Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Meg tud még ennél is jobban...

Meg tud még ennél is jobban alázni? (Folyt. Lent)

Figyelt kérdés

Megpróbálom röviden elmondani. Nézzétek el nekem, ha kusza lesz, de nem vagyok a legjobb lelki állapotban...

A férjemmel gimnazistaként jöttünk össze. Érettségi után eljegyzett. Utána elvégeztük az egyetemet, majd összeházasodtunk.

Az évek során nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, hogy kerüli a baba-témát. Mindig azt mondta, hogy felesleges arról beszélni, ami nem aktuális.

Lassan biztos anyagi hátterünk lett, jó állásunk, lakás, autó. Elterveztük, hogy babát akarunk. Évekig nem tudtam teherbe esni.

Aztán másfél éve robbant a bomba, véletlenül egy rokon elszólta magát. A családban genetikai okokból több férfinak sem lehet gyereke. Ebben benne van a két bátyja, és az anyja testvére. Teljesen kiborultam. Nem is igazán azért, mert nem lehet gyereke, hanem inkább a néma hazugsága miatt. Ha elmondta volna nem hagytam volna el, hiszen én komolyan vettem a házassági esküt, hogy jóban-rosszban. Könyörgött, hogy ne hagyjam el. Elmagyarázta, hogy nem csak a gyerekes szülők lehetnek boldogok, és hogy biztos találunk más értelmet az életünknek. Azt is mondta, hogy beleegyezik a spermadonorba, meg az örökbefogadásba is.

Noha nincs orvosi ellenszer, én nem adtam fel. Mindketten elmentünk orvoshoz, mindenféle genetikai, vér-, hormonvizsgálatra, stb.. Aztán kiderült, hogy bennem van a hiba, miattam nem lehet babánk. Neki lehet.

Ma jelentette be, hogy elhagy. Sajnál, de nem akar sajnálatból velem maradni. Ő gyereket akar. Kérdeztem, hogy mi van az örökbefogadással? De az neki nem ugyanolyan, ő sajátot akar. Most a túlsó szobában csomagol...


Egyszerűen nem kapok szikrát... Kérlek írjatok valamit! Milyen az ilyen ember? Egy perc alatt úgy kiábrándultam, hogy nem is érdekel, hogy elmegy, sem a házasság, sem a kidobott évek, a rápazarolt fiatalságom. Csak tűnjön el!!!


2011. júl. 19. 22:17
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 41/88 anonim ***** válasza:
47%

Akkor szerintem ne a laptopot nyomkod, hanem ajánld fel szexuális szolgáltatásaidat neki, ha gyermeket nem is remélhet ettől az aktustól akár a puszta élvezet is otthon tarthatja (ideig-óráig).


Miert kell ilyen bunkonak lenni? Attol, hogy no, meg nem egy targy, szexrabszolga. O semmi rosszat nem tett es nincs ra indok, hogy neki kelljen engesztelnie a ferjet.

2011. júl. 19. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/88 anonim ***** válasza:
45%

Ilyenért elhagyja?

Ez azért nem az a kategória, hogy hideg volt a vacsora! Annál kicsit komolyabb dolog!


Természetesen én is a kérdést feltevő hölggyel szimpatizálok, de férfiként is (bármilyen hihetetlen ez számotokra) vagyok olyan empatikus, hogy meg tudom érteni a férj pillanatnyi viselkedését is.

2011. júl. 19. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/88 anonim ***** válasza:
100%

"Ezért van annyi, idős özvegyasszony is, mert a szeretett feleség elvesztését követően a férj pár év elteltével utánahal."

Tényleg van ilyen, de mindkét fél részéről. Egy ismerősömnek pont az addig makkegészséges nagymamája halt a tatája után nem sokkal.

De hogy ezért lenne sok idős özvegyasszony, erre még ilyen buta, irreális magyarázatot nem hallottam. De legalább megnevettettél így elalvás előtt. XDDDDDDDD

2011. júl. 19. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/88 anonim ***** válasza:
100%

Tudod, 37%, itt most nagyon nem a férfi szolidaritásról van szó. Emberi kegyetlenség. Inkább.

Elfogadjuk, ha adják a hűséget, éveken át eltitkoljuk, hogy x...ar van a palacsintában, hülyét csinálunk a másikból, hadd szaladgáljon mint a mérgezett egér, egyik dokitól a másikig. Ezt akár nő, akár férfi csinálja, aljasság.

Nem tudom, milyen és mennyi jogi meghatározást lehetne erre a szituációra ráhúzni, de hótziher, hogy Amerikában bíróságon végződne ez a dolog.

2011. júl. 19. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/88 anonim ***** válasza:
100%

Szia kedves kérdezô, szerintem ezek utàn ne bàndd, hogy nem tôle lesz gyereked, nem kell pocskondiàzni, meg haragudni itt senkinek se és neked sem otthon... Ahogy én képzelem most ezt az egészet, inkàbb pròbàlj meg felocsùdni, hogy ténylegesen vàgànyt vàltott az életed, hogy leszàllhatsz egy olyanròl, ami nem a te boldogsàgod felé vezetett... Te megtettél mindent, te megtartottad az ìgéretedet, hogy jòba - rosszban ,talàn ez hozta a feloldozàs... Ha belegondolsz, hogy neked kellett volna ezzel a lelkifurdalàssal élned életed végéig, hogy "szegényt hogy elhagytam" <- hiszen ìrtad, hogy a pàrod sajnàlatbòl màr nem akar veled maradni, de nem tetted, kitartottàl mellette, most ezt jutalomként fogd fel, komolyan! Ez lett a jutalmad, a kitartàsodért, az erôsségedért, a szeretetért amit adtàl, visszakaptad az életed és kezdhetsz egy ùjat. Sokmindent megvàltoztathatsz benne, nem is olyan rossz ugye? :) Mosolyogj és gondolkozz el ezen, ne a veszteséget nézd, hanem a nyereséget!

Kitartàs!!

Ja és az egyik vàlaszolò gondolatàra reagàlnék pàr sorrl csak, hogy miért is kellene neki kônyôrôgnie azért, hogy maradjon vele a férje? Mert nem bizonyìtotta még be eléggé, hogy ô kitart mellette és majd egyûtt tùlvészelnek mindent? A férfi is akkor bizonyìtotta volna be hogy igazàn szereti, ha akkor elengedte volna, hogy magàtòl visszajôhessen, de nem... ô ônzô volt és meg akarta tartani magànak a nyàlas sìràssal...

Nem veszekedni akartam ezzel, ez csak az én szemszôgem!


Kitartàs kérdezô!! Màr jò sinen vagy!

2011. júl. 19. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/88 anonim ***** válasza:
19%

Ahogy a feleség írja a kérdésben ő maga is "teljesen kiborult", amikor megtudta, hogy a férjének nem lehet gyermeke. A férjnek könyörögnie kellett, kaparnia kellett.


Most fordult a kocka.

2011. júl. 19. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/88 anonim ***** válasza:
100%

Ilyenért elhagyja?

Ez azért nem az a kategória, hogy hideg volt vacsora! Annál kicsit komolyabb dolog!


Mert a nonek nem volt komoly dolog, mikor evekig abban a tudatban volt, hogy a ferjenek nem lehet gyereke, igy neki sem? Megis elfogadta.


Epp azt bizonyitotta a ferj, hogy o nem szereti a feleseget igazan, mig a feleseg kiallta a huseg probajat.

2011. júl. 19. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/88 anonim ***** válasza:
100%
22.42-es vagyok:úgy értelmeztem hirtelen,hogy egyébként sem lehet gyereked,de a férjeddel nem lehet,már értem.Így viszont Nagyon nem korrekt,menjen a fa..ba!
2011. júl. 19. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/88 anonim ***** válasza:
100%
Fúúú de gáz a csávó!
2011. júl. 19. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/88 anonim ***** válasza:
7%

De pont az a lényeg, hogy egy percig sem fogadta el!

Nem adta fel, orvosokhoz, vizsgálatokra járt és úgy derült sor az ő sarára!


Lehet ha tényleg a férjjel lett volna baj, a nő is megunja néhány év alatt a sok orvoshoz járást és elhagyja a férjet.

2011. júl. 19. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!