Te mennyit várnál az igazira? Mit tennél a helyemben?
Van valaki az életemben 6 éve, akivel nagyon szeretjük egymást, a kapcsolatunk mégsem nevezhető hétköznapinak. Mondjuk, hogy távkapcsolatban élünk, de az internetnek hála mindennap beszélünk (hangban).
A probléma az, hogy engem évek óta hiteget azzal, hogy most már tényleg együtt leszünk, nem kell tovább ilyen körülmények között élnünk. (A jelen helyzet okát és azt, hogy ő miért nem akar normálisan lenni nem firtatnám, de a kérdésem szempontjából nem is lényeges.)
Természetesen még most sem vagyunk együtt és én a végső, legeslegutolsó időpontot szilveszterre tűztem ki. Úgy gondoltam, hogy ha addig sem fog változtatni a helyzeten, akkor "elhagyom", nem leszek neki itt ebben a formában tovább, ha akar valamit akkor személyesen keressen fel.
Ezzel csak az a baj, hogy nagyon szeretem őt a számtalan csalódás, be nem váltott ígéret ellenére is. És ami még nehezebbé teszi az egészet, hogy tudom, hogy ő az igazi. Jobban ismerem mindenkinél, bár nem tökéletes, nekem mégis rá van szükségem.
A szilveszter közeledtével egyre többet gondolok arra, hogy hogyan tudnám őt elhagyni úgy, hogy közben így érzek, valamint azon is, hogy egyáltalán jó ötlet-e kiszállnom ebből, nem kéne-e továbbra is itt maradnom vele, hiszen különben elveszítem...
Ugyanakkor tudom, hogy ha változatlanul itt vagyok, nem fog történni semmi, ahogyan 6 évig sem történt...
Ti mit csinálnátok a helyemben?
Neki a baja az agyában van. Igazából nem is tudom miért alakult ez így, miért hiszi azt, hogy nekem nem tudna megfelelni... de már mindegy is.
A találkozás nem fog menni, úgysem engedi. Max kérdés nélkül állíthatnék be. De talán jobb is így.. ha látnám, biztosan nem tudnám elfelejteni.
A találkozás nem fog menni, úgysem engedi.
Akkor egyszerüen ne válaszolj arra hogyha keres,tilts le skypon vagy amin beszéltek.
Ha fontos vagy neki meg fog keresni személyesen ha nem akkor jobban jártál.
Az aszexuálisokon kívül szerintem nincs olyan pasi aki 30as és nem szexel... Ez tutifix. Magyarán vagy van valakije, vagy k urvázik melletted.
Én az előbbire tippelek, azért nem akra látni, mert neten szórakoztató vagy, de ha egyszercsak megjelennél, akkor alaposan bekavarnál.
Abból, hogy nem kíváncsi rád, azt veszem ki, hogy igazán nem érdekled őt mint ember.
Afféle netes trófea lehetsz neki, aki púderozza a egóját, ami vagy totál sérült, vagy el van szállva attól hogy mekkora szívtipró.
Webkamerán szexelni szoktatok? (Meztelenkedés, maszti stb?)
Mert ha igen, akkor rossz hírem van, valószínüleg ingyenpornót csinálsz neki. Ha nincs szerencséd, akkor már több pornóoldalra is feltette a cuccot.
Szia!
Hogy alakult a kapcsolat? Adtál neki végül szilveszterkor ultimátumot? Találkoztatok végül? Vagy szakítás lett?
Kíváncsi vagyok, mi lesz a vége, miért nem akar találkozni....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!