A vidékieknek jobb minőségűek a családi kapcsolataik a közelség miatt (esetleg többgenerációs házak, eleve kicsi települések), vagy éppen emiatt rosszabbak?

Budapesten nőttem fel városi kapcsolatokkal. A férjem egy balatoni faluban nőtt fel és nemrég leköltöztünk az ő "közegébe". Nem látok különbséget kettőnk családja között, azon felül, hogy más emberek a szereplők. Szóval nem hiszem, hogy a családon belüli kapcsolatok milyenségét befolyásolja hogy az ember városi vagy vidéki.

Egyébként azt mondják jobb távolról szeretni valakit mint közelről gyűlölni és szerintem ebben azért van valami. Kell az a kis távolság a családtagok között, ha nem is falvak vagy városok, de legalább jó pár utca.

Ez inkább az embereken múlik, és nem a várossal vagy vidékkel van össze függésbe.

Vidéken élünk, de nem több generációs házba. Após csak akkor jön látogatóba, ha akar valamit, mi minden nap megyünk. Bánt, hogy ha akarnák, tudnának ők is jönni minimum hetente hozzánk, viszont ha egyik nap nem megyünk már áll a bál. De a párom családja (unokatesó, nagynéni, nagybácsi...stb.) mind ilyen felfogású, ha akarnak valamit, akkor megkeresnek, de amúgy nem.

Az én családom elvan a maga világába. Ha lementem látogatóba, akkor talán az egyik öcsém jött megnézni( pedig helybe voltam, egy városba velük), mégis a többiek után nekem kellett mennem, ha akartam látni őket, ha tudni akartam, hogy mi van velük.

Amíg a városba éltem a családommal, sem a nagyszüleim, sem a kereszt szüleim nem látogattak, nem kerestek, pedig nem egy autójuk volt. Még ha a közelbe volt is valami elfoglaltságuk, még akkor sem hívtak sem telefonon, sem személyesen nem jöttek fel hozzánk.

Bár elköltöztem, próbáltam képeslappal tartani velük a kapcsolatot, de semmi válasz nem volt, viszont megkaptam, hogy miért nem látogatom őket ( pedig tudtak volna jönni, ha akartak volna), tudták, hogy elköltöztem. Telefonon hívtam egy ideig, utána meguntam, és már én sem keresem őket. Egyedül anyummal tartom a kapcsolatot, és talán az öcsémmel. A többiekkel is próbáltam, és nem ment.

a vidéki rokonaim nagyon egymás popójában vannak, szinte megállás nélkül. ráadásul 4 generáció, még a dédi is él, és szerintem nem telik el olyan nap, h ne lennének egy légtérben együtt legalább 1 fél órát.

mondjuk nem lakik egy házban az egész pereputty, de kis falu, közel vannak egymáshoz, különösebb dolguk nincs, így a szabadidejüket együtt töltik.

nekem városi mentalitásom van, a párommal élünk ketten, anyukáink egyedül, saját lakásaikban. amikor tudunk, találkozunk egymással, minimum heti 1x pár órát, de mivel mindannyiunk éli a maga életét, így nem tudunk, de sztem nem is akarnánk folyton ott lebzselni a másiknál. van telefon, a halaszthatatlant meg tudjuk beszélni, a nagyon privát dolgokra pedig személyesen szakítunk időt.

személy szerint úgy érzem, hogy sokkal jobb így a kapcsolatom édesanyámmal, mintha együtt élnénk. egy felnőtt embernél sztem nem normális hogy betegesen szoros kapcsolatban legyen a szüleivel, vagy a testvéreivel. félreértés ne essék, mindig is jóban voltam anyummal, de mivel 19 éves korom óta nem élek vele egy háztartásban, úgy érzem hamarabb önállósodtam, tanultam meg olyan dolgokat amiket más csak huszonévei közepén.