Van itt olyan aki utálja az anyósát?

Az én anyósom nem változott át, alapvetően mindenkit utál a világon saját magán, és a kisebbik lányán kívül.

Volt, hogy akkor még csak párom volt, mostmár férjem, találkoztunk az édesanyjával. Arra jött egy ismerőse az édesanyjának. A fiát bemutatta, és ennyi. Mintha én ott sem lettem volna.

Mióta eggyütt élünk, mindig megkérdezi, mit főztem. Ha főzeléket főztem, akkor gúnyos megjegyzést tesz rá, mintha az az ételek allja lenne, ha valami húsfélét készítettem, akkor kielemzi, hogy mennyire jó a főzelék, ő mennyire szereti...

Ha délután ledőlünk, akkor óóó, ő sosem alszik nappal. Ha nem dőlünk le, akkor ő márpedig igenis, hogy pihen délutánonként, hisz megérdemli, és milyen jól esik.

Rengeteg dolog volt már amit leírhatnék, de most valahogy nem jut eszembe.

Viszont ami az utolsó csepp volt, az, hogy egy beszélgetéskor mondtam, hogy nem bírom a tejterméket, sajttól volt már, hogy be is dagadt a torkom. Következő alkalommal mikor közös ebéd volt náluk, azzal kezdte, hogy na ezt a burgonyapürét feltétlen meg kell kóstolnom. Nemrég látta a receptet a tv-ben. Majd találjam ki, hogy hogyan készítette. Kérdeztem, hogy tej ugye nincs benne. Mondta nincs. De végig nevetett. Mintha épp csak a pillanatnyi hangulat adná neki ezt a jókedvet. Szedtem, megkóstoltam. Majd többszöri kérdezés után megmondta, hogy ömlesztettsajt van benne. Tudtam, hogy ilyesmi van a dologban, hisz ismerem már, tehát nem is ettem csak egy falatot szerencsére. Hisz ott volt a lánya is, akit imád, tehát egyértelmű lett volna, hogy vele beszéli meg, nem velem, akit utál. Ebből tudtam, hogy valamiben mesterkedik. Ez volt az az eset, ahol már eljutottam odáig, hogy még azt sem tartom tiszteletben, hogy a férjem édesanyja. Idáig úgy voltam, hogy akár milyen is, csak az anyukája, tehát minden tőlem tellhetőt megteszek, nem veszem fel a szemétkedéseit. Ettől kezdve viszont nem érdekel. Ha találkozunk, köszönök, semmi több. Minden féle tisztelet elfelejtve.