Reménytelen szerelmesek! Hogy bírjátok ezt?

Én a másik oldalon állok. Egy férfi 4 éve szerelmes belém.

Ő a reménytelen szerelmes. Ebből 2 évig nem tudtam róla, hogy az. Észresem vettem. Aztán észrevettem, csókoloztunk 3 hónapig titokban rajongtam érte, aztán csinált egy nagyon csúnya húzást. Még mindig szeretem, de a büszkeségem nem enged. Ezért inkább hagyom hogy szenvedjen, miközben megőrülök érte néha. És szenved is, minden létező módon megpróbál meghódítani, de nem megy neki. Szeretem kínozni, szeretem féltékennyé tenni, miközben belül égek és kívánom a társaságát, a szerelmét a lényét a testét a mindenét. De tartom magam, a húzása miatt.

Három éve ismerjük egymást, és már az első találkozásunkkor megállapítottam magamban, hogy ez a fiú nagyon jóképű. Sokat beszélgettünk, beszélgetünk, de nem igazán történt semmi komoly, csak flörtöltünk.

Aztán pár hónapja történt valami, flörtöltünk, és ő kereste a testi kontaktust is. Nem történt köztünk semmi, mert én féltem, hogy csak használna, és másnapra megbánná. (Többször említette az este folyamán, hogy részeg, na meg ő "híres"...) Szóval megijedtem, ráparáztam a dologra, és nem lett belőle semmi, mert egy olyan fiú, mint Ő mit akarna tőlem?! Mintha Vilmos herceg kaviár helyett zsíros kenyeret enne. Az incidens óta nem igazán beszél velem.

Hiányzik, és rossz, de félek tőle. Attól, hogy lelkileg bántani fog, hogy majd az alkoholra keni az egészet, vagy durván "lekoptat". Ez van. Az pedig csak hab a tortán, hogy több közös ismerősünk állítja, hogy egymásnak vagyunk teremtve.