Meg tud még ennél is jobban alázni? (Folyt. Lent)

Megpróbálom röviden elmondani. Nézzétek el nekem, ha kusza lesz, de nem vagyok a legjobb lelki állapotban...

A férjemmel gimnazistaként jöttünk össze. Érettségi után eljegyzett. Utána elvégeztük az egyetemet, majd összeházasodtunk.

Az évek során nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, hogy kerüli a baba-témát. Mindig azt mondta, hogy felesleges arról beszélni, ami nem aktuális.

Lassan biztos anyagi hátterünk lett, jó állásunk, lakás, autó. Elterveztük, hogy babát akarunk. Évekig nem tudtam teherbe esni.

Aztán másfél éve robbant a bomba, véletlenül egy rokon elszólta magát. A családban genetikai okokból több férfinak sem lehet gyereke. Ebben benne van a két bátyja, és az anyja testvére. Teljesen kiborultam. Nem is igazán azért, mert nem lehet gyereke, hanem inkább a néma hazugsága miatt. Ha elmondta volna nem hagytam volna el, hiszen én komolyan vettem a házassági esküt, hogy jóban-rosszban. Könyörgött, hogy ne hagyjam el. Elmagyarázta, hogy nem csak a gyerekes szülők lehetnek boldogok, és hogy biztos találunk más értelmet az életünknek. Azt is mondta, hogy beleegyezik a spermadonorba, meg az örökbefogadásba is.

Noha nincs orvosi ellenszer, én nem adtam fel. Mindketten elmentünk orvoshoz, mindenféle genetikai, vér-, hormonvizsgálatra, stb.. Aztán kiderült, hogy bennem van a hiba, miattam nem lehet babánk. Neki lehet.

Ma jelentette be, hogy elhagy. Sajnál, de nem akar sajnálatból velem maradni. Ő gyereket akar. Kérdeztem, hogy mi van az örökbefogadással? De az neki nem ugyanolyan, ő sajátot akar. Most a túlsó szobában csomagol...

Egyszerűen nem kapok szikrát... Kérlek írjatok valamit! Milyen az ilyen ember? Egy perc alatt úgy kiábrándultam, hogy nem is érdekel, hogy elmegy, sem a házasság, sem a kidobott évek, a rápazarolt fiatalságom. Csak tűnjön el!!!