Miért alapítanak az emberek családot?

Aki végig lepontozta az összes pozitív hozzászólót, azt a valakit nagyon sajnálom, holt biztos vagyok abban, egy szerencsétlen, megkeseredett ember. Sajnállak. Ugyanezt gondolom a negatívan gondolkozókról.

De ne magadból induljatok már ki. Kit érdekel, hogy a házasságok, vagy egyáltalán a családalapítási kísérletek 60, vagy akár 80%-a kudarcba fullad? A normális emberek abból indulnak ki, hogy hátha ők majd abba a 40, vagy 20%-ba fognak tartozni, akik boldog családi életet élhetnek majd.

A magányosok hazudjanak csak tovább maguknak, hogy jobb így, folytassák a lepontozást, a való életben az embertársaik szekálását (mert az ilyenek elviselhetetlenek általában, de nem tudnak róla). Ja és mielőtt valamelyik h...e megjegyezné, nem a lepontozással van a bajom, hanem a sok megkeseredett emberrel.

06:44-es, vedd már észre magad légy szíves! A kérdező feltett egy kérdést ("miért?") és kapott rá különböző válaszokat.

Normális hangvételű válaszokat kapott - a tiéden kívül, mert te habzó szájjal fröcsögsz itt mindenkire, aki a tiédtől eltérő véleményt fogalmazott meg.

Szerintem valaki mindjárt meg is mondja neked, hová menj a sajnálatoddal együtt...

Érzésem szerint legtöbben azért, mert ezt látják a környezetükben, így teljesen alapvető, hogy ők is ezt csinálják. Az emberek túlnyomó többsége nem él tudatos életet, hanem megy a "fősodorral", mert "abból nem lehet baj". Mielőtt nekiesnétek a lefele mutató piros kéznek, közlöm, hogy nem degradálom le a családalapítást vagy a családot alapítani szándékozókat. Csak ugyebár a kérdés az volt, hogy "MIÉRT?" így erre válaszoltam. Még annyit, hogy nagyon sokan nem mernek "különbözni", félnek attól, hogy mit szólnak majd hozzá és élik nem a saját életüket, hanem azt, amit elvárnak tőlük. Micsoda "sajnállakozás", "szánalmasvagyozás", "önzővagyozás" jut annak, aki esetleg ki meri mondani, hogy pl. nem akar gyereket, mert más dolgokat érdekesebbnek tart az életben. Sok-sok sztereotípia vesz körül bennünket "ez a NORMÁLIS", "ez az élet RENDJE", "benne vagy már a korban, IDEJE LENNE" és még sorolhatnám. Társadalmunk telis tele van ELVÁRÁSOKKAL, amik szépen öröklődnek apáról fiúra, anyáról leányra és így tovább. Ez nem azt jelenti, hogy nem a legszentebb dolog a család, de érdekes eredményekre jutunk, ha a dolog pszichológiáját nézzük. Biztosan nagyon sok olyan házasság, gyermekvállalás van, ami önkéntes és hőn áhított, de tudok rengetegről, amit egyszerű konformitás, megfelelni akarás, "mit szólnak, ha én nem úgy teszek" motivált.

Nézzük csak meg, hogy pl szinte minden koratizenéves lány átesik azon, hogy neki azonnal férj és gyerekek kellenének. Felnőttesdit szeretne éretlen fejjel. Ez részben ösztön, részben leutánzása a környezetnek. Szerencsére egy-két kivételtől eltekintve azért tizenévesen kevés ember alapít családot, hogy aztán rövidesen megbánja és 18-20 évig "nyögje" a rossz döntés terheit.

Szerintem az lenne egészséges, ha mindenki A SAJÁT életét élné. Ha valakinek ÖNKÉNT az a vágya, hogy családja legyen és elég érett is hozzá, az alapítson és éljen úgy, aki másképp gondolja és úgy boldog; rossz szó, inkább: kiegyensúlyozott, az pedig aszerint élhessen a környezet lebecsmérlő megjegyzései nélkül.

Hát érdekes válaszok születtek :)

Én véletlenül lettem terhes és már terhesen egyedül maradtam. Mindezek ellenére azt mondom: a fiam a legjobb dolog, ami valaha történt velem! És nem akarok fellengzős nagy körmondatokkal megmagyarázni valamit, ami csak ennyi: nagyon szeretem. De ez az, amiért érdemes családot alapítani.

Túl fiatal vagy még ilyen komoly kijelentésekhez! 40 évesen biztosan másképpen fogod érezni és ha akkor is még tök egyedül élsz, lehet már nem fogod élvezni annyira.

Én ismerek olyan embereket akik 40 évesen jöttek rá, hogy egyedül, család, gyerek nálkül semmi értelme az életüknek.