Miért alapítanak az emberek családot?

Szerelmes lettem a férjembe. Tudtam, hogy már nem kell mást keresnem, vele örökre boldog lehetek. Szorosabbá akartuk tenni az összetartozásunk feleségül mentem hozzá és szültem neki egy kisfiút. Jól érezzük magunkat így is, de szeretnénk még egy fiút. Akkor elégedettek leszünk 100%-ig.

Mi azért alapítottunk családot, hogy még boldogabbak legyünk. Ez nem elég ok?

én pl.: azért akarok családot alapítani, mert nem akarok úgy élni, hogy munkaután hazatérek az üres lakásba és nincsen aki várjon engem.

Én forditva gondolkodom. Szerintem rengeteg pozitívum mellett van kevés negatívum...

Most elképzeltem magam "magányosan". A magányos szó, nagyon tág fogalom, ebbe akár bele képzelhetjük azt is, hogy nincs családod, vagy éppen barátaid, de lehet, hogy mindkettő megvan, de magányos vagy.

Szóval mint már mondtam, elképzeltem magam magányosan, ahogy épp színházba, vagy vásárolni megyek. Felhívom vagy 10 barátnőmet, hogy kísérjen el, de mindegyik valami családi programon vesz részt vagy épp a családja miatt nem tud eljönni. Felhívom a 11.-et, majd ő eljönne velem szívesen. Beülünk egy moziba, majd fél óra után felhívja otthonról a férje, hogy Marci járni kezdett és a teljes meghatottságtól már könnyezve beszél a férj. Barátnőm feláll és boldogan siet haza. És ekkor rájönnék, hogy lehet, hogy ő a legjobb barátnőm, és nekem ő az első személy az életemben aki számomra a legfontosabb, de én senkinek sem vagyok a legfontosabb. A család a legszorosabb kötelék. Ott mindig egymásnak vagyunk az elsők. Én ezért szeretnék családot alapítani.

mert a magányos ember szorong. manipulálható. belevihető olyan dolgokba, amit talán józan ésszel nem tenne meg.

nekem nagyon fontos a család. fontos, hogy tudjam, hogy van, akiben feltétel nélkül megbízhatok, akiket szerethetek, és szeretnek engem. akiknek adhatok, és ők is adhatnak nekem. önzetlenül.

pont a napokban hallottam a rádióban, hogy volt egy kutatás, miszerint a családban élő emberek egészségesebbek, hosszabb az életük, mint azoknak, akik egyedül élnek.

van egy szomszéd néni a házban, neki soha életében nem volt se férje, se gyereke. és most ott tart, hogy bolond. paranoid skizofrén. mert nincs senki élő ember, akivel törődhetne, és akitől törődést, figyelmet kaphatna. a házban élő embereket bosszant, lopja az idejüket mindenféle hülye szöveggel. na, én nem szeretnék ilyen lenni.

szeretnék gyermeket, unokákat, akikre büszke lehetek, megtaníthatom őket jó dolgokra, és tudni fogom, hogy mindennél jobban szeretjük egymást.

ha belegondolok, hogy lesznek nehézségek az életemben emiatt, akkor mindig ott van mellette az a gondolat is, hogy milyen jó lesz látni, amikor a gyerekem megtanul járni, beszélni, iskolába megy, leérettségizik. ez hatalmas öröm.

szerencsére a környezetemben sok normális családot látok, akik jó példát mutatnak nekem, hogy így is lehet, és nem csak a rossz van az életben.

A magánytnem egyenlő az egyedülléttel.

A magányosság egy érzés, sok esetben kellemetlen, míg az egyedüllét általában átmeneti fizikai állapot, amikor az ember nincs körülvéve más emberekkel.

A magányos embernek nincsenek barátai, társa, senki, akivel megoszthatna bármit is és ez számára terhes. Aki viszont egyedül van, az vagy vágyik valaki társaságára, vagy nem, de a lehetőség rajta áll, nem igényli állandóan valaki közelségét.

Magányos pl egy zárkában a rab, egyedül van egy elvonult szerzetes.

"én pl.: azért akarok családot alapítani, mert nem akarok úgy élni, hogy munkaután hazatérek az üres lakásba és nincsen aki várjon engem. "

Na,én meg pont az ellenkezőjét akarom:)

Nem akarom,hogy a munka után hazatérve,még otthon is emberek között kelljen lennem.

Egyedül szeretek lenni.