Meghalt a mamám! (? )

Fogadd őszinte részvétem!!

1. válaszadó pedig szégyellje el magát!! Nem sok érzelem lehet benne...

gondolj arra, hogy szép, hosszú és teljes életet élt, amiben rengeteg boldogság jutott neki, és hogy nem szenvedett sokat (vannak, akik hónapokig vannak kórházban a haláluk előtt, őt ettől megkímélte a sors.)

sajnos velejárója a felnőttségnek, hogy az ember elveszíti idősebb hozzátartozóit, de egy idő után enyhülni fog a fájdalom és csak a szép dolgokra emlékszel, és akkor már nem a hiánya fog fájni, hanem örülni fogsz, hogy ismerhetted.

Ma már túl vagy életed egyik fájdalmas napján. Azt kell mondjam, nagyon okos ötlet volt itt kiönteni a szívedet. A te korodban nagyon nagy dolog ilyen módon segítséget kérni. Szeretném, ha az én lányaim is lennének ilyen bátrak.

Tudom, hogy elsősorban otthon kell ezeket a dolgokat megbeszélni, de nem árt körül nézni a világban, mások véleményét is meghallgatni.

Ami a mamádat illeti, próbálj meg ezek után mindig pozitív dolgokra gondolni vele kapcsolatban. Gondolj bele, milyen szerencsés volt, hogy nem gyötörte hónapokig mérhetetlen fájdalom, amin esetleg nem tudtatok volna segíteni.

Leírásod alapján sok-sok szép emléked van róla, és ez az amit soha senki nem vehet el tőled. Ellophatják a táskádat, elvehetik a telefonodat, a biciklidet, de az emlékeidet soha.

Ezzel vigasztalódj mindig: CSAK AZ HAL MEG, AKIT ELFELEJTENEK.

A házat, ahol mamád lakott, máris elakarják a szüleid adni?Vagy miért mondod, hogy soha többé nem mehetsz oda vissza?Ha így van, talán próbáld őket rábeszélni, hogy még ne adjátok el.Ott megmaradnának nektek az emlékek, visszajárhatnál, ami biztos megnyugtatna.

Igazi megnyugvást csak az idő hozhat.De mivel úgy látom, nagyon jó volt a kapcsolatotok, így hidd el, sokkal könnyebben elfogod fogadni a halálát is.

Én hiszek abban, hogy halálunk után a tudat, lélek valamilyen szinten tovább él és képes az ittmaradottakkal kapcsolatot tartani.Így számomra a haláleseteket könnyebb feldolgozni.

Fogadd részvétem!

Én nem ennyire fiatalon vesztettem el a nagymamámat, de engem is nagyon megviselt. Sajnos akkor ment el, amikor igazán közel kerültünk egymáshoz. Kaptam egy lehetőséget, hogy kimenjek külföldre egy évre. Mielőtt kimentem azt mondta, hogy lehet, hogy mire hazaérek ő már nem fog élni. Én meg azt mondtam neki, hogy ne hülyéskedjen. Ő megérezte. A mai napig fáj, hogy nem voltam itthon amikor elment, pedig már 6 éve történt. De talán könnyebb így, hogy nem láttam lassan leépülni, és a mindig vidám nagyi képe maradt meg bennem.

Sajnos csak a temetésre tudtam hazajönni, utána vissza is kellett mennem. Nagyon magam alatt voltam kint, rettenetesen fájt, hogy el sem tudtam búcsúzni tőle.

És akkor a kezembe került egy könyv. A férj halálos beteg volt és a feleség nem tudott mellette lenni a kórházban mikor meghalt. Este ült a szobában és észrevette, hogy villog a telefon üzenetrögzítője. A férje volt aki üzenetet hagyott.

Ez volt: "Martha, csak el akartam búcsúzni mielőtt megyek!" - ahogy ezt a mondatot elolvastam fél órán keresztül zokogtam, mert tudtam, hogy a nagymamám ezen a könyvön keresztül köszönt el tőlem. Ugyanis engem Mártának hívnak.

Azóta tudom, hogy akik meghaltak, nem hagytak el minket.

Szeresd továbbra is a nagyidat és maradjanak meg benned a szép emlékek. Idővel a fájdalom enyhülni fog, és boldogsággal a szívedben fogsz visszagondolni az együtt töltött időkre.

Szia

Őszinte részvétemet kívánom először is.

Másodszor. Te "csak a nagymamádat veszítetted el". Tudom szörnyű érzés ez is de lehetne rosszabb is.

Azt, hogy dolgoznád fel, hogyha anyukád vagy apukád vagy esetleg mindkettő meghalt volna? Ismerek ilyen embereket és muszáj volt túlélniük.

Neked is túl kell élned ezt a csapást.

Amivel segíteni tudsz az az, hogy elengeded őt. Azzal csak rosszabbat csinálsz, hogyha nem engeded el egy szebb helyre.

Írj neki levelet, búcsúzz el tőle, és sírj sokat. A koporsóba tegyetek magatokról képet, hogy vele lehessenek a gyerekei/unokái. És álmaidban veled lesz mindig.

Fel a fejjel és bár gagyin hangzik de az idő minden sebet begyógyít.

Nagyon sajnálom.

TELJESEN NORMÁLIS, hogy fáj, hogy most úgy érzed, nem tudod feldolgozni, hogy hiányzik. És nagyon jó, hogy itt írsz az érzéseidről, megfogalmazod.

Tudod mit? Írhatsz egy levelet a nagymamádnak, amiben mindezt NEKI írod meg. Szépen megírod az emlékeidet vele, hogy mi minden fog hiányozni, mi mindent éltetek át együtt. Nem is kell egyszerre mind megírni, írhatsz bele napokon keresztül. Akár egy kis napló vagy könyv is lehet, valami szép díszes. A nagymama emlékkönyve. Akár azt is lehet, hogy a család többi tagja is ír bele. (Vagy mindenki külön lapokra, és utólag összefűzitek mint egy szép könyvet).

Az ilyesmi segít feldolgozni. Kiírhatsz magadból mindent, emlékeket, és a veszteséggel járó érzéseket egyaránt. És fantáziákat arról, hogy vannak Papával most ők odaát...

Mit szólsz ehhez?

35/N