Anyukák! Éreztétek ugy már magatokat hogy a gyerekvállalással tönkretettétek az életeket?

Ennek nem fogsz örülni, de anyukám húsz éve így érzi. Mivel a szüléssel derékba törte a karrierjét, most meg már nem nagyon tud mit csinálni.

Próbálj meg rájönni, mi okozza ezt az érzést nálad, és ha megtaláltad a kiváltó okot/okokat, akkor azokat próbáld megszüntetni. Lényegében egy pszichológus is hasonló dolgot csinál, de ha ügyes vagy és szerencséd van, akkor önállóan is javíthatsz valamennyit a helyzeteden.

Figyi nekem is volt szülés utáni depim, de SOHA nem éreztem ugy hogy a gyerekvállalás tönkretette az életem. Egy normális anya ilyen nem érez. Nálad valami baj van, lehet nem kellett volna neked inkább gyereket szülni ha igy érzed.

Nagyon rosszul érzed magad a bőrödben, azért az nem ugyan az minthogy a gyv tönkretette az életed.

Ugyan mond már meg mitől érzed magad szarul??? Mert ha nem a gyerekeid és márpedig biztos nem, akkor meg vegyél erőt magadon szedd össze magad és magadba keresd a hibát és ne bennük. Kövér vagy? Fogyjál le. Ennyi.

Basszus, az ilyen az milyen anya??

azt látod, milyen csoda ahogy a gyerek tudata bontakozik?

ha letört vagy mégis: próbálj meg, amikor lehet, rábízni apukára, és egy kicsit egyedül(!!) sétálni, csavarogni. Figyelj mindenre, ami ér, gyorsan menjél, figyelj a képekre, hangokra, ne merülj a gondolataidba - ettől egyszercsak azt érzed, olyan jó lenni. Azután hazamész.

Jó lenne egy-egy ilyen órát beiktatni - hetente 1-2 -szer.

Nyugodtan le lehet pontozni, de nekem sokszor jár a fejemben, mennyivel másabb lenne az életem, ha nem vállalok gyereket.

Autista, egyéb mentális betegsége is van, és a sok fejlesztésnek, foglalkozásnak hála, egy felületes szemlélőnek, vagy aki csak egy pár órát látja, annak pont olyan, mint a többi gyerek, csak....

Csak nem fogad szót, csak folyton csinál valami butaságot, csak nem ért meg semmit, csak nincsenek érzelmei, csak rettentő önző, csak hisztériázik, ha valami nem tetszik, csak olyanokat ordít nekem, amit más gyerek nem, csak agresszív, csak..., csak... csak...

Ilyenkor jön az, hogy milyen anya az ilyen, akinek így viselkedik a gyereke, nekem nem való gyerek, és a többi.

Aztán jönnek a jótanácsok, hogy foglalkozzak vele többet, olvassunk neki, kell vele játszani, rossz példát lát, meg mit tudom én. Pedig ha tudnák....

Ilyenkor olyan szívesen odaadnám nekik, hogy itt van, vigyed, aztán egy év múlva megbeszéljük.

Aki látott már sérült gyereket, az se szokta elhinni, hogy az enyémmel baj van. Rettentő sok energiába kerül, hogy sikerül nála ennyit elérni. Amit senki se tesz meg rajtunk kívül: nagyszülőkre nem számíthatunk, se másra, senki se fogja vállalni, hogy úgy figyel rá, ahogy mi, annyit kínlódik vele, stb. Ez csak a mi dolgunk.

Ennek "hála" soha nem fogok állást találni, mert a munkaadókat egyáltalán nem érdekli, hogy nekem van-e családom, hogy a gyerekkel gond van, az meg pláne.

Nincs, aki iskolába kísérje, hazahozza, leüljön vele tanulni, felöltöztesse, ezredszerre is elmagyarázza, hogy kell fürdeni, hogy kell enni, így marad az, hogy a férjem tartja el a családot.

Erre persze megint kapom az ívet, hogy "Nekem is van gyerekem, bezzeg én két évesen beadtam bölcsődébe, vigyáz rá a nagyi, és így a karrierem meg úgy a karrierem, és van egy vállalkozásom". Na ja, napi 2 perc szabadidővel és 0 tőkével pont lehet sikeres vállalkozásom.

Szóval pontozzatok le, de én már ezerszer is megbántam, hogy gyereket szültem.

9.17-es! Szerintem nálad van valami baj. Könyörtelen vagy. Ez a könyörtelenség pedig fakadhat abból, h mégsincs rendben minden odabent.

Ugyan nekem nem szülés utáni, de volt depresszióm évekig és jó volt, h valaki mutatta az utat és segített. Ő volt az orvosom. Nem mondta meg, h mit tegyek, hanem rávezetett egy csomó dologra, mert egy kívülálló sokkal jobban rálát. Merd igénybe venni a segítséget kedves kérdező és neked sem ártana 9.17-es!