Tesóm babával költözne hozzám, mit csináljak?

2 év van közöttünk, nekem ő nagyon sokáig nem csak a testvérem, hanem a legjobb barátnőm is volt (huszonéves korunkig). Egész nap kontaktban voltunk, közös hobbijaink voltak, szóval sok időt töltöttünk együtt. Nem volt egészségtelen, megvolt a saját baráti körünk is, párjaink is voltak mindig, szóval ne úgy értsétek, hogy el sem mozdultunk egymás mellől....

23-25 évesek voltunk, mikor lett egy barátja, aki c. volt. Meglepett mindenkit a választás, de folyton mondta, mennyire rendes ő is, a családja is, mennyire szeretik és boldog vele. Csak időközben nagyon megváltozott, bántó és bunkó lett velünk, folyamatosan piszkált, provokált engem is, és ha visszaszóltam, neki állt feljebb és kiosztott csúnyán. Hirtelen rám már sosem ért rá, a szüleinkre sem, mert hogy "sok a dolga".

De valahogy arra mindig volt idő, hogy a srác szüleinél töltse a hétvégét... Ha ezt jeleztem, akkor kitérő válaszokkal jött, hogy most sok a dolga és más dolgozó barátnője is ennyit találkozik másokkal, örüljek annak az 1-2 havi pár órának is. Aztán már abból is 3-4 havi lett, majd pedig az, hogy félévente láttuk egymást. Volt egy csúnya összeveszésünk, mert megkértem, fejezze be velem a cigánykodást, azokkal beszéljen így, akiktől eltanulta.

Ezután nem is beszéltünk, és úgy éreztem, végre kapok levegőt, nagyon rossz volt az utolsó bő 1 év már. Úgy éreztem, hogy az a lány már nem is a testvérem és nem értettem, mi történt azzal, akiért én tűzön-vízen átmentem volna.

Tudtam, hogy időközben terhes lett, igazából erre nem is tudtam mit mondani, kb. annyit, hogy megpecsételte a sorsát. Szüleink is hasonlóan álltak ehhez...

Most megkeresett, először csak felszínesen, hogy hogy vagyok, mi van velünk. Nem nagyon írtam neki vissza, nem gondolom, hogy az a megoldás, hogy a szőnyeg alá seperjük az elmúlt pár évet. Mondta, hogy ő is szeretne kibékülni, szeretné, ha a kislánya a családunk része lenne és találkozzunk, beszéljünk. Jó, ebbe belementem, mert nekem is hiányzott nagyon.

Elmondta, hogy nincsenek meg jól otthon, költözne, de nincs neki hová, albérletet nem tud fizetni, amíg nem megy vissza dolgozni. És hogy a lakásomba átmenetileg beköltözhetnének? Én a párommal élek, a lakásom ki van adva. Jól élünk, de azért a -350.000 Ft havonta, éveken át nem esne jól.

Párom szerint, ha ebbe most belemegyek, soha nem fog onnan kiköltözni, és szerinte még a pasit is beköltözteti, ha kibékülnek. Szerinte ha nem lenne bajban, eszébe sem jutottam volna és gondoljak arra, hányszor kerestem, hányszor próbáltam vele beszélni, de amíg szerelem és boldogság volt, nem is válaszolt az üzeneteimre. És hányszor sírtam, mikor bántott szavakkal, miket mondott nekem...

Ha az eszemre hallgatok, azt mondom, a páromnak van igaza. De közben ott van az, hogy 25 évig a nővérem normális volt, nem tudom elhinni, hogy az az énje eltűnt nyomtalanul.