Úgy érzem, a férjemnek inkább az egyik státuszszimbóluma vagyok a barátai előtt, mint felesége, túlreagálnám?

2 éve vagyunk házasok, nagyon szerettük egymást mindig, meg tiszteltük, csak már úgy érzem, az utóbbi időben akármit csinálok, az nem elég neki. Annyit kell tudni róla/rólunk, hogy a férjem gazdag családból származik, az apjának jól menő cége van, az anyja is olyan, mint valami bárónő. Az én apám egyetemi tanár, anyám pszichológus, a nagyszüleim is tanárok, szóval egy átlagos, hétköznapi családban nevelkedtem, sosem volt meg nálunk ez a felsőbbrendűség érzet. Az egyetemen ismerkedtünk meg, mindketten üzletire jártunk, csak Ő felettem 2 évvel. Jó nevelést kapott, intelligens, helyes, szóval azonnal beleszerettem. 3 év után összeházasodtunk, közösen vettünk egy házat és szépen éldegélünk már 2 éve. Illetve szépen éldegélnék én, ha nem érezném úgy, hogy minden téren tökéletesnek kell lennem a barátai, meg az ismerősei miatt. Dolgozom egy cégnél, miután hazaértem, mindennap főznöm kell változatosan, persze reform ételeket, mert szénhidrátot, meg csirkén kívül más húst nem eszik, aztán megvárni, míg hazaér, közben kivasalni az ingét, elrendezni a papírjait, utána pedig elmenni vele futni, vagy egyedül konditerembe, mert ha nem megyek, rám szól.

Kezdetektől szívesen megcsinálok neki akármit, ha azt kéri, hogy főzzek valami extra bonyolult dolgot, akkor addig kínlódom, míg meg nem lesz, azonban ez egészen addig nem volt probléma, míg azt nem mondta, hogy ezt meg KELL tennem. Meg KELL tennem, hogy minden hétvégén idehoz vagy 20 barátot, akikre főzni kell, figyelni, meg KELL tennem, hogy minden reggel azzal kezdjem a napot, hogy elmenjek futni, aztán még este külön vele is, meg KELL tennem, hogy addig várok, amíg Ő haza nem ér, ha előbb elmegyek valahova, akkor keres egész délután, hogy hol vagyok. Mások előtt olyan, mintha "felvágna" velem, hogy én milyen jól tudok főzni, meg amellett, hogy itthon mindent megteszek érte, még jó karrierem is van, ráadásul milyen szép vagyok, nincs rajtam felesleg, van ízlésem. Akármikor jönnek hozzánk, ezt kell folyton hallgatnom, természetesen nem azzal van bajom, hogy büszke rám, hanem azzal, hogy ha már egy kicsit is másképp csinálom a dolgokat, akkor furán néz, ilyen csalódottan vagy nem tudom, például nem kedvelem az egyik barátja barátnőjét, mert lekezelő, és elvárja tőlem, hogy kedves legyek, mosolyogjak, mutassam meg neki, hogy sokkal jobb vagyok nála. Mintha versenyeznem kéne másokkal, azért hogy Ő nyertes legyen a barátai szemében.

Ezek a dolgok nem elviselhetetlenek, természetesen nagyon szeretem és tisztelem Őt, csak nekem sincsenek mindig jó napjaim, nem tudok folyton a topon lenni, van, amikor legszívesebben pizsamában mászkálnék egész nap a házban. Megbeszéltem már ezt Vele, azt mondta, hogy nem gondolja úgy, hogy felvágna velem, csak szereti, hogy minden téren tökéletesen helytállok. Szerintetek túlreagálom ezt az egészet? Történt már veletek hasonló, éreztetek már így?