Van, aki kimondottan megkönnyebbült néhány családtag, rokon (akár szülő, nagyszülő, anyós, após, sógor stb.) halála után, mert nem jött ki jól vele, nem szerette?

Az én anyám nem meghalt, hanem megszakítottam a kapcsolatot. Nem pont ugyanaz, de a lényege igen, nem látom többé, mintha meghalt volna.

A legnagyobb megkönnyebbülés volt eletemben, hogy nem látom többé szimpla tarsadalmi nyomasból, és nem kelll elviselnem a rosszindulatat. Ny

Anyám temetésére csak azért megyek majd el, hogy lássam, végre meghalt.

Most sem beszélek vele sok-sok éve, de a temetése teljes lezárást jelent majd a gyerekkoti szinte mindennapos verbális abúzus után.

Tény: neki nem kellett volna gyerek, vagy ha csináltak apámmal, illett volna tisztességgel felnevelni, mert nem én kértem, hogy megszülessek, de ez sem ment neki(k).

Apám halála után fogok fellelegezni, hogy végre a világ kevesebb lett egy nárcisztikus zsarnok emberrel.

Bár még az isten is védi őt, túlélt egy csomó szart, raktol fogva mindent, remélem 90 éves korában nem ő fog állni az én sírom mellett, mert akkor visszajövök érte az hótziher.

Öreganyám akivel együtt éltünk egy kegyetlen pszichopata volt. A szeretett állataimat különös kegyetlenséggel megölte, engem mindig is utált, csak a testvéremet szerette.

Nem mintha olyan borzasztó gyerek lettem volna.

Mikor meghalt, igazából nem éreztem semmit. Se megkönnyebbülést, se bánatot, se semmit.

De azértt remélem, ahová került, ott bűnhődni fog nagyon sokáig.

A lepontozoknak üzenem éljenek úgy mint itt a válaszadók és utána legyen nagy a pofajuk.

Szerencsések van, hogy nem tudjátok milyen olyan emberrel élni, aki agresszív, netán alkoholosta, vagy zsarnok.