Miért hiszi azt sok ember hogy ha megházasodik az egyenlő a boldogsággal? Papír nélkül nem lehet boldog valaki?

A kérdésre válaszolva:

Miért hiszi azt sok ember hogy ha megházasodik az egyenlő a boldogsággal? - Azért mert ostoba vagy mert számító dög. Ostoba mert azt képzeli, hogy egy rossz kapcsolatot a házasság kis manócskái átvarázsolják valami szép rózsaszín masszává, ahol nincs veszekedés és boldogtalanság.. Számító dög mert akarja a másik pénzét.

Papír nélkül nem lehet boldog valaki?

- Dehogynem!! Én is papír nélkül élek a barátommal és felhőtlenül boldogok vagyunk. 10 év múlva is boldogok lennénk házasság nélkül is. Ahogy sokan mások.

Az hoz jó döntést, aki nem a boldogság hajszolása miatt házasodik, hanem azért mert szereti a másikat, és az ő számára fontos. Mi pár év múlva, ha úgyanígy szeretni fogjuk egymást és ugyanilyen jó lesz a kapcsolatunk, akkor eljegyezzük egymást. Nem azért mert szerintük akkor leszünk boldogok, hanem mert már boldogok vagyunk.

Ha valaki számára viszont nem jelent semmi pluszt vagy magasztos érzést vagy bármit a házasság, akkor papír nélkül is boldog lesz.

Mind a kettő jó döntés, ha felelősen hozzuk meg.

Mind a két oldalt megértem. Nem adok igazat sem egyiknek, sem a másiknak (és mégis). És ugyanakkor mind a kettő esetben látok ésszerű indoklásokat.

Csak azt nem értem, hogy miért kell mindenben szélőségesen gondolkozni. Ha a házasságpártiak foggal-körömmel (természetesen tisztelet a kivételnek, és nem általánosítani akarok!) ragaszkodnak a házasság intézményéhez, ott lehet valami olyan ok, hogy egyedül már kevésbé, vagy nehezen tudná elképzelni az életet az egyén (de én még ebbe sem látom bele, hogy ez csak rossz vagy csak jó lenne). Valaki tényleg megtalálja azt az egy embert, aki élete társa lehet (akár egy egész életre szóló). Valaki pedig a normakövetés miatt házasodik.

A másik oldalon (a házasság ellenzői) pedig azt látom, hogy egy részüknek így kényelmesebb (ugyebár individualista világban élünk), akik azonban teljesen elzárkóznak a házasság gondolatától (és nem csupán magukra nézve teszik ezt), ott szerintem a következő lehet a probléma; az elköteleződéstől való félelem, az, hogy az illető esetleg úgy érzi, hogy benne nincsen meg az, ami egy házassághoz szüksége, hogy fél, előbb-utóbb elhagyják vagy megcsalják. Ez egyfajta önvédelem. Amondó vagyok, hogy ezt a sok negatív példa okozza.

De ennél az oldalnál (házasság intézményét elutasítók) természetesen azok (többségében) találhatók meg, akik karriert építenek. (bár nem tudom, nem lehetséges-e, hogy ez is egyfajta menekülés).

SZvsz nem szélsőségekben kell gondolkozni, éppen ez a szélsőségesség váltja ki a nagy vitákat, amik pedig egyre szélsőségesebbé tesznek. Meg kell próbálni egy kicsit belegondolni, beleérezni az egyik-másik oldalba is. Attól még meg lehet a vélemény, de soha semmi elől ne zárkózzunk el! Ezt nevezik toleranciának.

Én azt látom, hogy a házasság ellenzői mindig hangosabbak és mérgesebbek azokra, akik összeházasodtak (tisztelet a kivételnek). A legtöbbször akik összeházasodtak, azokat nem nagyon érdekli, hogy a másik hogy él, hogy döntött (persze itt is vannak sajnos kivételek).

Azt magyarázza el nekem valaki, hogy ha olyan boldog úgy, hogy nem házasodtak össze a párjával és olyan tökéletes döntés volt ez (amit nem vitatok, mert mindenki saját maga érzi, mi a jó neki), miért szidja olyan kétségbeesetten azokat, akik összeházasodtak?

Az nem indok, hogy sok a válás (de amúgy is, mit árt nekem az, ha két vadidegen ember elválik annyira, hogy le kelljen minősítenem), mert ha jó egy kapcsolat, akkor a házasság miatt sem lesz rosszabb, ha meg rossz, vagy megromlik, akkor ha nem házasodtak össze, akkor ugyanúgy külön mennek.

Szóval ezt a vad haragot, vagy lenézést, vagy nem is tudom, mit nem értem egyesek részéről a másik ember felé, aki ugye a saját életéről dönt. Tényleg nem kötekedésből mondom, csak kíváncsi lennék...

én csak két dolgot szeretnék hozzáfűzni

egyik:

a házassági szerződés kitérhet a vagyonmegosztásra is, és akkor válásnál nincs gond

másik:

az én vőlegényem rengeteget keres én meg semmit, és engem mélységesen elszomorítana, ha ezért nem házasodnánk meg. én tiszta szívből szeretem őt, és boldog vagyok, hogy engem megkért valahogy jobbnak tűnik, mint csak úgy élni egymás mellett, mintha a kapcsolatunk egy magasabb szintre lenne emelve, vagy nem tudom

a kérdésre válaszolva:

szerintem együtt élni valakivel nincs akkora értéke, mint házasságban lenni valakivel

mert amíg együtt élek a lakótársammal, a kolitársammal, hol egyik pasival, hol a másikkal, megházasodni csak egyel fog az ember jobbik esetben

valahol szerintem komolyabb dolog, nem a boldogsághoz van köze, más párkapcs. nélkül boldog pl, hanem az elköteleződés felvállalása a másikhoz. ez a házasság.

Papírral, papír nélkül is lehet valaki boldog. Kétféle "papír" van:

az egyik a nagy esküvős, amikor azért kötik a házasságot, hogy legyen egy boldog napjuk amikor mindenki rájuk figyel, amikor fogják a szeretteiket és együtt velük megüüneplik hogy egybekelnek, és közösen örülnek annak hogy hivataosan is összekötik az életüket.

A másik, amikor két tanúval bemegy az ember a városházára, és egybekel.Ez tényleg csak egy jogi ügylet, ez tényleg csak papír, nem örömünnep.

De ami közös a kettőben: vállalták hogy hivatalosan is összetartoznak, vállalták egymás és mindenki felé hogy mostantól ők elköteleződtek egymás iránt, és ez szép dolog. Aki nem akar házasságot, valahol nem akarja ezt az elköteleződést meglépni, mert úgy érzi nincs rá szüksége. Ezzel sincs baj, nem attól boldog az ember hogy házas. A házasság csak egy kicsi plusz, ami örömet hoz: egy csodálatos nap, házassági évfordulók amikor nosztalgiázik az ember csodálatos napról, amikor mindenki aki szert titket ünnepelt, és amikor a szeretett párod a ROKONOD lett. Ez egy kicsi plusz, ami sokaknak nagyon sokat jelent :)

Nem olvastam végig a válaszokat szóval elnézést, ha pont azt írom le, amit már más esetleg megtett.

Én azért házasodtam meg (biztos bután hangzik de nem az), mert így nőttem fel. Édesanyám megházasodott (nem az apámmal, mert ő úgy lelépett mikor megtudta hogy jövök, mint a sicc), de attól még családban nőttem fel, a nevelőapám az apám ennyi. Szóval összeházasodtak és boldogok. A férjem szülei is összeházasodtak és azóta is szeretik egymást és boldogok. Tehát valahol nekem természetes, hogy ha megtalálom a párom, akit szeretek, aki szeret és közös jövőt tervezünk akkor összeházasodunk. Mint ahogy tettük is. És nem azon agyaltunk a jegyesség alatt, hogy jaj de mi lesz ha elválunk. Mert szerintem ha házasodsz akkor nem a legrosszabb végkifejleten kellene gondolkodni. Ha valaki rögtön azt nézi, hogy a Béláék is elváltak a Juliék is elváltak, akkor tényleg felesleges házasodni, hisz mi is úgyis el fogunk válni. Annak nem kell papír. De a legtöbben (főleg fiatalok) folyton azt mondják minek az a papír. Egy részük biztos tényleg nem érti minek az a papír és talán sose fogja érteni, de a nagyobb hányad (és most lehet háborogni) simán fedezi ezzel magát. Előadja mennyire baromság a házasság az esküvő drága úgyis válás, mert lássuk be nincs senkije. Vagy van valakije aki kb kerek perec kijelenti, hogy ő nem akarja elkötelezni magát, és akkor az ember nem azon fog siránkozni, hogy a párom nem akar nősülni, hanem jön a magyarázkodás hogy MI nekünk nem fontos a papír, MI jól megvagyunk így is. Nekem azzal, hogy kimondtam az igen valami véglegesre bólintottam rá. Számomra innentől nyilvánvaló hogy én a férjemmel ő meg velem akarja leélni az életét és nem érdekelnek a válási statisztikák, tényleg hiszem, hogy ez végleges, hogy megtaláltam és boldog leszek vele míg csak dobban a szívem. Nekem ezért volt fontos hogy összeházasodjunk, hogy ezzel kinyilatkoztassuk a szeretteink előtt (mert csak család volt jelen), hogy mi bizony együtt vagyunk és ezt így tervezzük örökké. Szerintem erről szól a házasság, nem pedig egy papír, amit körbe tudok hordozni az utcán mint valami véres kardot.

Én inkább azon szoktam gondolkodni, hogy miért CSAK SZERELEMBŐL házasodnak az emberek? Sajnos a szerelem legtöbbször elmúlik és sokszor (a statisztikák szerint túúúl sokszor) nem marad utána az égvilágon semmi. Nemhogy szeretet és boldogság nem, sokkal inkább utálat és gyűlölködés.

Papír nélkül is lehet boldog valaki, természetesen - de én is azok közé tartozom, akik úgy hiszik, hogy a házasság azt a fajta boldogságot és biztonságot is képes (lehet) megadni, amit semmilyen más állapot nem. És mert én úgy gondolom, hogy pl. gyereket nevelni is biztos családban lehet a legjobban. Ha a szülők között megvan az erős kapocs, az elméletileg mindenki javára válik. Ha pedig ezt a kapcsot formálisan is kimutatják, felvállalják, az ideálisan csak tovább erősíti az egész intézményt.

18:14-es: mélységesen egyetértek veled.

Noha a kérdező már eltűnt, mint szürke szamár a ködben, mivel rájött, hogy nem fog találni csatlósokat ahhoz, hogy együtt szidják a házasságot, mint "intézményt". Azért elmondom a véleményemet én is: én aztán magasról lesz@rom, hogy ki akar házasodni, és ki nem, az az én életemre nincs hatással. Én majd szeretnék férjhez menni, mert nekem is sokat jelent. Elsősorban lelkileg, érzelmileg. Nem érdekből, nem a pénzért, nem mások elvárásai miatt fogok férjhez menni, hanem mert a párommal mindketten úgy gondoljuk, hogy törvényesen is szeretnénk egymáshoz tartozni. Komolyan nem értem, ez másokat miért zavar??? Főleg, hogy a kérdezőt miért zavarja. Miért állítja be úgy a dolgokat, hogy mindenki aki házas, látszatházasságban él, és nem boldog. Jéééé, tényleg! Feltalálta a spanyolviaszt! Az együttélés a létezés alfája és omegája! Na, ne röhögtessük már ki magunkat! Az emberi kapcsolatok így is-úgy is bonyolultak, de nem a házassággal van a baj, hanem az emberek hozzáállásával. Mert nem akarnak elköteleződni, mert nem vállalják a felelősséget a másikért, mert ha már nem égnek 1000 fokon, akkor rögtön beadják a válópert, mondván "elhidegültek egymástól". Ez a jelenség általánosságban megfigyelhető, de nem lehet persze mindenkire ráhúzni. Nem ostoba, és nem begyepesedett az, aki hisz a házasságban, mert a házasság jó (lehet); pontosabban olyan, amilyenné tesszük. Nem véletlenül mondják, hogy lehet, hogy elavult, de jobbat még nem találtak ki helyette. :-)

A gyerekekkel szemben meg tényleg elég nagy felelőtlenség úgy a dolgokhoz állni, hogy "ha elmúlik, majd szétmegyünk és kész". Az ilyen emberek szerintem azt sem tudják, hogy ezt egy gyerek miként éli meg. Szerencsére én nem ebben a cipőben járok, de több ismerősöm igen. Párom is, és hiába felnőtt már, érzem rajta, hogy legbelül a mai napig nem heverte ki a szülei válását. Ezt arra való reagálásként írtam, aki szerint a házasság egy nagy rakás sz@r. (Pl. kérdező)

Még egyszer hangsúlyozom, hogy én aztán magasról teszek rá, hogy ki akar házasodni, és ki nem. Senkit nem fogok győzködni, nem is lenne hozzá jogom. De nekem a házasság szent dolog, noha nem vagyok vallásos. Ha ez valakinek nem tetszik, akkor nem tetszik, nem fogok eret vágni magamon emiatt. :-) De leszólni bárkit azért, mert ő másként látja a dolgokat, és így tartja jónak, az éretlen és primitív lélekre utal a számomra.

Ja, még annyit, hogy nekem például nem lesz habos-babos esküvőm, ezüsthintóval meg 500 fővel, mert számomra azért lesz az a nap a legszebb, mert a párom a férjem lesz, és egymáshoz fogunk tartozni, nem pedig azért, mert ott ünnepel hetedhétország. És mivel én is 30 leszek idén, és gyűjtöttem némi tapasztalatot az életben, így tisztában vagyok vele, hogy a házasság nem arról szól, hogy "na, most akkor hátra lehet dőlni". Nem, dolgozni kell érte nap, mint nap. Ha házas vagy, ha nem. Figyelni kell a másikra, nem szabad elhanyagolni. Egyébként sem szándékszok gyereket szülni az élettársamnak, hanem csakis a férjemnek. Én már csak ilyen hagyományőrző birka vagyok, ugye kedves kérdező.

A házasság nem a boldogságról szól, hanem optimális esetben arról, hogy két ember,aki szerelemmel szereti egymást, összeköti az életét, és utána eggyek lesznek úgymond. Vannak hullámvölgyek, és vannak mélypontok, de ezen túl lehet lendülni,ha mindkét fél valóban akarja. Mert a házasság két ember szövetsége.

Igen, ott lóghat a levegőben, hogy mi van, ha vége, de ez nem törvényszerű. Nekem például eszembe sem jut ilyeneken gondolkodni. Én a párommal szeretnék megöregedni, ő meg velem. Más véleménye meg nem érdekel minket. Mindenki úgy él, ahogy akar.