Fog szerintetek változni a gyerekvállalással kapcsolatos gondolkodásmódom?

24 vagyok, a férjem 34. Ő sem és én sem akarunk gyereket. Látom másokon, mennyi mindenről mondanak le, milyen fárasztó egész nap egy gyerekre vigyázni, és nekem rossz ebbe belegondolni, hogy egy élet ilyen lenne, ha lenne gyerekem, nem csak az a pár óra, vagy pár nap. Látom milyen megterhelő megvenni a gyereknek a cipőt, a ruhát vagy épp ami kell, és én örülök, ha kettőnknek nem kell semmiben sem nélkülöznünk, és megvetünk egy drágább dolgot, ha megtetszik, mert ugye nem kell másra költenünk..Látom milyen lestrapáltak a kisgyerekes anyák, legtöbbnek hajat mosni sincs ideje. Aztán jön az óvoda, mindenki paanszból áll ki, a suli sem jobb, ott is agyalni kell mindig valamin. Szóval nagyon stresszesnek látom a gyereket, és nem értem miért adhat ennyi örömöt, mikor az állandó lemondás és fáradtság van vele? Még egy kislánynak örülnék, de egy kisfiú számításba sem jöhet. Meg az a bajom, hogy még a kicsi aranyos is (ideig-óráig) de az a gyerek megnő, és szemtelen lesz, ha fiú lenne, kocsi kell neki ami tmajd összetör, ha lány, akkor meg 13 évesen már a pláza előtt fog cigizni (ilyen a világ). A nmagyon nagy problémám az főleg az, hogy félek az orvosoktól, a tűtől, meg undorodom attól, ha idegen kéz főleg valami szerzámmal intim területen "benyúl". Nekem egy nőgyógyászati szűrés is tiszta horror, kellemetlen és utálatos érzés. Szóval szülés közben megannyi kellemetlen inger érne. Munaktársaim szerint majd megkomolyodom, meg másképp fogom látni. Azonban én ezt nem így látom. Már azokat a gyerekruhákat is elajándékoztam, amiket nekem gyűjtögettek..Szerintetek mittomén 30 éves koromra rám fog jönni valami, hogy nekem kell egy gyerek?!