Ezt el kellene tűrnöm vagy ez már tényleg túlzás?

Kérdező, néhány évre hadd vetítsek előre. Tegyük fel, hogy édesanyád és te is meghaltok (senki nem él örökké), a fiad pedig addigra se volt képes a saját lábára állni, hiszen kényelmesen élhetett, anyutól mindent megkapott, nem volt rákényszerülve, hogy dolgozzon, és anyu el is nézte, még ha rosszallta is, de nem követelte ki következetesen, hogy márpedig álljon a saját lábára (36!!! évesen??? is), tegyük fel, hogy akkor is együtt lesz még a leányzóval, és a gyerkőccel, tegyük fel, hogy addig közös gyerekük is születik, és úgy hagyod itt őket, hogy addig nem voltak képesek a saját lábukra állni. 2 dolog történhet, vagy villámsebesen észbe kap a fiad (és szerencsés esetben a párja is), hogy PÉNZBŐL ÉLÜNK, és nincs többé senki, aki helyette mindent kifizet (bár ezt tartom a valószínűtlenebbnek, de egy biztos, ha mégis sikerül, kénytelenek lesznek nagyon összehúzni a nadrágszárat, mert olyan munkát nem fognak kapni, amiből egy nagy házat fenn tudnak majd tartani, így is nehéz munkát találni, tapasztaltnak és friss munkaerőnek is, hát még nekik milyen lesz akkor, gyerekkel, már nem fiatalként, és tapasztalatok nélkül, kénytelenek lesznek eladni a házat), vagy a leányzó megy és keres egy másik balekot, a fiadat pedig xarban hagyja a nagy házzal, aminek költségei is vannak, és a fiad vagy kezd valamit magával, vagy az utcára kerül rövid idő alatt, mert nem tudja, hogyan kell eltartani magát.

Hogy tetszik a jövőkép? Ha nem állsz most a sarkadra és nem kényszeríted rá következetesen a fiadat, hogy el kell tudni tartani magát, mert te se élsz örökké, akkor ez történhet. 24 éves vagyok, tanulok és dolgozom, és nő vagyok. Engem nem segítenek a szüleim, mert nem akarnak segíteni, mert öcsémet akarják segíteni, én csak lábtörlőnek kellenek nekik, de ha segítenének, akkor se élősködnék a nyakukon, mert legalább egyikük megpróbált következetes lenni nevelés terén. Öcsém viszont félő, hogy el fogja várni tőlük a kiszolgálást, mert őt apám elkényeztette nagyon, és ez most látszik rajta, hogy nem óhajt megdolgozni semmiért, ami pénzbe kerül. Nála még közbe lehetne lépni, ha apám változtatna, vagy hirtelen történne valami, ami miatt öcsém rákényszerülne, mert ő még csak most érettségizik. De a te fiad, kérdező, ő nagyon el lett rontva, de ez nem jelenti azt, hogy nincs semmi remény. Mindenképp próbálkozz, ne mentegesd, mert nem lesz jó vége, ha ezt továbbra is tűröd minden tett nélkül. Szívesen látnád a fiadat, az unokádat nyomorban? Szívesen látnád, hogy elherdálják azt, amit te felépítettél? Ugye, nem? Értük tedd meg, és ne az anyai önbecsülésedért. Sokkal rosszabb, ha bekövetkezik az a jövőkép, amit felvázoltam. Legyél határozott, és ne engedj.

Kedves kérdező!

Nagyon-nagyon sok hasznos és mindenképp tutitippes információt osztogattak a látogtók, most már csak azon kell gondolkodni, melyiket is válassza az ember.

Annyit azonban hozzátennék: Kommentjeidből látom: A probléma zavar, és a vérnyomásod is rendesen felnyomja, akárhányszor rágondolsz. DE: addig nem fog történni semmi, amíg radikálisan nem változtatsz, ez elkerülhetetlen. Valójában úgy érzem, te legszívesebben úgy oldanád meg, hogy neked ne kelljen semmit tenni, és vársz a csodára, hogy a fiad magához térjen. Nem fog. Hordjanak el mindennek, de ha nem akarod, hogy a probléma továbbra is fennálljon, akkor tenni kell!!!!

Sok lehetőség felmerült: pakold össze a cuccait, dobd ki, különítsd el, stb. kedvedre válogathatsz, de enélkül nem fog menni. Gondold végig. Még ha soha többet nem is beszéltek egymással, akkor is ez a leghelyesebb, hiszen arra is gondolni kell, mi lesz a fiaddal, meg az unokáddal, ha netalántán veled meg édesanyáddal történne valami...

Ne félj cselekedni, emiatt ne legyen lelkiismeretfurdalásod!