl???én akarok domináns lenni???én csak 1 órát akartam egyedül. ez akkora baj???

2012. márc. 26. 19:09
 8/57 A kérdező kommentje:

Oké, ha szolsz neki hogy legközelebb hívjon fel inkább, mert te olyan tipikus nő vagy akinek ez ennyit számít, de azét még nem kellett volna őt lecseszni. "


meg volt beszélve, hogy majd majd felhív, váratlanul jött.

nem csesztem le!!!!Ő cseszett le engem!!!

2012. márc. 26. 19:11
 9/57 A kérdező kommentje:

"miért nem jó egy szerény esküvő?"


ki mondta, hogy nem jó?

addig is az anyagiakról szól egy kapcsolat, amíg halogatva volt...nem másról. mert szeretjük egymást és akarjuk.

2012. márc. 26. 19:12
 10/57 anonim ***** válasza:
100%
nem tudom ki pörget tul mit,meg mi fontosabb a házasság vagy a kocsi, de egy tuti!NE házasodjatok össze. minek??? annyit veszekedtek meg annyi félreértés van és akkora bizalomhiány hogy semmi értelme...minek? hogy egy év mulva váljatok? meg már most is ezen agyaltok hogy házasság vagy szakitás? ugy viselkedtek mint két friss kapcsolatos tini.....
2012. márc. 26. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!