Akik többgenerációs házban laktok, milyen a családdal a szülőkkel, nagyszülőkkel? Nem bántátok meg, hogy így döntöttetek?

Sohasem laknék így.

Kizárt, nekem nem kell, hogy anyós vagy a saját anyám beleszóljon mit-miért és miért úgy csinálok, ahogy.

Teljesen más generáció, harminc "x" év korkülönbség, más szokások - garantált a konfliktus.

Ja, persze, hogyha szó nélkül bólogat a fiatalabb, akkor ja, lehetséges így élni, de miért kellene szó nélkül tűrnöm? :D

"sokszor van EGY ember a "több generációból", aki idióta, és ő pl elég alaposan el tudja bszni a többiek életét" - igen, így van, ismerek olyan családot, ahol állandóan marják egymást. DE! (caps lock most szándékos!!!)

NEM MINDENKI ÉS NEM CSAK ILYEN VAN. IGAZ, HOGY A BALHÉSOK MEG AZ EGÓJÁTSZMÁSOK A FELTŰNŐBBEK, DE VANNAK TISZTELETTELJES, SZERETŐ, EGYMÁST ELFOGADÓ CSALÁDOK IS!!!

Ennyi. Nagyon nem szeretem a sztereotíp általánosítást. Ez kb olyan, minthogy minden francia autó szar, amúgy sok szar tényleg, de nem mind, ott is ismerek évtizedes megelégedettségű tulajt is.

Fölösleges itt életre-halálra küzdeni és bizonygatni.

Ehiszem, hogy akik arra vágynak, hogy jó hangulat legyen a családjukban és ez nem adatik meg, azokat bosszantja, frusztrálja, ha mégis van olyan többgenerációs család, ahol nem kötekednek, nem mérgezőek.

Teljesen emberi pszichológia, hogy az irigység tagadásba megy át, tehát szinte mindenki behiszi, hogy ilyen nincs is. És ha mégis van, akkor az kognitív disszonancia.

Pedig mi így éltünk, nem mérgeztük egymást, nálunk működött. Amíg mindenki élt. Részemről a téma lezárva.

Hát, egy rakás szar volt...

Férjem családjával laktunk. Ott lakott az anyja, huga, nagyanyja, anyja párja, aztán még én is. Nem kellett volna oda mennem lakni. Nem is az én ötletem volt, én csak bele mentem - kár volt. Jobb mindenkinek külön. Pláne, hogy állandóan ellenem voltak meg be meg leszólogattak, sértegettek, provokáltak. Mindennap megkaptam, hogy én ott nem vagyok otthon. A férjemet otthon akarták tartani, folyton az albérlet ellen beszéltek neki folyamatosan, nekem is azt nyomatták örökké. De közben meg zavarta őket, hogy ott vagyok. Nekik az lett volna jó ha én elhúzok a fia nélkül. Végül én megelégeltem azt ahogy velem bánnak, mondtam hogy nem vagyok hajlandó tovább ott lakni és elviselni őket.

Nagyon boldog voltam, amikor beköltöztünk az albérletbe. Kicsi volt, 1 szobás, kicsi konyha de nagyon örültem neki. Plusz még olcsó is volt az akkor is. Kemény 57 ezret fizettünk rezsistül. Ennyit arról, hogy jaj mekkora drága.

Hozzáteszem, a saját szüleimmel sem laknék! Ő velük megvagyunk, szeretem őket, de elég ha vendégeskedünk egymásnál. Lakni azt már nem tudnánk, mert nem akarnak alkalmazkodni már, de én sem akarnám, hogy mindenben is én alkalmazkodjak mert ők az idősebbek... Úgyhogy jobb így. Egy telekre sem költöznék kb.

Nem döntenék ilyesmi mellett.

A saját rokonságomban is láttam példát arra, hogy 3 generáció élt együtt, mondanom sem kell, az együttélés nem volt mentes a súrlódásoktól, hiszen minden nemzedék máshogy gondolkodik, és a szemléletbeli különbségek kiütköztek.